2020. augusztus 12., szerda

VEND VIDÉK




Szervusztok!

Nem akarok a nyereg fölött húst puhítók toborzója lenni, de amikor egy heti kemény munka, és négy órás autózás után felülünk a bringára, és harapjuk a zamatos, kristálytiszta levegőt, érezzük az eső utáni erdő semmi máshoz nem hasonlító illatát, suhanunk a bringákkal, az valami olyan felemelő érzés, amit csak azok éreznek, akik jókor vannak jó helyen, és egy jó bringa muzsikál alattuk.

Szóval-Megérkeztünk Kétvölgybe. Felrohantunk elfoglalni a szobánkat, és máris felpattantunk a biciklikre,mert kevés időnk volt sötétedésig.




Kis felderítő kört mentünk a völgyek körül, de ez már előre vetítette, hogy fantasztikus hétvégének nézünk elébe. Alkonyat előtt még jutott időnk a kilátóra is.

Mikor a kirándulást terveztem, a Tücsök panzióra esett a választásom. A tulajdonostól túraútvonalakról érdeklődtem. Öt perc múlva jött az email három linkkel. Étkezési lehetőség? Újabb öt perc, az is itt volt. A szálláson biciklis térkép várt. Kell ennél több?





A szobákban tisztaság fogadott, a berendezés egyszerű, de minden megvolt, ami szükséges. A jó levegő a nyugodt éjszakát is meghozta, aludtunk mint a lőtt medve, és reggel halál éhesen indultunk útnak.
 A falu bejáratánál a Kétvölgy Kertje Élelmiszerbolt És Kávézó előtti asztaloknál reggeliztünk. Házi sajtok, húsáruk, kávé, házi rétes, s minden finomság kapható.

 Apátistvánfalváig meg sem álltunk.



A határőr múzeumot el se lehet kerülni. A régi katonák az új őrszemnek de örültek volna!


A fegyverek, amiket a szolgálat során de nehéz volt cipelni!


Aki ebbe a szobába volt beosztva, annak arany élete volt, nem kellett térdig érő hóban, vagy rekkenő hőségben az esetleg több kilométerre lévő őrhelyre kigyalogolni, és ott hosszú órákon át őrködni, és persze várni a váltást.


Bármilyen fáradtan is ért vissza az őrsre, ilyen rendben kellett lerakni a ruháit.



Következő megállónk Orfaluban volt. Miután a környéket szegény népek lakták, ezért nem tellett templom építésre. A hívek a harangláb köré gyűlve imádkoztak.   

      



 Farkasfán nejem elhúz a kocsma előtt.  Haragszom, mert megbeszéltük, hogy a következő lehetőségnél iszunk egy sport fröccsöt.


       
Egy haranglábat fedezett fel,



ám kicsit feljebb egy szép kis templomocska áll.






A Hársas tóhoz balra kell lekanyarodni. Bár fürdésről szó sem lehetett, érdemes volt kicsit megcsodálni a fenyvesek közt megbújó csillogó víztükröt.




Szentgotthárdon nem álltunk meg, azt másnapra terveztük. Nem hagyhattuk ki Szakonyfalu nevezetességét, a fénykeresztet. A Golgota magasságában, 783 m magasan áll. Feladata, hogy a híveket megvédje a természeti katasztrófáktól.


.                                                                            
Farkaséhesen tekertünk Felsőszölnökre, hogy valami szlovén specialitással tömjük tele a korgó gyomrunkat. Egy helyit kérdezünk, merre van az étterem. Kb. egy kilométer fent balra. Keressük az étterem táblát, hát nincs sehol.


 
 Túlmegyünk, onnan útba igazítanak, hogy fenn a hegyen, a mintagazdaságban találjuk.




Ha nincs a rásegítés én ugyan föl nem tekertem volna. Zúzott köves, meredek úton erőlködtünk kb. 600 métert, de megérte.



