2020. május 13., szerda

DÖMÖRKAPU, PAP RÉT




   Szervusztok!

Most egy formabontó, a szokástól eltérő bejegyzést vagyok kénytelen írni. Korlátozás van, otthon kellene csücsülnünk. Már két, tavaly tervezett kirándulást is lemondtam, ill. le kellett mondanom. Csak sport célból szabad elhagyni az otthonunkat. Helyből elérhető célpontokat kell találnom, hogy ne mindig ugyanazokon az útvonalakon járjunk, amiknek minden fűszálát unalomig ismerjük. Tele vagyok energiával, sóvárogva bámulom a tárképet, és már a következő évekre is megterveztem azokat az érdekességeket, ahova feltétlenül el szeretnék jutni.
Tavaly nagy szerencsénk volt, mert szezon végén nagyon kedvező,visszautasíthatatlan lehetőséget kaptam két Haibike típusú elektromos rásegítésű kerékpár megvásárlására. Nagyker áron, raktáron maradt, két azonos gyártmányú biciklit ajánlottak. Mindkettőnek megfelelő erősségű motorja, komputere, akkuja Bosch gyártmányú,  így minden emelkedőre fölsegít, pedig nem vagyok egy pehelysúlyú szereplő. Most azokról az útjainkról írok, amiket rásegítés nélkül nem tudtam volna abszolválni.

Az első tavaszi nap már nem bírtam magammal, mennünk kellett.
Dömörkapu volt a cél. Szégyen ide, szégyen oda, az előző bringámmal ezen az úton igencsak megszenvedtem a feljutással. Most szépen zümmögött alattam a rásegítés, és nem sokkal nagyobb erőkifejtéssel, mint az asztallap simaságú úton, fogyott alattunk az emelkedő. Már csak a sorompót kell elkerülni, és csak gyalogos és bringás turistával találkozunk. Fogy az út, harsog a tavasz.




Elértük célunkat, a Sikárosi vadászházat, itt úgy döntünk: Mit nekünk az aszfalt, visszafelé inkább a turista úton teszteljük a gépeket. Hát, nem volt igazán jó döntés. A trekking bringát keskeny gumikkal nem erre találták ki.




Mikor harmadszor kellett áttolni a patakon, igencsak kerestük a kiutat a betonút irányába.



Már csak a kis hídon kellett átmenni és jött a megváltó simaság.





Fölfele kinéztünk egy jó kis tisztást, hogy ott költsük el a magunkkal hozott ebédet.  Otthonról kellett hozni, hiszen minden étkezőhely zárva. Nejem gusztusosan kipakolta a hozott kaját. Asszony! Hol az esszcájg? Otthon maradt! Ágas fából és az edényekről lementett folpack segítségével sikerül nem teljesen éttermi minőségű villákat eszkábálni. Esküszöm, a madárcsicsergésben elköltött ebéd jobban esett, mintha a legelegánsabb étteremben ettünk volna.



Lényeges!!! Amit magatokkal hoztok a természetbe, vigyétek is haza!!! Ne dobjátok a szemetet az ott kikészített szemetesbe se ! A kis állatok érzik az illatot, és szétszedik. Felhoztátok, vigyétek is haza!!! Nem szakadtok bele! Nincs rondább, mint a gyűjtő környékén éktelenkedő szemét! Sőt! A takarító őzikét sem találták még fel.


Tele hassal, boldogan suhantunk. Forgalom nélkül, hegyről lefele, majdnem hazáig.

Dömörkapu lett a legújabb kedvenc helyünk. Kevesen járnak erre. Hétről hétre zöldebb az erdő. Alig telik el néhány nap, és újra itt vagyunk. Most hosszabb utat tervezünk, egészen Pilisszentkereszt érintésével vissza Szentendrére. A dobogókői elágazás után kis tábla jelzi Prédikálószék felé az irányt. Ismét megszegjük a "Járt utat járatlanért el ne hagyj!" szabályt, és arra kanyarodunk. Elérjük a Királykúti kunyhót.  Igényesen kiépített pihenő. Még kemencét, WC-t is látunk, valószínű békésebb időkben kedvelt táborhely lehet.











Tovább indulva elfogy az aszfalt. Vagányak vagyunk, megyünk tovább. Az ösvény egyre keskenyebb, egyre meredekebb, egyre sziklásabb. Ez megint csak montival járható. Leszállás, tolva vissza. Háborgok. Ezért vettünk új biciklit?
Pár száz métert még felfelé tekerünk, majd elérve a Kovács patakot indul a lejtő. Már csak egy sorompó, és Pilisszentkereszt fölött kiérünk a dobogókői útra. Ez a lejtő is kellemes, leszámítva, hogy meglehetősen nagy a forgalom. Néha nem győzöm behúzni az alfelemet, olyan közel húznak el mellettünk az autók.


Újból böngészem a térképet. A skanzen után látok egy fölfelé vezető utat. Próbáljuk meg! Megint sorompó, utána kellemes aszfalt. Emelkedő, de rendesen. Harsogó zöld minden. Harapni lehet a levegőt! Itt egy pihenő. Esőház. Nézd csak! Tábla is van rajta! Horthy garázs! De mitől garázs?







A Sztaravoda patak szurdoka fölött megyünk el. Talán az teszi, hogy eső után vagyunk, de olyan hihetetlen élénkzöld minden, mint a mesében.







A Paprétig jutottunk el. A kidöntött fákat mintha a kirándulók pihenése érdekében rakták volna oda.



Ha nem olvassuk el a tájékoztató táblát, talán el is megyünk emellett a tavacska mellett.




No és a megérdemelt pihenés a kiépített padoknál.


Alig vettük elő az energiapótlást, lovasok jelentek meg. Elnosztalgiáztam a régi szép időkről, majd kifaggattam őket. Dunabogdányból jöttek a Stampok parkból. Még közös ismerősöket is találtunk.




Egy dolog van még hátra. A hölgy olvasóimnak küldöm az első tavaszi virágok egyikét.



Értékelést most nem írok, hiszen a szállásadók, a szervezők és a vendéglátók is mi voltunk. Jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak!