2025. július 4., péntek

BOSZNIA, JAJCE, PLIVSKO JEZERO, MLINCICI VÍZIMALMOK, OLD RAIL TRAIL

 Szervusztok!

 

Ha az örökös lelkesedésemért elítéltek, elfogadom. Nem tudom eltitkolni, hogy ismét egy fantasztikus helyről írok. 

 


 

A Bódeni-tó egy hete után nem hittem, hogy azt a kirándulást minőségben meg lehet közelíteni. Aggodalmakkal, némi bizonytalansággal terveztem ezt az utat. Minden értékünkre, még a hajunk szálára is kötöttem biztosítást. 

7 óra körül indultunk. Az M6-oson végig tempomattal, utána is tempósan fogyasztottuk a távot. A horvát, majd a helyi autópályán tudtunk kártyával fizetni. Az utolsó 100 kilométeren viszont beértünk a hegyek közé, ahol kanyar kanyart követett. Egy folyó mentén haladtunk égig érő sziklafalak és zöld hegyek között jó minőségű, de viszonylag keskeny úton. A teherautósok, ha egyenes út következett, felvillantották az indexüket, és engedtek előzni.

 Egy beiktatott ebéddel együtt így is megérkeztünk du. 3-ra a Plivsko Jezero partján lévő Motel Plázába. Itt a folyó tóvá alakul, Jajce előtt völgyzáró gáttal elrekesztették, így a kb. 10 km hosszú hatalmas víztömeg még áramot is termel. 

 

 

 



 

 
 
 
A szobánk egyszerű, kifogástalan tiszta volt, de a tóra néző teraszunkat nem tudta felülmúlni semmi. Becsekkolásnál kis probléma volt. Én előre kértem, hogy a bringákat zárt helyen tudjuk tárolni, melyet visszaigazoltak. Ebből nem lett semmi. Meggyőztek, hogy a kültéri tárolás biztonságos. Tényleg. Másnaptól a táskákat is rajta hagytuk. A Bookingon nem szerepelt, de a szobához járt reggeli. Ez viszont királyság. Délután 4-ig eszünkbe se jutott az éhség. Később meg már olyan fáradtak voltunk, hogy korai vacsora után jól esett lepihenni.

 

 

Az étterem a partra települt. Szórakoztató volt látni a vízen csigalassúsággal haladó elektromos járműveket. Az ételek ízletesek voltak, és a számla az itthoni árak kétharmada. 

 

  

Reggel a tavat indultunk körbekerülni. Jobbra 10%os emelkedő. Nem, nem, menjünk balra. Tekertünk a műúton, majd mit látok? Egy birkasütő. Kérdeztük mikor lesz kész? 20 perc múlva.

 

 

 Node - tartalmas reggeli után? Nem létezik. Még meg kell dolgozni érte.  Jezero faluban láttunk egy kis minaretet. Kanyarodjunk arra, aztán tovább a megkezdett irányba! Csodálatos helyeken, a folyó mellett tekertünk. Ennek az útvonalnak nem igazán volt sport értéke, hiszen lépten-nyomon meg kellett állni, olyan gyönyörű helyeken jártunk. Többet fotóztunk, mint egy japán turista. 

 

 





Eljött a délután, és vele az éhség. Nos, vissza a birkasütőhöz. A folyó felett, egy teraszon szolgálták fel a bárányt. Alattunk a gyors folyású Plivsko Jezero zúgása, fülünkbe a helyi népzene. És kihoztak egy hatalmas adag húst nap ízű paradicsom salátával. Hozzá a háziak szívélyessége, vendégszeretete.  Előtte slivovica, hozzá helyi testes vörösbor. Több, mint két órát ültünk ott kényelmesen, ráérősen míg minden elfogyott.  Utána menüslussznak a ház ajándéka, egy pohár pálinka. 

 

 

 





No, így aztán kihívás biciklire ülni. Rátaláltunk egy fantasztikusan szép útra. A fák között, árnyékban vezetett a jó állapotú murvás út. Aztán jött egy alagút. Aztán a másik.