Az asztalunktól ilyen kilátás nyílt az alattunk húzódó völgyre. És a kaja! Marha oldalast ajánlottak dödölével. Ilyen finoman elkészített marhahúst még nem ettem. Más éttermekben megkérdezik, hogy mennyire süssék át. Itt nem kérdeztek semmit, belül vaj puha, kívül ropogós hússzeletek érkeztek olyan mennyiségben, hogy másnap ebédre sem fogyott el az egész. Itt a sport fröccs nem segített. 2x2deci testes vörösbor volt az, ami lehetővé tette, hogy sikerüljön egyáltalán felállni az asztaltól. De ne gondoljátok, hogy egy kicsit is megártott. Ahogy rákanyarodtunk a kétvölgyi útra, 13%-os emelkedőt kellett megmászni. Nem jó dolog ez a bicikli. Épphogy a fejedben érzel egy kis kellemes zsibbadást, a következő pár kilométerben elmúlik. Aztán a következő kocsmánál tankolhatsz újra. Ki bírja ezt anyagilag?

A fent leírt túra 55-60 km volt hegyen,völgyön át. Nagy része természetvédelmi területen vezetett keresztül. Forgalom semmi. Áhitattal csodáltuk a tájat, csendesen gurultunk, egy kanyar után azt vettük észre, hogy egy szarvas szalad át az úton. Vagy - az út szélén félreállt autók. Mi a csudát csinálnak, el sem tudtuk képzelni. Mígnem egy férfi megjelent egy hatalmas kosár vargánya gombával.

Rettenetesen sajnáltuk, hogy másnap haza kell autózni, azért még terveztem egy kisebb kört indulás előtt. Legfeljebb 30-40 km.-t, mert utána egy négy-öt órás vezetés várt rám.

Zsidahegy érintésével Zsidára érkeztünk. Ez is kicsit kalandos volt, mert a helyiek rávezettek egy erdei földútra. Eső után. Sikeresen kerülgetve a tócsákat  átértünk, de hazaérve a bringamosást nem tudtuk megúszni.





Kevés olyan kirándulás van, ahonnan ne hiányérzettel jönnénk haza. Most ez Szentgotthárd. A város meghatározó épülete a Nagyboldogasszony templom. Sajnos megnézni nem tudtuk, csak kívülről csodáltuk, mert renoválják. A város megismerése egy következő kirándulás feladata lesz.

No. És még valami. Megleptem magunkat egy vonóhorogra szerelhető Thule bringatartóval. Eddig a tetőcsomagtartóra erőlködtem fel a régi bicikliket. Ez elektromossal talán nem is menne. Így viszont egy perc alatt fent van a tartó, másik öt a két bringa, és már indulhatunk is. Szürke rendszámot 5000-ért a kormányablaknál két hét alatt kaptam. Alig érezni vezetés közben a plusz légellenállást, fogyasztás max. plusz 10%. A tükörből folyamatosan látni, hogy minden a helyén van.

Nos. Ez a kirándulás számunkra fergetegesen sikerült. Itt még egy hetet legalább el tudtunk volna tölteni úgy, hogy minden nap más irányba indulunk. Nincs messze a hármas határ, így nincs akadálya, hogy legközelebb a Szlovénián, és Ausztrián át vezető túraútvonalakat is kipróbáljuk.

Turisztikai szempontból a kirándulássorán tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 9 pontra értékelem.

2020. július 22., szerda

BOKODI TÓ, MAJK, VÁRGESZTES, MÓR




Szervusztok!

Pár héttel ezelőtt nem tudtunk úgy felmenni a netre, hogy ne találjunk képet a lebegő faluról, a csodálatos úszó horgászfaluról, és más zengzetes jelzőkkel illetett hűtőtóról Bokodon. Nejem kitalálta, nézzük meg. Hát én azért tamáskodtam egy kicsit, mert a horgászok alaposságával, precizitásával, igényességével kapcsolatban voltak fenntartásaim. Elő a térképet, nézzük meg, hogy miként lehet a környéken egy jó kis hétvégét eltölteni.

Nézem a szállás lehetőségeket, megakad a szemem a Kata panzión Oroszlányban. A bemutatkozón ez szerepel:  A vírus okán "Elrendeltem a szobákban ...a naponta többszöri fertőtlenítést." Ez kell nekem! Nem csalódtam, patika tisztaság fogadott. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, mert kedvesek, szolgálatkészek.

Bringára pattanva meg sem álltunk Majkig a Kamalduli szerzetesség épületeit megnézni.
A porta mellett dicső tollnokunk, Eszterházy Péter fotója gúnyosan mosolyog ránk. Nem is kellett szólnom, az idegenvezető szabadkozott. A gróf csemete itt gyerekeskedett. Kedvenc szórakozása nagyanyja szeretett macskáit (volt belőlük sok) áthajigálni a kerítésen.

Ha eljuttok ide, márpedig érdemes, az idegenvezető részletesen elmondja a remeteség kalandos történetét. A lényeg, hogy a rend feloszlatása után a birtok az Eszterházy családhoz került vissza. Károlyi Margit grófnő a 13-as cellában lakott haláláig, 1975-ig.



Az épületeket jelenleg renoválják, a cellákat remény szerint jövőre lehet látogatni. Talán még néhányat kiadnak szállóvendégeknek is. Ha a regula szerinti hallgatást is be kell majd a vendégeknek tartani, lenne egy-két ötletem, kiket helyeznék el itt néhány napra.


Az épületegyüttesnek kalandos sorsa volt. A rend feloszlatása után volt itt posztógyártás, szövés, fonás, birkatartás, mígnem a főépületet az Eszterházyak vadászkastéllyá alakították át.


A főépületben jelenleg múzeum üzemel, a néma szerzetesek életét mutatja be.



A rendet Szt.Romuald alapította. Végignézte, ahogy apja párbajban megölt egy embert. Ez annyira feldúlta, hogy kolostorba vonult, és szerzetes lett, később rendet alapított. 




A remeték egyedül éltek a cellájukban. Ezek viszont luxus méretűek voltak. Kb. 60 nm. Évente csak két ünnepen szólalhattak meg. Ekkor a refektórium gyönyörű freskói alatt költhették el ünnepi étkeiket. Fehér csuhát viseltek, szakállukat hosszúra növesztették, tarkójuknál félkörbe nyírták a hajukat.






Őket barna csuhás fráterek szolgálták ki, akik a főépületben laktak és dolgoztak. A fenti képek mindennapi életük helyiségeit mutatják be. Ezen kívül művelték a szántókat, a gyümölcsöst, halászták a halastavakat.





A rend a mai napig működik többek kötött Lengyelországban. Kivételesen, egy évforduló kapcsán megengedték három fotósnak, hogy képeket készítsenek. Volt viszont egy feltétel. Legalább három hétre be kellett költözniük fotózás előtt a kolostorba, és az ő néma életüket kellett élni. Így készültek a fenti két képek is. 


A kolostor elhagyása után Várgesztes felé vettük az irányt. Elmagyarázták, hogy a műúton a kapu előtt kanyarodjunk balra egy autók által is  jól járható földútra. Vártam, hogy valami kőből épített, vagy legalább egy épülethez tartozó bejárat előtt kell elmenni, hát nem. Csak egy drótkerítés által határolt terület megszakítása volt. Kanyar balra, a földút járható, biztosan ez lesz. Árnyékos úton szép helyen haladtunk egy darabig, majd mező, és látható a műút. Útelágazás. A jobb úton balra, "Kamerával megfigyelt terület". Nem baj, majd mosolygok. Útitársamra hallgatva visszafordultam, hát a másik irányban olyan mély homok fogadott, hogy kétszer is le kellett szállni, áttolni a nehéz terepen. Egy mezőőr segített. Mégis balra kellett volna mennünk.




Pillanatokon belül már Várgesztes felé, jó úton haladtunk. A községtábla előtt egy nagyon szép villapark (sajnos külföldi érdekeltség) található. Úszómedence, csúszda, játszótér, minden van itt, ami szem-szájnak ingere. 

Hegyek közé elbújva ragyogó környezetben takaros kis falu. No, itt megebédelünk. Egy helyi, negyvenes férfit kérdezünk. Meséli: volt itt étterem kocsma, stb. Szavába vágok. Jó jó, de ettől nem lakunk jól. Hát akkor menjünk el az élelmiszer boltba, talán még nyitva van. 




Egy padon ülve kolbászos zsemle volt az ebédünk ragyogó környezetben.

Utolsó tervbe vett programunk a Bokodi tó volt. Végig lejtőn, boldogan suhantunk vissza Oroszlányba, mert állítólag az a partja szebb. Lovasok igazítottak útba. A második dűlőn menjünk, mert onnan jó fotózni.







Nagyon hálás fotótéma, de szerintem itt az a kivételes helyzet, hogy képen sokkal mutatósabb,mint a valóságban.



