2021. április 20., kedd

RÁCKEVE, TASS, LÓRÉV, MAKÁD

  

 Szervusztok!

Csak nem akar jönni az igazi jó idő! Egy- két napra megmutatta a tavasz, hogy tud meleg is lenni, aztán jött újra a zimankó. Szombatra jó idő ígérkezett, megcéloztuk Ráckevét. Még reggel napsütésben indultunk, de mire megérkeztünk, összetömörödtek a felhők, és már csak azon imádkoztunk, hogy ne essen. Az összes meleg biciklis ruhát magunkra húztuk. A hőmérő 4 fokot mutatott.

 

 

Ha Ráckeve, és szombat, akkor piac. A környéken termelt árukat kínálnak. Ide nem éri meg a nagybani piacról szállítani a portékát. (Erről jut eszembe, és megosztom veletek! Nyáron Tahi környékén árulják az "őstermelők" az őszibarackot. Rossz nyelvek szerint ott olyan a talaj, hogy egy fia őszibarack sem terem!  Eperföldön pláne.)

 



A katolikus templom előtti padon megreggeliztünk, majd elindultunk Tass irányába. 

 


 

 A parti sétányon tekertünk. Felmelegedni nem tudtunk, mert lépten-nyomon meg kellett állnunk fotózni. A fenti képet nem kevertem össze egy balatoni emlékemmel. Ilyen széles a Duna, itt akár vitorlázni is lehet.

Kiértünk a telkek és a töltés közötti útra. Itt viszont a hétvégi házakat nézegethettük. Vannak kicsik és nagyok, szépek és csúnyák, rendezettek és rendetlenek, igényesek és igénytelenek. Egy teljes társadalmi jellemrajz képekben.  Volt mit bámészkodni, így csak szaladtak a kilométerek. A Gyála sor végén feltekertünk a töltésre.

 


 

Elértük a makádi Ezüstpartot, a horgászok Mekkáját. Lépten-nyomon áztatják a zsinórt, de úgy láttam, nem hiába, mert legalább öt helyen égett a bogrács alatt a tűz. Más kempingekben egymás hegyén-hátán vannak a lakókocsik, itt jól elosztva, nagy távolságra vannak egymástól. Minden társaságnak megvan a személyes tere. 

 

 

A gát végén megláttuk az újonnan épült erőművet. Impozáns műtárgy, amely arra hivatott, hogy mind magas, mind alacsony vízállásnál biztosítsa a Soroksári Duna vízellátását, sőt, optimális esetben energiát is termel.

 




Nagy zörgések közepette felmentünk a zsilipre. Gyerek koromban képes voltam itt órákat bámészkodni, bár sosem volt szerencsém ahhoz, hogy hajót lássak átkelni.

 

 



Innen ered a Kiskunsági főcsatorna. Az ezt szabályzó zsilip előtti partszakasz mindkét oldalán üdülő övezet van, kis utcácskákkal, takaros házakkal. A part menti telkek stégjeiről nem kis öröm lehet  fürdeni,  vagy horgászni. A víz, a táj gyönyörű, bár a hideg miatt embert alig látni a környéken.

 

 

 

 Makád felé vesszük az irányt. A gáton vissza, ameddig aszfaltozva van, majd balra. Meglehetősen sokat kell kerülni az úthibákat, de semmi forgalom. Hogy miért arra? Azért, mert a Rákóczi úton van egy őstermelői lehetőség, ahol rendkívül finom füstölt árút lehet kapni.  A kolbászuk pont a mi ízlésünknek megfelelően van fűszerezve és füstölve. Rettentő finom. Vessetek meg. Szalonnát Zemplénből, kolbászt Csepel szigetről. Ez bizony túlzás. De legalább jókat csavargunk!

A falut elhagyva egy derékszögű jobbkanyarban van balra a Lórévhez vezető út. Autópálya simaságú burkolaton pihentettük meggyötört hátunkat.

 


 

A faluba érve kedves kis terecske fogad. Az itt található ortodox templomot szt. Miklós ereklyéi áthozatalának szentelték.  

 



Előtte hatalmas fából, talán gyökérből van  kifaragva egy szt.Miklós ábrázolás. A falut szerbek lakják, akik évszázadok óta megőrizték nyelvüket és hagyományaikat. Mindenütt cirill betűs feliratokat láthatunk.


 

A komp irányába igyekezve egy dombtetőn neogótikus kápolnát találunk. A szabadságharc kezdetén, 1848 szeptember 25.-én Batthyány Lajos miniszterelnök kinevezte Görgey Artúrt a Csepel sziget teljhatalmú parancsnokává. A katonai vezetés azzal számolt, hogy Jellasics a Dunántúlról átkelve a Pesti-síkság felől akarja bekeríteni a fővárost. Ezt megakadályozandó elfogták Zichy Ödön grófot, aki  összejátszott az ellenséggel. Ezért a Görgey által vezetett bíróság ezen a helyen kivégeztette. Ő az egyetlen főrendi áldozata a szabadságharcnak. Az ő emlékére emeltette a kápolnát a császári család.

 


 

Szerencsénk volt, hogy véletlenül nyitva volt, mert különben nem látogatható.  A belseje olyan rossz állapotban van, hogy a vakolat bármikor lehullhat a bent levőkre. Így mi is csak az ajtóból nézelődhettünk.




Intett a kompos, hogy mehetünk. Megköszöntük, majd elindultunk az ellenkező irányba.

 

 

 A falu végén egy olyan érdekes kereszt áll, amin égetett kerámia tábla van a korpusz helyén, és az alakok glóriája aranyozott.



 

Bármennyre átfáztunk, azért nem indultunk el búcsú nélkül. A parton már semmi nyoma a délelőtti vásárnak, de nem lehet anélkül elmenni a városból, hogy még egy utolsó pillantást ne vessünk a vízimalomra, és a Duna hídra.

 

Már nagyon remélem, hogy ez lesz az utolsó olyan kirándulás, ahol minden étterem és panzió zárva van. Jót tekertünk, 50 km volt a teljesítményünk,  úgyhogy megérdemeltük a vacsorát.



 

 

 





2021. március 30., kedd

ZEMPLÉN, FŰZÉR, HOLLÓHÁZA


 Szervusztok!

Hip, hip hurrááá! Vége a rossz időnek! Ha a Covid miatt korlátok közt élünk is, legalább az idő jó,  nincs akadálya a tekergésnek. Kezdem az elején: 

 


Tél végén már be voltam sózva, meg a borunk is elfogyott. Elengedhetetlen szükségét éreztem, hogy leautózzunk Tállyára a készleteket feltölteni. Ha vidéken vagyunk, mindig érdeklődünk, hogy valami otthon készült finomság, vagy olyan, arra a helyre jellemző étel, vagy ital nincs-e véletlenül. Mindig van, itt is volt. A szomszéd faluban, Rátkán olyan különlegesen pácolják a szalonnát, hogy a bőre is olyan puha, mint maga a szalonna. Meg kellett kóstolni. Hát tényleg. Különleges ízvilág, és puha, mint a vaj. Ebből betáraztunk. Feleségem rákérdezett, hogy Húsvétra sonka nem lenne-e. Akkor nem volt, de felajánlották, hogy félretesznek. Eljött az idő. Lemondjuk? Dehogy! Menjünk érte! 

 




 

Hajnalban keltünk, bringák az autóra, indulás! 10 körül már Rátkán voltunk. Nekem a szívem csücske Zemplén, jól is ismerem. Hogy miért? Elsősorban azért, mert szerintem hazánk egyik  legszebb tájaival megáldott megyéje. Még érintetlen, így természetes varázsában csodálhatjuk. Népessége viszont színes, falunként változó. Rátkára például  a XVIII. században német családok települtek be. Hagyományaikat ma is őrzik. 


 

Füzér volt az úti cél. Elértük a falut, jól emlékeztem. A várba föltekerni számunkra esélytelen. Turista mondás szerint:"Várat alulról, templomot kívülről, kocsmát belülről!"

 


  Ennek megfelelően szép lejtős bicikliúton elindultunk Fűzérkomlós irányába. Ragyogott a táj a szél fújt, a nap sütött, de meglehetősen hűvös volt. Egész idő  alatt hol izzadtunk, hol meg fáztunk.

 



 

 Az út mellett patakocska csörgedezett, a víz csillámokat szórt megtörve a tél itt hagyott szürkeségét. A növényzet ugrásra készen. A tavasz illata belengte az egész tájat. 




 

A szomszéd falu Hollóháza, nézzük meg! Sajnos a nagy múltú porcelángyár tulajdonosváltás miatt csekély létszámmal üzemel, minden zárva. Kérdeztük: Az itt dolgozó szakemberekkel mi lett? Szlovákiába járnak át dolgozni. Megdöbbentő! 

 


Legalább egy kisbolt nyitva volt, mondom, vegyünk kenyeret. Az már elfogyott, de volt egy perec és keksz, éhen nem maradtunk.

 


Hátra arc, nézzük meg, mi van Filkeházán! Ruszin és szlovák népesség lakja, görögkatolikus vallásúak, a falu végén megtaláltuk a templomot. Hogy közelebbről megnézzük, körbe kellett menni. 

Visszamenni kár lett volna, és olyan szépen sütött a nap! Jó úton megérkezzünk Fűtérkajatára. Ugye ilyen faluról még ti sem hallottatok? Mi sem, utána néztem, elmagyarosodott református szlovák népesség lakja. És zsákfalu! Vagy tekerjünk vissza? Soha! 

 


 

Ajánlották, van itt a temető mellett egy nem túl jó bicikliút. Hát, volt itt minden. Gödör, murva leszórva, plusz kövek, mit az öklöm. Néha a gumim úgy kipattintotta őket, hogy szerencse, hogy senkit sem talált el. Túléltük, de imádkoztam, hogy nehogy defektet kapjunk. Nem hiányzott volna egy szerelés. 

 Pusztafalu végébe érkeztünk. A műútra balra kell kanyarodni, majd a domb alján jobbra és egy kátyús, de bringával kerülgetve egészen járható út vezetett Fűzérre. 

 

 

Árpád-kori település, anno Perényi birtok volt. A koronaőrt, aki Szapolyai koronázása után itt rejtette el a koronát, a hálás utókor egy mellszobor formájában örökítette meg. Szemben a boltban legalább egy kávét kaptunk műanyag pohárban, de kint megívva legalább egy kicsit felfrissített. 

30 km hegyen-völgyön keresztül. Nem is rossz. Tekerés után a meleg autóban csücsülni még relaxálásnak is jó. Hazáig autópálya, lepakolás,és végre megérdemelt pihenés. 


Ez a bejegyzésem egy kicsit furcsára sikeredett. Nagyon jót kirándultunk, gyönyörű tájakon jártunk, de  kicsit tömény volt. Templomok, tájházak, éttermek, szálláshelyek minden zárva. 500 km-t autózni, plusz tekerni,  mindezt egy napba sűríteni, kicsit sok. A nyitás után száguldunk megállíthatatlanul!

 


2020. augusztus 12., szerda

VEND VIDÉK




Szervusztok!

Nem akarok a nyereg fölött húst puhítók toborzója lenni, de amikor egy heti kemény munka, és négy órás autózás után felülünk a bringára, és harapjuk a zamatos, kristálytiszta levegőt, érezzük az eső utáni erdő semmi máshoz nem hasonlító illatát, suhanunk a bringákkal, az valami olyan felemelő érzés, amit csak azok éreznek, akik jókor vannak jó helyen, és egy jó bringa muzsikál alattuk.

Szóval-Megérkeztünk Kétvölgybe. Felrohantunk elfoglalni a szobánkat, és máris felpattantunk a biciklikre,mert kevés időnk volt sötétedésig.




Kis felderítő kört mentünk a völgyek körül, de ez már előre vetítette, hogy fantasztikus hétvégének nézünk elébe. Alkonyat előtt még jutott időnk a kilátóra is.

Mikor a kirándulást terveztem, a Tücsök panzióra esett a választásom. A tulajdonostól túraútvonalakról érdeklődtem. Öt perc múlva jött az email három linkkel. Étkezési lehetőség? Újabb öt perc, az is itt volt. A szálláson biciklis térkép várt. Kell ennél több?





A szobákban tisztaság fogadott, a berendezés egyszerű, de minden megvolt, ami szükséges. A jó levegő a nyugodt éjszakát is meghozta, aludtunk mint a lőtt medve, és reggel halál éhesen indultunk útnak.
 A falu bejáratánál a Kétvölgy Kertje Élelmiszerbolt És Kávézó előtti asztaloknál reggeliztünk. Házi sajtok, húsáruk, kávé, házi rétes, s minden finomság kapható.

 Apátistvánfalváig meg sem álltunk.



A határőr múzeumot el se lehet kerülni. A régi katonák az új őrszemnek de örültek volna!


A fegyverek, amiket a szolgálat során de nehéz volt cipelni!


Aki ebbe a szobába volt beosztva, annak arany élete volt, nem kellett térdig érő hóban, vagy rekkenő hőségben az esetleg több kilométerre lévő őrhelyre kigyalogolni, és ott hosszú órákon át őrködni, és persze várni a váltást.


Bármilyen fáradtan is ért vissza az őrsre, ilyen rendben kellett lerakni a ruháit.



Következő megállónk Orfaluban volt. Miután a környéket szegény népek lakták, ezért nem tellett templom építésre. A hívek a harangláb köré gyűlve imádkoztak.   

      



 Farkasfán nejem elhúz a kocsma előtt.  Haragszom, mert megbeszéltük, hogy a következő lehetőségnél iszunk egy sport fröccsöt.


       
Egy haranglábat fedezett fel,



ám kicsit feljebb egy szép kis templomocska áll.






A Hársas tóhoz balra kell lekanyarodni. Bár fürdésről szó sem lehetett, érdemes volt kicsit megcsodálni a fenyvesek közt megbújó csillogó víztükröt.




Szentgotthárdon nem álltunk meg, azt másnapra terveztük. Nem hagyhattuk ki Szakonyfalu nevezetességét, a fénykeresztet. A Golgota magasságában, 783 m magasan áll. Feladata, hogy a híveket megvédje a természeti katasztrófáktól.


.                                                                            
Farkaséhesen tekertünk Felsőszölnökre, hogy valami szlovén specialitással tömjük tele a korgó gyomrunkat. Egy helyit kérdezünk, merre van az étterem. Kb. egy kilométer fent balra. Keressük az étterem táblát, hát nincs sehol.


 
 Túlmegyünk, onnan útba igazítanak, hogy fenn a hegyen, a mintagazdaságban találjuk.




Ha nincs a rásegítés én ugyan föl nem tekertem volna. Zúzott köves, meredek úton erőlködtünk kb. 600 métert, de megérte.



Az asztalunktól ilyen kilátás nyílt az alattunk húzódó völgyre. És a kaja! Marha oldalast ajánlottak dödölével. Ilyen finoman elkészített marhahúst még nem ettem. Más éttermekben megkérdezik, hogy mennyire süssék át. Itt nem kérdeztek semmit, belül vaj puha, kívül ropogós hússzeletek érkeztek olyan mennyiségben, hogy másnap ebédre sem fogyott el az egész. Itt a sport fröccs nem segített. 2x2deci testes vörösbor volt az, ami lehetővé tette, hogy sikerüljön egyáltalán felállni az asztaltól. De ne gondoljátok, hogy egy kicsit is megártott. Ahogy rákanyarodtunk a kétvölgyi útra, 13%-os emelkedőt kellett megmászni. Nem jó dolog ez a bicikli. Épphogy a fejedben érzel egy kis kellemes zsibbadást, a következő pár kilométerben elmúlik. Aztán a következő kocsmánál tankolhatsz újra. Ki bírja ezt anyagilag?

A fent leírt túra 55-60 km volt hegyen,völgyön át. Nagy része természetvédelmi területen vezetett keresztül. Forgalom semmi. Áhitattal csodáltuk a tájat, csendesen gurultunk, egy kanyar után azt vettük észre, hogy egy szarvas szalad át az úton. Vagy - az út szélén félreállt autók. Mi a csudát csinálnak, el sem tudtuk képzelni. Mígnem egy férfi megjelent egy hatalmas kosár vargánya gombával.

Rettenetesen sajnáltuk, hogy másnap haza kell autózni, azért még terveztem egy kisebb kört indulás előtt. Legfeljebb 30-40 km.-t, mert utána egy négy-öt órás vezetés várt rám.

Zsidahegy érintésével Zsidára érkeztünk. Ez is kicsit kalandos volt, mert a helyiek rávezettek egy erdei földútra. Eső után. Sikeresen kerülgetve a tócsákat  átértünk, de hazaérve a bringamosást nem tudtuk megúszni.





Kevés olyan kirándulás van, ahonnan ne hiányérzettel jönnénk haza. Most ez Szentgotthárd. A város meghatározó épülete a Nagyboldogasszony templom. Sajnos megnézni nem tudtuk, csak kívülről csodáltuk, mert renoválják. A város megismerése egy következő kirándulás feladata lesz.

No. És még valami. Megleptem magunkat egy vonóhorogra szerelhető Thule bringatartóval. Eddig a tetőcsomagtartóra erőlködtem fel a régi bicikliket. Ez elektromossal talán nem is menne. Így viszont egy perc alatt fent van a tartó, másik öt a két bringa, és már indulhatunk is. Szürke rendszámot 5000-ért a kormányablaknál két hét alatt kaptam. Alig érezni vezetés közben a plusz légellenállást, fogyasztás max. plusz 10%. A tükörből folyamatosan látni, hogy minden a helyén van.

Nos. Ez a kirándulás számunkra fergetegesen sikerült. Itt még egy hetet legalább el tudtunk volna tölteni úgy, hogy minden nap más irányba indulunk. Nincs messze a hármas határ, így nincs akadálya, hogy legközelebb a Szlovénián, és Ausztrián át vezető túraútvonalakat is kipróbáljuk.

Turisztikai szempontból a kirándulássorán tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 9 pontra értékelem.

2020. július 22., szerda

BOKODI TÓ, MAJK, VÁRGESZTES, MÓR




Szervusztok!

Pár héttel ezelőtt nem tudtunk úgy felmenni a netre, hogy ne találjunk képet a lebegő faluról, a csodálatos úszó horgászfaluról, és más zengzetes jelzőkkel illetett hűtőtóról Bokodon. Nejem kitalálta, nézzük meg. Hát én azért tamáskodtam egy kicsit, mert a horgászok alaposságával, precizitásával, igényességével kapcsolatban voltak fenntartásaim. Elő a térképet, nézzük meg, hogy miként lehet a környéken egy jó kis hétvégét eltölteni.

Nézem a szállás lehetőségeket, megakad a szemem a Kata panzión Oroszlányban. A bemutatkozón ez szerepel:  A vírus okán "Elrendeltem a szobákban ...a naponta többszöri fertőtlenítést." Ez kell nekem! Nem csalódtam, patika tisztaság fogadott. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, mert kedvesek, szolgálatkészek.

Bringára pattanva meg sem álltunk Majkig a Kamalduli szerzetesség épületeit megnézni.
A porta mellett dicső tollnokunk, Eszterházy Péter fotója gúnyosan mosolyog ránk. Nem is kellett szólnom, az idegenvezető szabadkozott. A gróf csemete itt gyerekeskedett. Kedvenc szórakozása nagyanyja szeretett macskáit (volt belőlük sok) áthajigálni a kerítésen.

Ha eljuttok ide, márpedig érdemes, az idegenvezető részletesen elmondja a remeteség kalandos történetét. A lényeg, hogy a rend feloszlatása után a birtok az Eszterházy családhoz került vissza. Károlyi Margit grófnő a 13-as cellában lakott haláláig, 1975-ig.



Az épületeket jelenleg renoválják, a cellákat remény szerint jövőre lehet látogatni. Talán még néhányat kiadnak szállóvendégeknek is. Ha a regula szerinti hallgatást is be kell majd a vendégeknek tartani, lenne egy-két ötletem, kiket helyeznék el itt néhány napra.


Az épületegyüttesnek kalandos sorsa volt. A rend feloszlatása után volt itt posztógyártás, szövés, fonás, birkatartás, mígnem a főépületet az Eszterházyak vadászkastéllyá alakították át.


A főépületben jelenleg múzeum üzemel, a néma szerzetesek életét mutatja be.



A rendet Szt.Romuald alapította. Végignézte, ahogy apja párbajban megölt egy embert. Ez annyira feldúlta, hogy kolostorba vonult, és szerzetes lett, később rendet alapított. 




A remeték egyedül éltek a cellájukban. Ezek viszont luxus méretűek voltak. Kb. 60 nm. Évente csak két ünnepen szólalhattak meg. Ekkor a refektórium gyönyörű freskói alatt költhették el ünnepi étkeiket. Fehér csuhát viseltek, szakállukat hosszúra növesztették, tarkójuknál félkörbe nyírták a hajukat.






Őket barna csuhás fráterek szolgálták ki, akik a főépületben laktak és dolgoztak. A fenti képek mindennapi életük helyiségeit mutatják be. Ezen kívül művelték a szántókat, a gyümölcsöst, halászták a halastavakat.





A rend a mai napig működik többek kötött Lengyelországban. Kivételesen, egy évforduló kapcsán megengedték három fotósnak, hogy képeket készítsenek. Volt viszont egy feltétel. Legalább három hétre be kellett költözniük fotózás előtt a kolostorba, és az ő néma életüket kellett élni. Így készültek a fenti két képek is. 


A kolostor elhagyása után Várgesztes felé vettük az irányt. Elmagyarázták, hogy a műúton a kapu előtt kanyarodjunk balra egy autók által is  jól járható földútra. Vártam, hogy valami kőből épített, vagy legalább egy épülethez tartozó bejárat előtt kell elmenni, hát nem. Csak egy drótkerítés által határolt terület megszakítása volt. Kanyar balra, a földút járható, biztosan ez lesz. Árnyékos úton szép helyen haladtunk egy darabig, majd mező, és látható a műút. Útelágazás. A jobb úton balra, "Kamerával megfigyelt terület". Nem baj, majd mosolygok. Útitársamra hallgatva visszafordultam, hát a másik irányban olyan mély homok fogadott, hogy kétszer is le kellett szállni, áttolni a nehéz terepen. Egy mezőőr segített. Mégis balra kellett volna mennünk.




Pillanatokon belül már Várgesztes felé, jó úton haladtunk. A községtábla előtt egy nagyon szép villapark (sajnos külföldi érdekeltség) található. Úszómedence, csúszda, játszótér, minden van itt, ami szem-szájnak ingere. 

Hegyek közé elbújva ragyogó környezetben takaros kis falu. No, itt megebédelünk. Egy helyi, negyvenes férfit kérdezünk. Meséli: volt itt étterem kocsma, stb. Szavába vágok. Jó jó, de ettől nem lakunk jól. Hát akkor menjünk el az élelmiszer boltba, talán még nyitva van. 




Egy padon ülve kolbászos zsemle volt az ebédünk ragyogó környezetben.

Utolsó tervbe vett programunk a Bokodi tó volt. Végig lejtőn, boldogan suhantunk vissza Oroszlányba, mert állítólag az a partja szebb. Lovasok igazítottak útba. A második dűlőn menjünk, mert onnan jó fotózni.







Nagyon hálás fotótéma, de szerintem itt az a kivételes helyzet, hogy képen sokkal mutatósabb,mint a valóságban.



Vacsorázni Majkra a "Négy remetéhez" voltunk hivatalosak. Először kicsit aggódtunk a szúnyogok miatt, hiszen a kerthelyiség a víz közelében volt. Hál' Istennek megúsztuk csípések nélkül. Kitűnő, bőséges volt a vacsora megfelelő árakon.



A panzió tulajdonosa megengedte, ha nagyon vigyázunk, hogy ne okozzunk kárt, bevihetjük az apartmanba a bringákat. Még sosem aludtunk igavonók társaságában. Csendesek voltak, nem horkantgattak, kellemesen telt az éjszaka, jót aludtunk. Ennél jobban csak a másnapi reggeli esett.

Kipihenten indultunk. Pusztavámra vezet egy közforgalom részére megnyitott magánút. Semmi forgalom, árnyas, két oldalról erdők szegélyezte aszfaltozott pályán boldogan karikáztunk. Sokkal hamarabb érkeztünk Mórra, mint számítottuk.



Mór egy szélesen elterülő, dombok közé bezárt városka takaros utcákkal. A főtere hatalmas. Égbe nyúló fák adnak árnyékot a padon üldögélő embereknek. A csendet csak a madárcsicsergés és a kerti tóban kuruttyoló békák hangja töri meg.



Ha Mór, akkor bor! Nem volt még dél, ilyenkor a pincék zárva. Nehezen, de megtaláltuk a Korb pincét. Ők az előző napi buli romjait tüntették el, de nagyon szívélyesek voltak, beinvitáltak a pincébe. Szervezési hibám folytán éppen hogy csak megkóstolhattam a hegy nedűt.



Zamatos, reduktív eljárással készült borokat kortyoltunk. Nekem a száraz muskotályos ízlett a legjobban. Névjegyüket megőrizem, legközelebb úgy jövünk, hogy már ne kelljen aznap vezetnem.




A várost a támfallal megerősített alapon álló neogótikus templom uralja. Renoválják, sajnos nem tudtunk bemenni. Kárpótlásul egy nagy kehely fagyival frissítettük fel magunkat, majd indultunk vissza.

Hazánk egy új, gyönyörű táját fedeztük fel ismét. Utunk mellett lépten-nyomon előtűnt egy-egy  szépen ápolt tavacska. Erdők, mezők, dombok, hegyek között, kis forgalmú utakon élmény volt a pedált tekerni.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 7 pontra értékelem.