Szervusztok!
Ha az örökös lelkesedésemért elítéltek, elfogadom. Nem tudom eltitkolni, hogy ismét egy fantasztikus helyről írok.
A Bódeni-tó egy hete után nem hittem, hogy azt a kirándulást minőségben meg lehet közelíteni. Aggodalmakkal, némi bizonytalansággal terveztem ezt az utat. Minden értékünkre, még a hajunk szálára is kötöttem biztosítást.
7 óra körül indultunk. Az M6-oson végig tempomattal, utána is tempósan fogyasztottuk a távot. A horvát, majd a helyi autópályán tudtunk kártyával fizetni. Az utolsó 100 kilométeren viszont beértünk a hegyek közé, ahol kanyar kanyart követett. Egy folyó mentén haladtunk égig érő sziklafalak és zöld hegyek között jó minőségű, de viszonylag keskeny úton. A teherautósok, ha egyenes út következett, felvillantották az indexüket, és engedtek előzni.
Egy beiktatott ebéddel együtt így is megérkeztünk du. 3-ra a Plivsko Jezero partján lévő Motel Plázába. Itt a folyó tóvá alakul, Jajce előtt völgyzáró gáttal elrekesztették, így a kb. 10 km hosszú hatalmas víztömeg még áramot is termel.
Az étterem a partra települt. Szórakoztató volt látni a vízen csigalassúsággal haladó elektromos járműveket. Az ételek ízletesek voltak, és a számla az itthoni árak kétharmada.
Reggel a tavat indultunk körbekerülni. Jobbra 10%os emelkedő. Nem, nem, menjünk balra. Tekertünk a műúton, majd mit látok? Egy birkasütő. Kérdeztük mikor lesz kész? 20 perc múlva.
Node - tartalmas reggeli után? Nem létezik. Még meg kell dolgozni érte. Jezero faluban láttunk egy kis minaretet. Kanyarodjunk arra, aztán tovább a megkezdett irányba! Csodálatos helyeken, a folyó mellett tekertünk. Ennek az útvonalnak nem igazán volt sport értéke, hiszen lépten-nyomon meg kellett állni, olyan gyönyörű helyeken jártunk. Többet fotóztunk, mint egy japán turista.
Eljött a délután, és vele az éhség. Nos, vissza a birkasütőhöz. A folyó felett, egy teraszon szolgálták fel a bárányt. Alattunk a gyors folyású Plivsko Jezero zúgása, fülünkbe a helyi népzene. És kihoztak egy hatalmas adag húst nap ízű paradicsom salátával. Hozzá a háziak szívélyessége, vendégszeretete. Előtte slivovica, hozzá helyi testes vörösbor. Több, mint két órát ültünk ott kényelmesen, ráérősen míg minden elfogyott. Utána menüslussznak a ház ajándéka, egy pohár pálinka.
No, így aztán kihívás biciklire ülni. Rátaláltunk egy fantasztikusan szép útra. A fák között, árnyékban vezetett a jó állapotú murvás út. Aztán jött egy alagút. Aztán a másik.
És így tovább, mígnem elérkeztünk egy szabadstrandhoz. De nem akármilyenhez! Egy gát fogja föl a vizet, de fölötte is vízesések csobogtak. Nem bírtam ki. Aláúsztam. Először gyáván, aztán egyre merészebben. Fantasztikus érzés, amikor a víz magával ragadja az embert. Ott nincs tempózás, nincs kapálózás. A víz hatalmas erővel vitt a mélybe, aztán feldobott, mint egy pingpong labdát. Nekem fantasztikus élmény volt, más épeszű ember a környékre se jött.
Sajnos a vízesést nem tudtam lefotózni, mert vízi jármű kellett volna hozzá, így csak a felső részéről sikerült képet készíteni.
Lassan körbeértük a tavat. A 10%-os emelkedőt nem úsztuk meg, visszafelé így is, úgy is meg kellett mászni.
Másnap a Mlinčići vízimalmok voltak az első tervezett állomás. Annó minden tehetősebb gazdának saját kis malmocskája volt. Saját kis csatornákban vezették az épület alá a vizet, ennek az erejével őrölték meg a gabonát. Ilyet még soha, sehol nem láttam, vagy olvastam. Itt is annyit fotóztam hogy majd elkopott az ujjam.
Ahogy felocsúdtunk, indultunk Jajcéba a vízesésekhez. Itt egyszerre két folyó zúdul le közvetlenül egymás mellett. Vagy több száz lépcsőt választasz, vagy egy hosszabb, meglehetősen meredek lejtőt. Lefelé vidáman, fütyörészve érkeztünk. Miután befizettük a 10 KM-es belépőt besétálhattunk a vízesés aljába, ahova egy színpad szerű teraszt építettek. Ide érkezve közvetlenül csodálhattuk a hömpölygő monumentális víztömeget. Fantasztikus érzés a hőségben az olyan erős vízpára, hogy pár perc múlva átnedvesedik a pólód (is). Még egy érdekesség. A vízesés fölött drótkötélpályán (Zlipne) lehet 30 KM befizetése után átsiklani.
Lihegve felértünk. Pénzt kellett váltani. Kis pénzváltót nem találtunk, így egy bankba mentünk. A tűző napon várattak több, mint egy negyed órát, mire beengedtek, aztán bent is ugyanannyit. Személyi, adminisztráció, mindezt komótosan. Nagy teljesítmény egy fél óra után beváltani egy 50 euróst.(Jajcén később a nagy áruház földszintjén találtam egyet, bár itt az üzletekben lehet kártyával fizetni.)
Utána egyből a turinformot kerestük. Eddig senki nem tudta megmondani, hogy az Old Rail Trail biciklis túraút merre vezet. Ahogy itt elmagyarázták, rájöttünk, hogy az a csodálatos út, amire tegnap rátévedtünk az a keresett útvonal. Tehát kollégák: a Pliva víztározó folyásirány szerinti jobb oldalán találjátok meg. Jezeronál kezdődik, és a tó alsó végén ér véget. Ha arra jártok, véletlenül se hagyjátok ki! A mai nap felfedezése, hogyha a malmok után lévő gyaloghídon áttolod a bringát , akkor megúszod az emelkedőt.
Bár csak júniust írtunk, egyre nagyobb volt a forróság. Az előjelzés jósolta, de azt reméltem, hogy a hegyek között, a víz mellett sokkal kellemesebb lesz. A nap elején, hűvösben még elindultunk egy olyan keskeny úton, ami a leírások szerint egészen Szarajevóig visz. Patakparton indult folyamatos emelkedőn, majd az aszfalt elfogyott, egyre rosszabb lett a murvás út minősége. A forróság is egyre jobban gyötört, úgyhogy szégyen ide, szégyen oda visszafordultunk. De jól tettük! Újabb fürdőhelyet találtunk a tóparton. Először a kristálytiszta víz olyan hideg, hogy szinte csíp, aztán megszokod, aztán édesen simogat, és eszed ágában sincs kijönni.
Folyamatosan visszatértünk a kedvenc árnyas utunkra. Ez egy régi, megszüntetett vasútvonal nyomvonalán vezet. Amikor a 30 fok feletti hőségben betekertünk egy hűvös alagútba a mennyekben éreztük magunkat. Ezen a vonalon kívül nem találtunk kiépített bringautat. Annak ellenére, hogy a helyiek jól vezetnek, és vigyáznak a bringásokra, nem szívesen tekertünk a főutakon. Viszont ha a montisokra gondolok, rájuk sok hegyi út lehetősége vár.
A bosnyákokat az különbözteti meg a régi Jugoszlávia népeitől, hogy mohamedán vallásúak, és a nők vagy hidzsábban (fejkendő), vagy burkában (arcot és teljes testet elfedő ruhában) járnak. Míg a teremtés koronája jól érzi magát, ugrál a vízben, vagy éppen a haverokkal elvan, addig ezek a szerencsétlenek talpig felöltözve gubbasztanak az árnyékban. Az étteremben úgy esznek, hogy arra a pár másodpercre, míg a szájukhoz emelik az ételt, vagy italt, addig felhajtják az arcukat takaró kendőt.
Nem engedett a forróság. Már 11kor 34 fok volt. És miután megtaláltuk azt a helyet, ahová a bringákat is le lehetett vinni, nem kétséges, hogy a továbbiakban a tekerés helyett a víz lett az úr!
Az utolsó napon kegyes volt hozzánk az ég, a kánikula elmúlt és egy kellemes hőmérsékletű felhős idővel ajándékozott meg bennünket. Most bepótolhattuk az elmulasztott kilométereket.
Végső soron az út nagyon jól sikerült. A motel jó árban volt. A tisztaságot is kiválónak találtuk. A régi jugoszláv időben megszoktam, hogy a szállodai alkalmazottak nem udvariasak. Azóta se lettek jobbak. Hogy a zuhanykabin, a zuhanyrózsa kicsit eresztette a vizet, engem nem nagyon zavart. Az érintetlen, házakkal nem túlzsúfolt természeti környezet, a harsogó zöld növényzet viszont minden emberi, civilizációs hiányosságot hatványozottan felejttettek.