 


 

 


 

 

  

  És így tovább, mígnem elérkeztünk egy szabadstrandhoz. De nem akármilyenhez! Egy gát fogja föl a vizet, de fölötte is vízesések csobogtak. Nem bírtam ki. Aláúsztam. Először gyáván, aztán egyre merészebben. Fantasztikus érzés, amikor a víz magával ragadja az embert. Ott nincs tempózás, nincs kapálózás. A víz hatalmas erővel vitt a mélybe, aztán feldobott, mint egy pingpong labdát. Nekem fantasztikus élmény volt, más épeszű ember a környékre se jött.

 


 

 

 

 

Sajnos a vízesést nem tudtam lefotózni, mert vízi jármű kellett volna hozzá, így csak a felső részéről sikerült képet készíteni.
 


Lassan körbeértük a tavat. A 10%-os emelkedőt nem úsztuk meg, visszafelé így is, úgy is meg kellett mászni.

Másnap a Mlinčići vízimalmok voltak az első tervezett állomás. Annó minden tehetősebb gazdának saját kis malmocskája volt. Saját kis csatornákban vezették az épület alá a vizet, ennek az erejével őrölték meg a gabonát. Ilyet még soha, sehol nem láttam, vagy olvastam. Itt is annyit fotóztam  hogy majd elkopott az ujjam.

  


 


 


 

 


 



 Ahogy felocsúdtunk, indultunk Jajcéba a vízesésekhez. Itt egyszerre két folyó zúdul le közvetlenül egymás mellett. Vagy több száz lépcsőt választasz, vagy egy hosszabb, meglehetősen meredek lejtőt. Lefelé vidáman, fütyörészve érkeztünk. Miután befizettük a 10 KM-es belépőt besétálhattunk a vízesés aljába, ahova egy színpad szerű teraszt építettek. Ide érkezve közvetlenül csodálhattuk a hömpölygő monumentális víztömeget. Fantasztikus érzés a hőségben az olyan erős vízpára, hogy pár perc múlva átnedvesedik a pólód (is). Még egy érdekesség. A vízesés fölött drótkötélpályán (Zlipne) lehet 30 KM befizetése után átsiklani. 

 

 


 


 

Lihegve felértünk. Pénzt kellett váltani. Kis pénzváltót nem találtunk, így egy bankba mentünk. A tűző napon várattak több, mint egy negyed órát, mire beengedtek, aztán bent is ugyanannyit. Személyi, adminisztráció, mindezt komótosan. Nagy teljesítmény egy fél óra után beváltani egy 50 euróst.(Jajcén később a nagy áruház földszintjén találtam egyet, bár itt  az üzletekben lehet kártyával fizetni.)

 


Nem bírtam ki, hogy ne menjek be a központban épült dzsámiba. Egy turista hölgy jött utánam, őt eltessékelték.

 


 


Utána egyből a turinformot kerestük. Eddig senki nem tudta megmondani, hogy az Old Rail Trail biciklis túraút merre vezet. Ahogy itt elmagyarázták, rájöttünk, hogy az a csodálatos út, amire tegnap rátévedtünk az a keresett útvonal. Tehát kollégák: a Pliva víztározó folyásirány szerinti jobb oldalán találjátok meg. Jezeronál kezdődik, és a tó alsó végén ér véget. Ha arra jártok, véletlenül se hagyjátok ki! A mai nap felfedezése, hogyha a malmok után lévő gyaloghídon áttolod a bringát , akkor megúszod az emelkedőt.

 


Bár csak júniust írtunk, egyre nagyobb volt a forróság. Az előjelzés jósolta, de azt reméltem, hogy a hegyek között, a víz mellett sokkal kellemesebb lesz. A nap elején, hűvösben még elindultunk egy olyan keskeny úton, ami a leírások szerint egészen Szarajevóig visz. Patakparton indult folyamatos emelkedőn, majd az aszfalt elfogyott, egyre rosszabb lett a murvás út minősége. A forróság is egyre jobban gyötört, úgyhogy szégyen ide, szégyen oda visszafordultunk. De jól tettük! Újabb fürdőhelyet találtunk a tóparton. Először a kristálytiszta víz olyan hideg, hogy szinte csíp, aztán megszokod, aztán édesen simogat, és eszed ágában sincs kijönni.  

 


 


 



Folyamatosan visszatértünk a kedvenc árnyas utunkra. Ez egy régi, megszüntetett vasútvonal nyomvonalán vezet. Amikor a 30 fok feletti hőségben betekertünk egy hűvös alagútba a mennyekben éreztük magunkat. Ezen a vonalon kívül nem találtunk kiépített bringautat. Annak ellenére, hogy a helyiek jól vezetnek, és vigyáznak a bringásokra, nem szívesen tekertünk a főutakon. Viszont ha a montisokra gondolok, rájuk sok hegyi út lehetősége vár.

 


 

A bosnyákokat az különbözteti meg a régi Jugoszlávia népeitől, hogy mohamedán vallásúak, és a nők vagy hidzsábban (fejkendő), vagy burkában (arcot és teljes testet elfedő ruhában) járnak. Míg a teremtés koronája jól érzi magát, ugrál a vízben, vagy éppen a haverokkal elvan, addig ezek a szerencsétlenek talpig felöltözve gubbasztanak az árnyékban. Az étteremben úgy esznek, hogy arra a pár másodpercre, míg a szájukhoz emelik az ételt, vagy italt, addig felhajtják az arcukat takaró kendőt.

 


Nem engedett a forróság. Már 11kor 34 fok volt. És miután megtaláltuk azt a helyet, ahová a bringákat is le lehetett vinni, nem kétséges, hogy a továbbiakban a tekerés helyett a víz lett az úr! 

 



Az utolsó napon kegyes volt hozzánk az ég, a kánikula elmúlt és egy kellemes hőmérsékletű felhős idővel ajándékozott meg bennünket. Most bepótolhattuk az elmulasztott kilométereket. 

  






Végső soron az út nagyon jól sikerült. A motel jó árban volt. A tisztaságot is kiválónak találtuk. A régi jugoszláv időben megszoktam, hogy a szállodai alkalmazottak nem udvariasak. Azóta se lettek jobbak. Hogy a zuhanykabin, a zuhanyrózsa kicsit eresztette a vizet, engem nem nagyon zavart. Az érintetlen, házakkal nem túlzsúfolt természeti környezet, a harsogó zöld növényzet viszont minden emberi, civilizációs hiányosságot hatványozottan felejttettek.




2024. november 19., kedd

BAKONYBÉL


 

Szervusztok!

Ez a nyár is elment, ám az ősz kegyes volt hozzánk. Október utolsó napja igen csak jónak ígérkezett. 15 fokos maximumot és napsütést ígért a meteorológia. Nosza, nézzük meg, hogy tudjuk kihasználni. Olvastam, sőt felhívták rá a figyelmemet, hogy az idei év erdei kerékpárútja cím nyertese Bakonybél és Farkasgyepű között húzódik. 

 


 

A munka várhat, 1/2 1-kor már pakoltuk is le Bakonybélen a bringákat. Utasítás szerint a falu végétől 300 méterre van egy kis híd, azután balra, és onnan egyenesen visz az út Farkasgyepűre. Értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy a széles útról ne térjek le semerre. Az erdő gyönyörű, a fák a ragyogó napsütésben az ősz minden színében pompáztak. Vidáman tekertünk,aztán az aszfalt elfogyott, jött a murva. Kanyar, emelkedő, kanyar, emelkedő, aztán még emelkedő, majd még emelkedő, aztán amikor azt hiszed, hogy vége, akkor még emelkedő. Így ment ez több, mint 15 kilométeren át. És megérkeztünk. Egy táblához, ami azt jelölte, hogy Farkasgyepű 17,5 km-re van abban az irányban, ahonnan jöttünk. Szerencsére az állatok nem értik az emberi beszédet, mert amit mondtam, az igencsak megnövelte volna a szókincsüket. Végre élő emberrel találkoztunk egy biciklis képében. Elmondta, hogy visszafelé lesz egy ipszilon elágazás, ott jobbra, majd egyenesen, és nemsokára Farkasgyepű. Hát nem volt ott!!! 




Rásegítő akkuk lemerülve, közeledett az alkony, térerő nulla. Szégyen ide, szégyen oda, úti cél feladva. Nem lett volna vidám éjszakánk az erdőben. Visszasírtam a lovaglós időket. Ilyenkor a lónak csak oda kell adni a szárat, és magától hazatalál. Szerencsére rátaláltunk arra az útra, ahonnan jöttünk, így visszaérkeztünk a hangulatos, kellemes szállásunkra, a Vadszőlő szállóba.

 


 

 A vacsoraválaszték fantasztikus volt, muflon pörkölt szerepelt az étlapon. Most ettünk először ilyet, nagyon finom volt, az íze emlékeztetett a szarvaséra. Köretnek sztrapacska. Felséges! Ja, és a feszültségoldó Unicum, és a fröccs se maradhatott el. 

 

Másnap elhatároztuk, hogy nincs az a hatalom, hogy letérjünk az aszfaltos útról. Meglátogattuk a monostort.

 


 

 Frissen felújított, gyönyörűen rendben tartott épületegyüttes, ahol a szerzetesek gyógynövények termesztésével is foglalkoznak.

 


A bemutatóteremben megcsodálhattunk néhány művészien kidolgozott kegytárgyat.

 


 


 


 Körüljártuk, majd a templomban gyertyát gyújtottunk elhunyt szeretteink tiszteletére.

 


 

 A látogatóközpontban szokásunk szerint érdeklődtünk, hogy mit érdemes itt megnézni. A Gyilkos tó. A  pár kilométerre levő nagy parkolóból egyenes út vezet a tóhoz. Gyönyörű idő, bambán tekertem az aszfalton, egyszer csak hallom hátulról. Itt a nagy parkoló! Hát nem figyelsz? Lekanyarodtam. Újra erdei út, emelkedő, csak még rosszabb, mint tegnap, mert az utat belepte a lehullott levél, és nem látni, mi van alatta. Sehol egy lélek, dunsztunk sincs, hol vagyunk, fújtatunk, majd feltűnt a tegnapi sporttárs. Megtaláltuk Farkasgyepűt? Mondom: Nem, elengedtük. Akkor itt egyenesen kiérünk a tóhoz, csak van egy kis emelkedő, azon feltoljuk, és ott lesz. Durcásan, morogva tolom, a lejtő tetején közli velem a nejem: ha még egyszer ilyen helyre hozom, eltöri a lábam. Mondanom se kell, hogy a Gyilkos tó is kimaradt az életünkből. Rátaláltunk a tegnap megismert útra. Már több, mint 25 km-t mentünk a nehéz körülmények között. Eljött egy pont, amikor úgy döntöttem, fütyülök farkasra, gyilkosra, irány haza. 

 


 

Abbéli csalódottságunkat, hogy meghirdetnek egy utat, és nem képesek néhány táblát kihelyezni csak az étterem tudta feledtetni. Cicegét ettünk. Tudod, mi az? Eddig én sem. Egy krumpli étel, amit megtölthetnek bármivel, hasonló, mint a lapcsánka, krumpli prósza, tócsni. Minden tájon másképp hívják, és egy kicsit másképp csinálják. 

Csodaszép ilyenkor az erdő. A Bakony gyönyörű. Sok régi felejthetetlen lovasélmény is fűz hozzá. Bárhol járok a világon, az itthoni tájnál szebbet nem találok. Nem értem, hogy miért kell, hogy néhány tábla megspórolása okán ambivalens érzésekkel térjek vissza egy más szempontól tökéletes kirándulásról.