Szervusztok!
Hát, ez a bringás szezon valahogy nagyon lassan jött el. Már több, mint egy hónappal ezelőtt kimerészkedtünk. Fáztunk. Március 15.-re volt szállásfoglalásunk, amit lemondtunk, mert nem akartunk ráfagyni a biciklire. No. Most lett az igazi szép idő, fantázia beindult, lehet "ottalvós" bulit szervezni. A kocsit letettük Esztergomban, és elindultunk.
Navigációból rögtön elbuktam. A körforgalomból egyel később kanyarodtunk ki, úgyhogy a repülőtér mellett mentünk el, rossz irányba. Nem baj, van egy földút, majd rövidítünk. Mindig beleesem ebbe a csapdába. Egyre keskenyebb lett, majd a végét beszántották. Heves küzdelem után a szántáson jutottunk ki a 11-es útra. A végétől indul a kerékpárút. De hol? Egy olyan keskeny földút megy rá, hogy nem gondolná az ember. Ha nem látok guminyomokat, ezt is eltévesztem.
Alig mentünk pár kilométert, elérünk egy szép kis horgásztóhoz. A partján faház és két sátor. Az egyikre kiírták "Műjégpálya". Ehelyett diszkó üzemel itt éjszakánként. A másik viszont esküvői helyszín. Diszkózzunk? Esküdjünk? Horgásszunk? Inkább menjünk tovább!
Nyergesújfaluig tart a jó világ, onnan a főúton kell tekerni. Az autók hol két méterre, hol húsz centire húznak el mellettünk. Néhol akad egy-egy keskeny betonsáv, ahova le lehet húzódni, de az olyan töredezett, hogy minden porcikánkat szétrázza.
Elhagyva a nyergesújfalui ipari parkot kicsit enyhült a forgalom, meg sem álltunk a városközpontban lévő plébániatemplomig.
A középkori templomot Mária Terézia építtette újjá. A plébániaházat a szaléziek, majd az angol-kisasszonyok működtették. Bemenni nem tudtunk, de az üvegen keresztül egész jól belátni a szakrális teret. Gazdagon díszített barokk templom, kár, hogy nem tudtuk körbejárni.
Sajnos minden alternatív útvonal elfogyott, kénytelenek voltunk a főúton tekerni. Egészen Neszmély határáig. Már több helyen láttam a Zöld Kakas fogadó reklámját. Nem bírtunk tovább menni. Képzett sporttársaim ezt frissítésnek hívják, én Unikumnak, velővel töltött bordának, és sportfröccsnek. Finom volt, megfizethető, úgyhogy ajánlom.
Az irodalmi műveltségem pallérozását a nejem igen csak a szívén viseli. A dunaalmási Lilla emlékházat vétek lett volna kihagyni. Ezen a helyen állt Vajda Júlia háza, ahol haláláig élt. Az eredeti épületből csak két tégla maradt. Zárva volt, de a kedves gondnoknő nyitvatartási időn kívül beengedett.
Egymás mellett volt kitéve Csokonai és Lilla arcképe. Szegény Mihály! A Teremtő nem ajándékozta meg a férfiszépség erényével. Az úrhölgy inkább hozzáment a Lévai István nevű gazdag kereskedőhöz.
Felszuszogtunk a sírhoz is, ahol a múzsa nyugodott második férje mellet állítólag a Csokonai versekkel egy koporsóba temetve. Út közben a nejem vizsgáztatott. A Reményhez című verset kellett elmondanom. A szónoklatomat kegyelem kettessel átengedte. Büszke vagyok. Bringázás közben szavalni kevesen képesek.
Dunaalmást kicsit elhagyva megálltunk kávézni. Szemben vursli szerűség, az ifjúság szórakoztatására. Előtte tábla hőforrást jelez. Próbáltuk megkeresni, nem találtuk. Viszont az öreg malomhoz vezető lezárt út impozáns platánok közt vezet.
Komárom előtt épül a bringaút. Szép, sima aszfalt, de a Dunapartot elkerüli. Kár, mert ott menni igazán szép lenne. Ehelyett a búzatáblák mentén kanyarog a meglehetősen unalmas út.
Az utolsó etap volt a legnehezebb. Komárom tábla után sehol a városközpont. Szőny városrész nem akart elfogyni. Csak tekertünk, tekertünk. Az út végére már lógott a nyelvem a fáradságtól. Egy dolog lebegett a szemem előtt. A másik oldalon vár ránk egy jó sztrapacska, utána egy korsó jéghideg sör.
A Vasmacska panzióban foglaltunk szállást. A szívélyes, jó kedélyű tulajdonosnő fogadott. Tiszta, egyszerűen berendezett, viszonylag tágas szobát kaptunk, ami teljesen megfelelt az igényeinknek. Plusz a lehetőség, hogy az előtérbe behozhatjuk a bicikliket. Gyorsan ledobáltuk a cuccainkat, és indultunk a város határon túli szebbik felébe a hídon túl.
Ott ért a csalódás. A sétáló utcán, ahol annyira szerettünk bámészkodni, aminek száz év előtti hangulata van, kirakodó vásár volt. Olyan tömeg, hogy mozdulni se lehetett. Megkíséreltük az áthaladást, még félútig sem értünk, feladtuk. Az áhított sztrapacska ugrott.
Az út második fele óta hitegettem a feleségem, hogy fagyizunk. Láttunk egy cukrászdát. Odamentünk, kérünk szépen fagyit. Hát az öntudatos tót lány nem igyekezett megérteni, hogy mit is szeretnénk. Nos, Jókai városában nekem rosszhiszeműen senki ne proszimozzon. - Fagyi se lett.
Mit volt mit tenni, visszatekertünk a hídon, a Teskoban vettünk vacsorát, meg sört. A szállásra éve beájultunk az ágyba, olyan gyorsan elaludtunk, hogy még a sört is elfelejtettem meginni. A 64 kilométer megtette hatását.
Az út hazafelé se lett rövidebb. Egy dolog hiányzott. A Monostori erőd megtekintése. Mivel ígéretet tettem egy nagyon jó barátomnak, hogy együtt nézzük meg, így ezt későbbre halasztottuk.
Ha értékelni szeretném a túrát: a gyönyörű időben jól esett tekerni. Hiszem, ha meglesz végig a kerékpárút, nagyobb öröm lesz ez az útvonal.