Vacsorázni Majkra a "Négy remetéhez" voltunk hivatalosak. Először kicsit aggódtunk a szúnyogok miatt, hiszen a kerthelyiség a víz közelében volt. Hál' Istennek megúsztuk csípések nélkül. Kitűnő, bőséges volt a vacsora megfelelő árakon.



A panzió tulajdonosa megengedte, ha nagyon vigyázunk, hogy ne okozzunk kárt, bevihetjük az apartmanba a bringákat. Még sosem aludtunk igavonók társaságában. Csendesek voltak, nem horkantgattak, kellemesen telt az éjszaka, jót aludtunk. Ennél jobban csak a másnapi reggeli esett.

Kipihenten indultunk. Pusztavámra vezet egy közforgalom részére megnyitott magánút. Semmi forgalom, árnyas, két oldalról erdők szegélyezte aszfaltozott pályán boldogan karikáztunk. Sokkal hamarabb érkeztünk Mórra, mint számítottuk.



Mór egy szélesen elterülő, dombok közé bezárt városka takaros utcákkal. A főtere hatalmas. Égbe nyúló fák adnak árnyékot a padon üldögélő embereknek. A csendet csak a madárcsicsergés és a kerti tóban kuruttyoló békák hangja töri meg.



Ha Mór, akkor bor! Nem volt még dél, ilyenkor a pincék zárva. Nehezen, de megtaláltuk a Korb pincét. Ők az előző napi buli romjait tüntették el, de nagyon szívélyesek voltak, beinvitáltak a pincébe. Szervezési hibám folytán éppen hogy csak megkóstolhattam a hegy nedűt.



Zamatos, reduktív eljárással készült borokat kortyoltunk. Nekem a száraz muskotályos ízlett a legjobban. Névjegyüket megőrizem, legközelebb úgy jövünk, hogy már ne kelljen aznap vezetnem.




A várost a támfallal megerősített alapon álló neogótikus templom uralja. Renoválják, sajnos nem tudtunk bemenni. Kárpótlásul egy nagy kehely fagyival frissítettük fel magunkat, majd indultunk vissza.

Hazánk egy új, gyönyörű táját fedeztük fel ismét. Utunk mellett lépten-nyomon előtűnt egy-egy  szépen ápolt tavacska. Erdők, mezők, dombok, hegyek között, kis forgalmú utakon élmény volt a pedált tekerni.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 7 pontra értékelem.

2020. május 13., szerda

DÖMÖRKAPU, PAP RÉT




   Szervusztok!

Most egy formabontó, a szokástól eltérő bejegyzést vagyok kénytelen írni. Korlátozás van, otthon kellene csücsülnünk. Már két, tavaly tervezett kirándulást is lemondtam, ill. le kellett mondanom. Csak sport célból szabad elhagyni az otthonunkat. Helyből elérhető célpontokat kell találnom, hogy ne mindig ugyanazokon az útvonalakon járjunk, amiknek minden fűszálát unalomig ismerjük. Tele vagyok energiával, sóvárogva bámulom a tárképet, és már a következő évekre is megterveztem azokat az érdekességeket, ahova feltétlenül el szeretnék jutni.
Tavaly nagy szerencsénk volt, mert szezon végén nagyon kedvező,visszautasíthatatlan lehetőséget kaptam két Haibike típusú elektromos rásegítésű kerékpár megvásárlására. Nagyker áron, raktáron maradt, két azonos gyártmányú biciklit ajánlottak. Mindkettőnek megfelelő erősségű motorja, komputere, akkuja Bosch gyártmányú,  így minden emelkedőre fölsegít, pedig nem vagyok egy pehelysúlyú szereplő. Most azokról az útjainkról írok, amiket rásegítés nélkül nem tudtam volna abszolválni.

Az első tavaszi nap már nem bírtam magammal, mennünk kellett.
Dömörkapu volt a cél. Szégyen ide, szégyen oda, az előző bringámmal ezen az úton igencsak megszenvedtem a feljutással. Most szépen zümmögött alattam a rásegítés, és nem sokkal nagyobb erőkifejtéssel, mint az asztallap simaságú úton, fogyott alattunk az emelkedő. Már csak a sorompót kell elkerülni, és csak gyalogos és bringás turistával találkozunk. Fogy az út, harsog a tavasz.




Elértük célunkat, a Sikárosi vadászházat, itt úgy döntünk: Mit nekünk az aszfalt, visszafelé inkább a turista úton teszteljük a gépeket. Hát, nem volt igazán jó döntés. A trekking bringát keskeny gumikkal nem erre találták ki.




Mikor harmadszor kellett áttolni a patakon, igencsak kerestük a kiutat a betonút irányába.



Már csak a kis hídon kellett átmenni és jött a megváltó simaság.





Fölfele kinéztünk egy jó kis tisztást, hogy ott költsük el a magunkkal hozott ebédet.  Otthonról kellett hozni, hiszen minden étkezőhely zárva. Nejem gusztusosan kipakolta a hozott kaját. Asszony! Hol az esszcájg? Otthon maradt! Ágas fából és az edényekről lementett folpack segítségével sikerül nem teljesen éttermi minőségű villákat eszkábálni. Esküszöm, a madárcsicsergésben elköltött ebéd jobban esett, mintha a legelegánsabb étteremben ettünk volna.



Lényeges!!! Amit magatokkal hoztok a természetbe, vigyétek is haza!!! Ne dobjátok a szemetet az ott kikészített szemetesbe se ! A kis állatok érzik az illatot, és szétszedik. Felhoztátok, vigyétek is haza!!! Nem szakadtok bele! Nincs rondább, mint a gyűjtő környékén éktelenkedő szemét! Sőt! A takarító őzikét sem találták még fel.


Tele hassal, boldogan suhantunk. Forgalom nélkül, hegyről lefele, majdnem hazáig.

Dömörkapu lett a legújabb kedvenc helyünk. Kevesen járnak erre. Hétről hétre zöldebb az erdő. Alig telik el néhány nap, és újra itt vagyunk. Most hosszabb utat tervezünk, egészen Pilisszentkereszt érintésével vissza Szentendrére. A dobogókői elágazás után kis tábla jelzi Prédikálószék felé az irányt. Ismét megszegjük a "Járt utat járatlanért el ne hagyj!" szabályt, és arra kanyarodunk. Elérjük a Királykúti kunyhót.  Igényesen kiépített pihenő. Még kemencét, WC-t is látunk, valószínű békésebb időkben kedvelt táborhely lehet.











Tovább indulva elfogy az aszfalt. Vagányak vagyunk, megyünk tovább. Az ösvény egyre keskenyebb, egyre meredekebb, egyre sziklásabb. Ez megint csak montival járható. Leszállás, tolva vissza. Háborgok. Ezért vettünk új biciklit?
Pár száz métert még felfelé tekerünk, majd elérve a Kovács patakot indul a lejtő. Már csak egy sorompó, és Pilisszentkereszt fölött kiérünk a dobogókői útra. Ez a lejtő is kellemes, leszámítva, hogy meglehetősen nagy a forgalom. Néha nem győzöm behúzni az alfelemet, olyan közel húznak el mellettünk az autók.


Újból böngészem a térképet. A skanzen után látok egy fölfelé vezető utat. Próbáljuk meg! Megint sorompó, utána kellemes aszfalt. Emelkedő, de rendesen. Harsogó zöld minden. Harapni lehet a levegőt! Itt egy pihenő. Esőház. Nézd csak! Tábla is van rajta! Horthy garázs! De mitől garázs?







A Sztaravoda patak szurdoka fölött megyünk el. Talán az teszi, hogy eső után vagyunk, de olyan hihetetlen élénkzöld minden, mint a mesében.







A Paprétig jutottunk el. A kidöntött fákat mintha a kirándulók pihenése érdekében rakták volna oda.



Ha nem olvassuk el a tájékoztató táblát, talán el is megyünk emellett a tavacska mellett.




No és a megérdemelt pihenés a kiépített padoknál.


Alig vettük elő az energiapótlást, lovasok jelentek meg. Elnosztalgiáztam a régi szép időkről, majd kifaggattam őket. Dunabogdányból jöttek a Stampok parkból. Még közös ismerősöket is találtunk.




Egy dolog van még hátra. A hölgy olvasóimnak küldöm az első tavaszi virágok egyikét.



Értékelést most nem írok, hiszen a szállásadók, a szervezők és a vendéglátók is mi voltunk. Jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak!