MÁLTA, VALLETTA

Szervusztok!

Dél-Európa minden országában jártunk már, kivéve egyet, a pici, Debrecen méretű, de annál izgalmasabb Máltán. Gondoltuk elég lesz rá két nap. 

 

 

  

Sajnos csak olyan repülőjáratot találtunk, ami kora este érkezett. Első kellemes meglepetés az Airport Taxinál volt. Van egy pavilonjuk a reptéren belül, ahol megmutattuk az apartman címét. Kiszámolták mennyibe fog kerülni, kártyával kifizettem, majd a sofőr a taxihoz kísért, hazavitt, majd elköszönt. Semmi sumák, semmi simlisség, abszolút korrekt. De útközben néha az ütő megállt bennem. Jönnek szembe!!! Még nem szoktunk hozzá a baloldali közlekedéshez, többször "nyomtam" a féket a hátsó ülésen. 

 

 

Bookingon foglaltuk a Thor's Space apartmant . Jelszóval védett kis kazettában volt a kulcs. Amikor bementünk, szemünk, szánk elállt. Egy középkori lakóteret modernizáltak, stílusát meghagyva. Ráadásul több szobás, nagy alapterületű, ódon hangulatú. Ilyen fantasztikus szállásunk még sohasem volt.  

 

 

 

 

Amikor lepakoltunk, tudatosult bennünk, hogy a reggeli volt az utolsó étkezésünk. A kíváncsiság is hajtott, fáradtak sem voltunk, elindultunk felfedezni Vallettát. A tudásszomjunkon kívül jó lett volna a testünket is táplálni, de úgy látszott nincs szerencsénk. Két zárni készülő étterem is elutasított, de a harmadiknál olyan adag kalamárit adtak, hogy ez lett a törzshelyünk.  

 

Még itthon, a Városkártyák irodában foglaltunk "hop on, hop of" városnéző buszra helyet. Ki kell javítanom magam, mert országnéző. Északról délre teljesen átszelte a szigetet. Bár a napfény ellenére kicsit hűvös volt, a felső nyitott részen csodáltuk és fotóztuk végig az utat.

 

 

 

 

 

  

Az út során szembesültünk azzal, hogy két nap erre a városra kevés. Más helyektől eltérően itt nem csak az óváros őrzi a múltat. Négy város, teljesen összenőve, és mindegyikben erődítmények, régi épületek, templomok, szobrok sugározzák  a középkori hangulatot. Már a lépcsők is. Alacsonyak, szélesek, a páncélos lovagok számára méretezettek úgy, hogy a sokszor 30-40 kilós páncélt hordó kereszteseknek kényelmes legyen.

Néhány szó a lovagrend történetéről. 1081 előtt alakult Jeruzsálemben. A szentföld elvesztése után Ciprusra (1291), majd Rodoszra (1307) költöztek az oszmán terjeszkedés elől, majd Máltán 1530 után várost alapítottak és erődítményeket építettek. Vallettában a szt.Elmoról elnevezettett, az öböl másik oldalán egy lényegesen nagyobbat. 1565-ben I.Szulejmán szultán hadai megtámadták a kisebb Szt. Elmo erődöt. Három hónap ádáz és kíméletlen harc során szinte a földdel tették egyenlővé. Olyan nagy volt a török emberveszteség, hogy a nagyobbik erődítmény ostromát meg se kezdték, így a nyugatot megvédték a török terjeszkedéssel szemben. Ugye ismerős? Nem lehet nem felfedezni a párhuzamot a mi történelmünkkel. Hálából 1789 környékén Napoleon szállta meg őket, majd 1813-ban a britek. És lássatok csodát: kötelezővé tették az angol nyelv használatát. Úgy látszik, számukra hódítani könnyebb, mint nyelvet tanulni.  Málta 2004 óta tagja az Uniónak.

 

 

Lehetőségünk volt egy ma is lakott, berendezett főúri házba benézni. A Casa Rocca Piccola egy mai napig magántulajdonban lévő 16. századbeli palota. 50 szobájából tizenkettőt megnyitottak a látogatók előtt. A többit ma is a 9. de Piro márki és a márkiné lakják. Természetesen mindkettejüknek külön lakosztály áll rendelkezésre. Ha nézeteltérés van, felesleges szétköltözni. Mindenki visszahúzódik a saját lakosztályába és akár hónapokig is el lehetnek anélkül, hogy találkoznának.

 

 A XV.-XVI. századi bútorok nem okoztak különösebb meglepetést, de ilyen módon terített asztalt legfeljebb csak filmekben láttam.

És hogy mit a megoldás a dombok leküzdésére? A gyaloghintó.  A kirándulás folyamán többször irigykedve gondoltam a báró kényelmére.

  

A tárlatvetetés végén leültem a belső udvaron. Valaki érces hangon ránk kiált. Nem volt más, mint a házőrző papagáj.

 

Tovább menve már éppen lázadni készültem. Sok volt az emelkedő, sok a kényelmetlen lépcső. Végre elértük a Szent János Társkatedrálist. Azért e furcsa név, mert egy pápai rendelettel a mdinai érsek hivatalos székhelye, a Szent Pál székesegyházzal azonos jogok illetik meg. 1572-ben épült, a törökök feletti győzelem után néhány évvel.

 

 

 Ahogy beléptem, minden fáradságom elmúlt. Mind a főoltár, mind a mellékoltárok olyan gazdagon lettek faragva és aranyozva, hogy káprázott az ember szeme. Nagyon jó volt a templom homályában nézelődni és a gondolataimban elmerülni. Nem csoda, hogy a világ egyik legszebb barokk templomaként tartják számon. 

 

 

A látogatókat követve az oratóriumhoz értünk. Itt található az egyik legforradalmibb barokk festő, Caravaggio műve. Az alkotó iszákos, összeférhetetlen,verekedős, zűrös életű ember volt. 1606-ban egy párbaj során megölt egy embert, ezért bujkálni, menekülni kényszerült. Előbb Nápolyba,  később Máltára menekült a törvény elől. Itt készült a Keresztelő Szent János lefejezése című műve.

 

A templom padlója alatt  375 lovag nyugossza örök álmát. Főleg nagymesterek és tisztek temetkeztek ide.

 

 

 A Nagy kikötő nyugati csücskét az 1552-ben épült szt. Elmo erőd védi. Nem csak a középkori harcokban volt jelentős szerepe, de még a II.világháborúban is célpont volt. Jelenleg is katonai célokat szolgál. Itt rendezték be a Hadtörténeti múzeumot. 

 

 

 

Amit szeretnék még elmondani:

 Ha ide utazol, fel kell készülni arra, hogy szinte minden szolgáltatás online működik. A balos közlekedés tud meglepetéseket okozni. Nem árt konnektor átalakítót vinni magaddal, bár minden kisebb üzletben is kapható néhány euróért. Fontos! Ha meleg vizet szeretnél, fel kell kapcsolni egy kis kapcsolót, amik általában a konnektorok mellett vannak.  Ha az internettel gondjaid vannak, állj ki a gyönyörű erkélyek valamelyikére, és már nem lesz fontos a telefonod nézegetése. Gyönyörködj a panorámában! 

 Jó utat!

 

 

ESZTERGOM, KOMÁROM A FELVIDÉKEN

Szervusztok!

Már október elején volt egy szezonzárónak szánt kirándulásunk. A Rimaszombat és Poltár közötti kerékpárutat kerekeztük végig.  Mi sajnos szeles, fagypont közeli időt fogtunk ki, majd ráfagytunk az ülésre. Ennek ellenére ajánlom, mert egy régi vasútvonalat alakítottak át bringaúttá. Most jó idő reményében a 2022-es Esztergom-Komárom túrát ismételtük meg kíváncsiságból, csak most a Duna határon túli, felvidéki oldalán.

 

 

Kicsit nehézkes Párkányból megtalálni a gátat, de onnan nyílegyenesen fut az út Révkomáromig. Sőt talán túl egyenesen, hiszen minden szép, minden jó, csak egy hiányzik, a változatosság. Elkerüli a lakott területeket. Hosszú kilométereket lehet tekerni úgy, hogy még egy kanyar sincs. Egy-két érdekességnél azért érdemes megállni. Karvát elérve a Láng kastély esik utunkba, ami most mezőgazdasági szakiskolaként működik. 

 

 

 

A parton hívogatnak a napágyak, mert hiába a meleg, igencsak erős szembeszél van, és így jóval hosszabb menetidővel kell számolnunk.

 

 

 

Elérkeztünk a Zsitva torkolatához. Emlékeztek még a tanultakra?  1606-ban kötött békét Bocskai István közvetítésével I. Rudolf magyar király, német-római császár és I. Ahmed török szultán, véget vetve a 15 éves háborúnak.

  

 

 

Brigecio római erődítmény keleti oldalán őrtorony állt. Ezt építették újra, bár felmenni nem tudtunk. 

  

Eljutottunk a helyőrség romjaihoz. Légoináriusok helyett egy árva civil sétálgatott a kövek között harci sisak helyett biciklis bukósisakban.

 

 

  Az út minőségére nem lehetett kifogásunk. Az út szépen megépített és rendben tartott. A pihenők kulturáltak, szép környezetben lettek kialakítva.

 

 

Összegzésképpen: Jól aszfaltozott, szépen rendben tartott út. Miután a töltés tetején fut, szinte állandóan fúj a szél, ami nyári forróságban kellemes lehet, de ilyenkor már csak "kűzdünk az életünkért" típusú nehézség. Hosszú kilométereken át nyílegyenes, minden változatosság nélkül, viszont a legkisebb emelkedő sem nehezíti az önfeledt tekerést. Belvárostól belvárosig 62 km a távolság, így két nap alatt meglett a 120 km. A 2022-es, Duna jobb partján tett kirándulásunkhoz képest sokkal jobb, kényelmesebb, bár ha megépül nálunk a tervezett kerékpárút újra letekerjük, és megszavazzuk a győztest.  

POMPEJ, VEZÚV, NÁPOLY

 Szervusztok!

  

Hogy miért pont ide? Mert dél-Olaszországban már jártunk, de sajnos Pompej kimaradt. Az őszi kirándulásunk célja pillanatnyi gondolkodás után nem lehetett más, mint Nápoly. 

A "Városkártyák" irodájába személyesen bemenve megszerveztük a repülőtéri transzfert, (Az Alibus 20 percenként hordja be az utasokat a Garibaldi térre.) és a kirándulást, ami szintén a Garibaldi térről indult, így kézenfekvő volt, hogy a szállás is itt legyen.

 

 

 A B&B Chez Moi apartmanházban foglaltunk. Kicsit nehezen találtuk meg, a navigáció hol jobbra küldött, hol balra, de a posztos rendőrök, akik éjjel-nappal őrzik a biztonságot, végtelenül kedvesen útba igazítottak. A kapualj, az udvar ódon, kopottas, omladozó. Na, ráfáztunk, gondoltam. Egy kétszemélyes keskeny lifttel mentünk fel az ötödikre, ahol recepció, és ragyogó tisztaság fogadott.  Kényelmes, két szintes, modern bútorokkal berendezett, kifogástalan apartmant kaptunk pici utcai erkéllyel. És az utca. Kicsit koszos, kicsit büdös, de él, dobog, az emberek hangosak, szívélyesek, hajnaltól késő estig élnek, és az a zsongás, az nem zavar, sőt kellemes, és nyugtató. Ismét megállapítottuk, hogy nagyon szeretjük a mediterráneumot,

 

 

 

  

A csomagok lepakolása után, bár viszonylag késő volt a gép késése miatt, rövid sétát tettünk a környéken. Rettentő érdekesen alakították ki a pályaudvar és a metrók lejáratait. A föld színe alatt egy utcányi, vagy inkább térnyi közösségi teret hoztak létre. Itt üzletek, kisebb áruházak vannak az oldalakon, ám az igazán érdekes a tetőzet. A déli mérnökök bravúrja. Napvitorlák lettek kialakítva úgy, hogy a légmozgást bevezessék a mélybe. Így a kinti fullasztó hőségben is egy kellemes, hűvös teret nyertek.

 

 

Vacsorázni a Vicchiarelle (Öreglányok) étterembe ültünk ki. Bámultuk a város lüktetését. Olyan finom száraz fehér bort kaptunk az ételhez, hogy még egy palackkal rendeltünk. A lüktetés átélése így a legkisebb problémát sem okozta. 

 

 

Reggel időben megérkeztünk a találkahelyre. Két "zászlós néni" várta a kirándulásra igyekvőket. Odamegyek egyikhez, nem vagyunk a listán. A másik közli, hogy nem az ő cége. Elindultak. Mi meg csalódottan ott maradtunk. Most mi lesz? Aztán látom, hogy több ember a környéken kétségbeesetten forgatja a fejét. Jó, akkor nem vagyunk egyedül.  Befut a mi idegenvezetőnk is. Neki rajta vagyunk a listáján. Sietünk a buszhoz, ami kényelmes, légkondicionált. Zsonglőr módra vezeti a járművet a sofőr. Jobbra öt centi, balra kettő. És jól haladunk a zsúfolt forgalomban. 

A csoportos idegenvezetés lényege: várunk, utána szaladunk. Megérkezünk valahova, ott mesél az idegenvezető, majd megvárjuk a szétszéledőket, utána trappolunk a következő helyre, megszámoltatunk, és így tovább. Mi sem úsztuk meg, bár az igazat megvallva olyan útvonalon vezetett, amit, ha önállóan jövünk, nem biztos, hogy ilyen tömören látjuk a fontosabb látnivalókat.

 

 

A romterületre betérve először az tűnik a szemünk elé, hogy legalább egy 8 méteres vulkáni hamuréteget kellett eltávolítani, hogy lássunk valamit. Az egész azért látványos, mert az ókori romok általában nem magasabbak fél méternél, és nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett valamikor. Itt megmaradtak magasságok. Könnyebb beleélni magát az embernek, hogy éppen ott sétál egy tíz, tizenötezer lakosú város utcáján a kifőzdék, vagy a boltok előtt, vagy a fórumon hallgat éppen egy szónokot. Az se mindegy, hogy a megmaradt régiségeket 79. augusztus 24.-e után (a vulkán kitörésének dátuma) 1748-ig (a feltárás kezdetéig) a vulkáni hamu őrizte. Nem hordták el a köveket, nem tettek tönkre mozaikokat, freskókat. 

 Az ásatásra belépve először a nagyszínház előtti négyszögletes térre érünk. Az előadások kezdete előtt és után itt  gyűltek össze a polgárok egy kis békés beszélgetésre. Később a gladiátorok kapták meg ezt a területet kevésbé békés találkozókra.

 

 

A színháznak kitűnő akusztikája van. Nem volt, aki egy Petrarca szonettet előadott volna, de egy gyerek sírása úgy visszhangzott, hogy mindenkit meggyőzött. Az alsó sorok, a márvánnyal burkoltak a gazdagoknak voltak fenntartva.

Meghívlak Benneteket egy játékra!

Ha van egy kis fantáziátok, el tudjátok képzelni, hogy egy virágzó város polgárai vagytok az ókorban.

Sétáltok. Nézitek a kereskedéseket. Állítólag újfajta fegyvereket hoztak Velencéből. Még finomabb anyagú tógák is érkeztek valahonnan keletről.  Megálltok beszélgetni.

Beszélgetés közben megszomjaztok. Eléritek az utcai kutat, és a friss víz felélénkít.

Megéheztek. A kifőzdében elkészült valami fogatokra való. Megeszitek.

Valami nem volt friss, vagy túl sokat ettél. Felkapod a tógádat, és rohansz az árnyékszékre.

Csak el ne ess! Elég rendetlenül rakták ezeket a köveket.

 

Az ilyen fantáziálgatások lehetőségét itt éreztem másodszor, pedig életem során igencsak sok ókori rommal találkoztam.

 

Egy-egy átriumos udvarba bekukucskálva rájöttünk, hogy nem mi találtuk fel a szép és kényelmes életet. Nem lehet olyan meleg, amit a buja növényzet és a medence ne tenne elviselhetővé. 

 

  

Egy ókori városból a nyilvános ház sem hiányozhat. A kis szobák külső falán freskók vannak. Egy férfi, hatalmas tehetséggel. Hogy mi az illető hölgy specialitása? Nem rejtette véka alá. Felfestették a falra. 

 

 

 

 

A város életének, hitének és közigazgatásának a központja a fórum volt. Fő helyen a Capitoliumi templom magasodott Jupiter, Juno és Minerva tiszteletére. A Basilica köz-, és igazságszolgáltatási funkciókat látott el. A Macellumban elsősorban piaci tevékenység folyt. A 142x38 méteres tér kiváló lehetőség volt a szónokoknak, hogy meggyőzzék igazukról az arra járókat.

 

 

  

Nem beszéltem még a vulkánkitörésről. Először a forróság,majd a vulkáni hamu ölte meg az embereket. A kutatók rájöttek, hogyha az üregeket gipsszel öntik ki, az emberek életének utolsó pillanatait sikerülhet megismerni.

 

 

 A romok meglátogatása után egy igazi nápolyi pizzával pótoltuk elvesztett energiánkat, majd a csoport azon fele, akik befizettünk a délutáni programra is, átültünk egy kisbuszba. A déliek, különösen az olaszok fantasztikusak a forgalomban. Mind a városban, mind az országúton dinamikusan vezetnek. Három sávban négyen, vagy öten, a tükrök között pár centi, és ha az egyik húzódik egy irányba a többi is egy testként tartja az oldaltávolságot. A Vezuvra vezető szerpentin keskeny is, kanyargós is, de a kanyarban a két szembejövő sofőr teljesen megbízik a másikban, hogy az is lehúzódik fél kerékkel a padkára, így felesleges lassítás nélkül haladnak, közben integetnek, bohóckodnak, és mosolyognak egyfolytában.

 

A Vezuv nemzeti park a gyakorlatban egy turista út, ami meredeken, hosszan kanyarog a hegy oldalán egészen a kráterig. Nincs felvonó, vagy más lehetőség, ami megkönnyítené a feljutást. Már felnézni is elfárad az ember.

 

Egy-egy pihenőnél megállva, mikor újra kapunk levegőt, kárpótol a látvány, a messzeségben Nápoly és a tenger.

 

 

Már csak egy fagyi, és a lávaajándékok megvásárlása, és elfogyott a nap. Még egy éjszaka a megnyugtatóan zajos városban, és irány a reptér, szállunk haza.

Összegezve. Amit bele lehetett sűríteni egy és két fél napba, azt megtettük. Fárasztó, de rendkívül tartalmas volt a kirándulásunk, és igazán kellemes emlékekkel tértünk haza.

Tíz éve kezdtem a blogomat írni. Ezalatt közel ötven olyan kirándulást tettünk, ami érdemes volt arra, hogy közzétegyem. A többiről vagy a lustaságom okán nem írtam, vagy nem találtam érdemesnek arra, hogy másokkal is megosszam. Ha ezzel csak egy pár embernek is segítettem a szabadidő hasznos eltöltésében, nem volt hiábavaló. 

Szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Vén Tekergő