Szervusztok!
Nincs olyan helye az országnak, ahol voltál már, és ne lenne értelme még egyszer elmenni. Mindig van valami új, valami érdekes, valami meglepetés. Bár Hajós volt az úti cél, először Baján tettük le a bringákat. Pár éve jártunk itt, és akkor is igencsak jól éreztük magunkat. Meleg lévén a legnagyobb csáberőt a fagyizó jelentette.
A Sugovica partján a "kedves ismerős" kép fogadott. A víz, az igényesen kiépített part és a szép környezetet sétálgatva élvező nyugodt emberek látványa megnyugtatja a rohanó Budapesthez szokott lelkünket.
Először a jobb parton tekertünk a Türr István kilátóig. Ide érdemes volt felmenni, mert a két folyó találkozásánál a varázslatos panorámát még néhány csónak, hajó látványa is fokozza.
Irány a másik part! A Petőfi sziget fő utcáján csárdák sora invitálja az utazókat. Miután a Tisza parton nevelkedtem, a bajai halászlevet nem igazán szeretjük, így nem álltunk meg ebédelni.
Tovább menve a meglepetés. Itt jártunk óta kerékpárút, és biciklis híd épült. Csak úgy suhantunk át a Pandúr szigetre.
A part menti hétvégi házak egyszer csak elfogytak. Meleg is van, éhesek is vagyunk. Menjünk tovább? Földút vezet tovább. Na! Ne kíméljük az alfelünket!
És itt várt ránk a csoda. Kb. 10 km-es körút. Valami fantasztikus! Fák alatt tekertünk, az út mentén lápok, mocsarak, harsogó növényzet, vízi madarak, és sok-sok gyönyörűség.
Az alábbi fotóért több, mint húsz szúnyogcsípést kellett elviselnem.
Visszatérve a civilizációba a híd alatt lángosoztunk. Finom volt és úgy megrakták sajttal, hogy alig bírtam megenni. Még egy pillantás a szökőkútra, majd-
Bringák fel! Cél: Hajós Pincefalu!
A Judit panzióban szálltunk meg. Remek szállás, zárt parkoló, szívélyes vendéglátás. 9000 Ft/2fő/éj. A csúcs viszont a pacaljuk. Minden este ezt vacsoráztam. Kenyérrel, ecetes paprikával. Valami isteni!
Épp' hogy elhelyezkedtünk, rögtön "lóra" pattantunk. Pincefalu. És sehol egy pohár bor? Az nem lehet! Nicsak! Egy pince nyitva van!
Egy idős bácsi a gazda. Nagyoskodom. -Egy pohár száraz bort tetszik tudni adni? Türelmesen kínál. Nekem ez terem. A kis pincékben hagyományos módon, fahordókban, manipulációktól mentesen készül a bor. Könnyű, kellemes, rettentő finom nedű. Újra kínál, elfogadom. Nem győzöm dicsérni.
Fizetnék. A bácsi elhárít. Még ő köszöni, hogy szépeket mondtam a boráról.
Hajós pincefalu. Európában a legnagyobb pincefalu. Szívélyes, sváb létükre egyenes, magyar érzelmű emberek. Az itteni barátságos beszélgetések nyomán csak az forog a fejemben, miért is istenítjük Toszkánát, vagy a francia borvidéket, ahelyett, hogy értékelnénk a miénket.
Másnap Kalocsa felé vesszük az irányt. Megállunk Hajóson, a faluban is. A püspöki palotát nemrég újították fel. Most múzeumként üzemel.
A házat régi fényében restaurálták.
Talán a kert tetszett legjobban.
Tovább indultunk. Hosszú, forró, kb. 25 km-es unalmas úton szenvedünk Kalocsáig.
A fő utcája kihalt, szobrokkal próbálták hangulatossá tenni. Nem sikerült. Utoljára, amikor itt jártunk, renoválták a székesegyházat. Egy óra után érkeztünk, az ajtó zárva. Jegyet kell váltani a múzeumban. Unott pénztáros közli, következő vezetés 3-kor. Mondom: - Egy imát szeretnénk elmondani, némi perselypénzt bedobni, és megnézni a templomot. A cerberus konok, hajthatatlan. Nem tudjuk megvárni, mert vissza kell érnünk, és különben is...
Az idegenforgalmi hivatalban érdeklődünk: -Mit érdemes itt megnézni? A paprika múzeumot. Már láttuk. És még? Csend. Enni hol tudunk? Menjünk Foktőre, ott van több étterem.
Mi is a vendégszerető város ellentéte? Adjatok ötletet, hogy Kalocsának adhassuk. Kalocsa volt a kivétele annak, amit a bevezetőmben mondtam.
Visszafelé Miske főterén pihentünk egy kicsit.
A kudarcos délután végén holt fáradtan, lógó orral értünk vissza a pincefaluba. Egy nyolc fős, helyi vidám, már nem szomjas társaság mellett visz el az utunk. Megszólítanak. - Egy pohár bort? A nejem menne tovább, de én elfogadom. Mindőjüknél egy-egy üveg. A hangulat fergeteges, az egymással való incselkedés a tetőfokára hág. Mondanom sem kell, hogy mindenki borát illett megkóstolni. Mind nagyon finom volt. Hát, nem kellett ringatni lefekvéskor.
Harmadnap Érsekhalma felé indultunk. Éppen aznap fogathajtó versenyt rendeztek. Csodaszép lovakat, elegáns kocsikat, és szerszámokat láttunk.
Hilden keresztül a Duna-völgyi főcsatorna partján Nemesnádudvar felé vettük az irányt. Az út, bár szép volt, nem javaslom bringázásra, mert a traktorok feltúrták, így sokszor le kellett szállni a kerékpárról.
Itt már palackos borokat kínáltak. Hibátlan borok, kedves majálisozó társaság. Ismét egy szép napot zártunk. És hogy énekelve tekertünk haza? Hát - Istenem.
Hazaindulás előtt nem hagyhattuk ki Császártöltést.
Tipikus sváb falu. Az útbaigazító táblák három nyelven vannak megírva.
Sajnos itt már nagyon kevesen foglalkoznak borászattal. A pincesorok még megvannak.
Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a hosszú hétvégét a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése