SZABADKA, PALICS, TÓTHFALU, HAJDÚJÁRÁS

Szervusztok!

Ha a határt átlépve valahol igazán otthon akarjátok érezni magatokat, érdemes Délvidékre látogatni. Régen tervezem ezt az utat, de a migránshelyzet okán nejem ellenállása csak mostanra tört meg. A 2014-es Demokratában olvastam Tóthfaluról, azóta szeretnék eljutni oda. Az utazás kiállításon megnyugtattak bennünket, hogy az út veszélytelen, nyugodtan mehetünk. Egy cseppet sem bántuk meg. Sőt!

A határátlépésekhez az Ásotthalom-Királyhalom határátkelőhelyeket választottuk, mert Rajkánál órákat kell sorban állni.

 Hajdújáráson, a Vila Mardinban szálltunk meg. Tiszta, szépen berendezett szállás, 10 Euro/fő/éj áron, melyhez közös konyha ill. a fedett teraszon egy nagy asztal áll rendelkezésre, ahol a közös étkezéseket és az azt követő beszélgetéseket kényelmesen megoldhattuk.

 Reggel korán indultunk, mert a híres szabadkai piacot, a Buvljakot vettük célba; ez az a hely, ahol mindenféle hamis Adidas, Nike stb. cuccot lehet venni, és nem is rossz minőségben. Hatalmas, átjárhatatlan vásártér. Házigazdánk tanácsára a bringákat az őrzött parkolóban helyeztük el.

A mellékhelyiségre ki van írva, hogy Szerb WC. Tetszett, ötletes volt. Jelzem, a magyar férfiaknak felesleges az ilyen biztatás.

A piacon gyorsan elszakadtam a hölgyektől. Azt a tempót (mint a csacsi, amelyik minden kórónál megáll) sajnos nehezen viselem. Gyorsan végigszaladtam, megvettem, amit kellett. Utána a piacon,  kis kifőzdékben autentikus helyi, főleg szerb ételeket kóstolhatunk. 

Az idegenvezetőnk a legkésőbb 1/2 2-es találkozót javasolta. Kérdeztem, miért. Elmondta: kettőkor kezdődnek az esküvők, addig tudjuk megnézni a városházát. Nem is értem! Milyen szépen mutattunk volna a násznép között biciklis gatyában!

 A városháza terveit - amikor országunk vezetői meglátták - igencsak parasztosnak és túl népiesnek találták, lekicsinylően nyilatkoztak róla, mert akkoriban a neobarokk stílus volt divatban. Mára azonban elmondható, hogy ez az épület a szecessziós stílus egyik legszebb képviselője. A dísztermen körben fent magyar címerek láthatók, az ablakok Róth Miksa műhelyében készültek. A központi ablakok Ferenc Józsefet és Mária Teréziát ábrázolják, a többi Magyarország nagyjait.

A kis díszteremnek főleg a mennyezete nyerte meg a tetszésemet.

A jelenleg is működő adóhivatalban ilyen üléseken várakoznak az ügyfelek. Lehet, hogy ilyen környezetben szívesebben fizetnek a helyiek?

A szerb esküvőről kijövőket ez a zenekar fogadja (teljesen Macskajaj érzésem volt.) Ha magyar esküvő van, félre állnak...

A zsinagógát nemrég újították fel. Még nem látogatható.

A bank régi épülete már csak a pénzintézet emlékét őrzi, más funkciója van. Ennek ellenére a pénzeket őrző szfinx-formájú kilincsek még mindig az ajtó ékeként szolgálnak.

Ennek a háznak az udvarában található kávéházban még a bécsinél is jobb kávét készítenek!
Richle palota: A vasútállomás elkészülte után a szemben lévő telek igencsak nagy értékűvé vált. A palota tulajdonosa először csak egy szerény épületet álmodott oda, viszont a város elöljárói megszólták, hogy tervei nem felelnek meg a feltörekvő város szintjének. Természetesen az áttervezés után gyönyörű, mézeskalácsház-szerű szecessziós épület készült el. Szegény tulajdonos nem sokáig élvezhette a csodálatos épületben való életet, mert egy másik beruházását nem fizették ki, így tönkrement. Szegeden kezdte újra az életét, ott is épített egy csodálatosan szép házat.

A sporttársnőt próbáltam magunkkal csábítani.

Az alapos idegenvezetést Novák Attilának köszönhettük. (+381 64 141 8131)

Na, megint a hasam! A legjobb csevapcsicsát a városházától jobbra lévő pavilonban lehet kapni!

Másnap indultunk Tótfaluba. Kispiacot elhagyva a mezei földutakra irányítottak bennünket. Árkon, bokron keresztül tekertünk. Épphogy kiértünk az aszfaltos útra, jön szembe egy vidám társaság lovas kocsival. Már messziről kiabálnak: Szevasztok magyarok! Visszaköszöntünk, örültünk egymásnak, majd tovább állva azon meditáltunk, vajon honnan sejtették, hogy Magyarországról jöttünk. Hát: nem volt a biciklin sem gázpalack, sem egy zsák kukorica, sőt még bukósisak volt a fejünkön.

Ahogy lekanyarodtunk a faluhoz vezető útra, több száz olajkút bólogatott mellettünk. Méltán nevezik Tóthfalut a Délvidék Dallas-ának, mert onnan reméli Szerbia az ország kőolaj-származékokkal való ellátását. 

Tóthfalun vendéglátónk, Faragó Zoltán igen csak finom pálinkával fogadott, s már tette is a rácsra a jobbnál jobb sütnivalókat. Ő a falu turisztikai referense, elérhetőségei: T:+381 64 491 7281 vagy
 +36 20 3111 294. E-mail:delvidekiportya@gmail.com.

Néhány szót a faluról: Alapítója Tóth József, aki örökösök híján a falu népére hagyta teljes birtokát és minden vagyonát.

Román stílusban épült a templom, ami a falu közepén helyezkedik el. Első plébánosa Szabó Dénes atya volt, akit 1944 novemberében a szerbek elhurcoltak, szadista, kegyetlen módon megkínoztak, majd a haldokló papot egy kocsi végéhez kötötték, így vonszolták kilométereken keresztül, míg vissza nem adta lelkét Teremtőjének.

Délvidék legnagyobb Turul-emlékművét is itt találjuk, a Kossuth-kopjafával egyetemben.

II. Szent János Pál pápa mellszobra a Királyok és Szentek elnevezésű parkban található.

Tóthfaluban 8 éve működik falusi turizmus. Itt 150 főt is el tudnak szállásolni, idegenvezetőt is biztosítanak, és a környék bővelkedik helyi programokban és látnivalókban. Nemcsak a vendéglátás minősége és a helyiek szívélyessége, hanem a rendkívül kedvező árak miatt is érdemes ide ellátogatni.

 Már csak fél napunk maradt a kirándulásból, hiszen haza is kell érni: egy rövid túra a Palicsi-tó partjára. Szépen kiépített sétaút, parkok, gyerekjátszótér és állatkert is megtalálható a környéken. 

Az első vízre épült fa épület, amibe beleütközünk, a monarchia-beli Női Fürdő megmaradt épülete, amely jelenleg kávéházként üzemel. Tavaly, amikor ott jártunk, még látható volt a monarchia-korabeli tábla, Női Fürdő felirattal. Valószínűleg az idei átfestés alkalmával ezt a táblát valaki saját részre félretette, hiába kerestem. 

Ha belegondolok abba, hogy az itt szereplő villákban akár még Sissi királyné is megfordulhatott, és az akkori arisztokráciának legalább olyan kedvelt fürdőhelye volt, mint Abbázia, kissé meghatódom.

Egyik útitársunk mondta, hogy Szabadkának olyan Palics, mint Párizsnak Versailles.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a bringatúrát a lehető 10 pontból 9 pontra értékelem.

HAJÓS, BAJA, KALOCSA, NEMESNÁDUDVAR, ÉRSEKHALMA, CSÁSZÁRTÖLTÉS

Szervusztok!

Nincs olyan helye az országnak, ahol voltál már, és ne lenne értelme még egyszer elmenni. Mindig van valami új, valami érdekes, valami meglepetés. Bár Hajós volt az úti cél, először Baján tettük le a bringákat. Pár éve jártunk itt, és akkor is igencsak jól éreztük magunkat. Meleg lévén a legnagyobb csáberőt a fagyizó jelentette.

A Sugovica partján a "kedves ismerős" kép fogadott. A víz, az igényesen kiépített part és a szép környezetet sétálgatva élvező nyugodt emberek látványa megnyugtatja a rohanó Budapesthez szokott lelkünket.

Először a jobb parton tekertünk a Türr István kilátóig. Ide érdemes volt felmenni, mert a két folyó találkozásánál a varázslatos panorámát még néhány csónak, hajó látványa is fokozza.
Irány a másik part! A Petőfi sziget fő utcáján csárdák sora invitálja az utazókat. Miután a Tisza parton nevelkedtem, a bajai halászlevet nem igazán szeretjük, így nem álltunk meg ebédelni.

Tovább menve a meglepetés. Itt jártunk óta kerékpárút, és biciklis híd épült. Csak úgy suhantunk át a Pandúr szigetre.

 A part menti hétvégi házak egyszer csak elfogytak. Meleg is van, éhesek is vagyunk. Menjünk tovább? Földút vezet tovább. Na! Ne kíméljük az alfelünket!
És itt várt ránk a csoda. Kb. 10 km-es körút. Valami fantasztikus! Fák alatt tekertünk, az út mentén lápok, mocsarak, harsogó növényzet, vízi madarak, és sok-sok gyönyörűség.

 

Az alábbi fotóért több, mint húsz szúnyogcsípést kellett elviselnem.

Visszatérve a civilizációba a híd alatt lángosoztunk. Finom volt és úgy megrakták sajttal, hogy alig bírtam megenni. Még egy pillantás a szökőkútra, majd-

Bringák fel! Cél: Hajós Pincefalu!

A Judit panzióban szálltunk meg. Remek szállás, zárt parkoló, szívélyes vendéglátás. 9000 Ft/2fő/éj. A csúcs viszont a pacaljuk. Minden este ezt vacsoráztam. Kenyérrel, ecetes paprikával. Valami isteni!

Épp' hogy elhelyezkedtünk, rögtön "lóra" pattantunk. Pincefalu. És sehol egy pohár bor? Az nem lehet! Nicsak! Egy pince nyitva van!

Egy idős bácsi a gazda. Nagyoskodom. -Egy pohár száraz bort tetszik tudni adni? Türelmesen kínál. Nekem ez terem. A kis pincékben hagyományos módon, fahordókban, manipulációktól mentesen készül a bor. Könnyű, kellemes, rettentő finom nedű.  Újra kínál, elfogadom. Nem győzöm dicsérni.
Fizetnék. A bácsi elhárít. Még ő köszöni, hogy szépeket mondtam a boráról.

Hajós pincefalu. Európában a legnagyobb pincefalu. Szívélyes, sváb létükre egyenes, magyar érzelmű emberek. Az itteni  barátságos beszélgetések nyomán csak az forog a fejemben, miért is istenítjük Toszkánát, vagy a francia borvidéket, ahelyett, hogy értékelnénk a miénket.


Másnap Kalocsa felé vesszük az irányt. Megállunk Hajóson, a faluban is. A püspöki palotát nemrég újították fel. Most múzeumként üzemel.

A házat régi fényében restaurálták.

Talán a kert tetszett legjobban.

Tovább indultunk. Hosszú, forró, kb. 25 km-es unalmas úton szenvedünk Kalocsáig.

 A fő utcája kihalt, szobrokkal próbálták hangulatossá tenni. Nem sikerült. Utoljára, amikor itt jártunk, renoválták a székesegyházat. Egy óra után érkeztünk, az ajtó zárva. Jegyet kell váltani a múzeumban. Unott pénztáros közli, következő vezetés 3-kor. Mondom: - Egy imát szeretnénk elmondani, némi perselypénzt bedobni, és megnézni a templomot. A cerberus konok, hajthatatlan. Nem tudjuk megvárni, mert vissza kell érnünk, és különben is...

Az idegenforgalmi hivatalban érdeklődünk: -Mit érdemes itt megnézni? A paprika múzeumot. Már láttuk. És még? Csend. Enni hol tudunk? Menjünk Foktőre, ott van több étterem.

Mi is a vendégszerető város ellentéte? Adjatok ötletet, hogy Kalocsának adhassuk. Kalocsa volt a kivétele annak, amit a bevezetőmben mondtam.

Visszafelé Miske főterén pihentünk egy kicsit.

A kudarcos délután végén holt fáradtan, lógó orral értünk vissza a pincefaluba. Egy nyolc fős, helyi vidám, már nem szomjas társaság mellett visz el az utunk. Megszólítanak. - Egy pohár bort? A nejem menne tovább, de én elfogadom. Mindőjüknél egy-egy üveg. A hangulat fergeteges, az egymással való incselkedés a tetőfokára hág. Mondanom sem kell, hogy mindenki borát illett megkóstolni. Mind nagyon finom volt. Hát, nem kellett ringatni lefekvéskor.

Harmadnap Érsekhalma felé indultunk. Éppen aznap fogathajtó versenyt rendeztek.  Csodaszép lovakat, elegáns kocsikat, és szerszámokat láttunk.

Hilden keresztül a Duna-völgyi főcsatorna partján Nemesnádudvar felé vettük az irányt. Az út, bár szép volt, nem javaslom bringázásra, mert a traktorok feltúrták, így sokszor le kellett szállni a kerékpárról.

Nemesnádudvaron bormajális volt. 3500 Ft ellenében kaptunk egy boros poharat, és 9 pincét látogathattunk meg korlátlan borfogyasztással.

Itt már palackos borokat kínáltak. Hibátlan borok, kedves majálisozó társaság. Ismét egy szép napot zártunk. És hogy énekelve tekertünk haza? Hát - Istenem.


Hazaindulás előtt nem hagyhattuk ki Császártöltést.
Tipikus sváb falu. Az útbaigazító táblák három nyelven vannak megírva.

 Sajnos itt már nagyon kevesen foglalkoznak borászattal. A pincesorok még megvannak.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a hosszú hétvégét a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.