Szervusztok!
Öt tó, hat nap, deréktól lefelé némi izomláz és feltörés, és az arcomban a húzódás a sok-sok mosolygástól. A lényeg ennyi az útról, de néhány többi részlet azért elengedhetetlen egy bejegyzéshez...no, akkor vegyük őket sorra!
Attersee
A legdélebbi pontján, Unterach am Atterseeben kerestem szállást. Frau Rettenbacher, a Frühstückpension szívélyes háziasszonya olyan szobát adott részünkre, amelynek teraszáról a tóba benyúló hegyeket csodálhattuk.
Bőséges reggeli után indultunk a tavat körbetekerni. A hegyek adta árnyékban, kicsit szorongva, hiszen nem mindenütt van kiépített kerékpárút. A drukk nem tartott sokáig. Az autósok, ha nem volt meg a 2 méteres oldaltávolság, nem előztek, sokszor öten, hatan feltorlódtak, türelmesen követtek, amíg nem tudtak biztonságosan elhaladni mellettünk.
Alpesi házak, templomok mellett vezetett az utunk. Nagyon furcsa, mert ilyen épületeket, hangulatot rendszeresen télen, síeléskor láttunk. Most meg 31 fok, napsütés, forróság van.
Falu falu hátán, a házak szinte összeérnek. Ez a legsűrűbben beépített tó. Nehezen lehet olyan partot találni, ahol közvetlen lejárás van a vízhez. Több helyen nem fix sátorhelyek vannak, hanem a székeknek, grill sütőnek, egyebeknek lelakatolt ládákat tartanak. Kijönnek, sütnek, főznek, és már mennek is.
Első nap lévén hatalmas elánnal tekertünk, és alig vettük észre, máris a legészakibb városban
Schörflingben voltunk. A kikötő egyik éttermébe mentünk, hogy a jól megérdemelt fagyinkat, illetve borunkat megigyuk. Az éttermekben felszolgált un."ház borát" úgy jellemezném, hogy feljavítja őket a szóda.
Útközben felvisítottam. Nem átallottam visszafordulni. Az idő halad, de a németek nem változnak! Emlékeztek? A Balaton körül ritka volt az olyan Wartburg, aminek a hátsó ablakában ne bólogatott volna a kutya egy tekercs WC papír meghitt társaságában. Van fejlődés, ez már Mercedes.
Tűzött a nap, 31 fok volt, de megdördült az ég. Fel a nyúlcipőket, húzás haza. Ahogy elértük a garázst, a hátsó kerék már kapott néhány csepp esőt.
Mondsee
Korai indulás után egy kis erőműhöz értünk. A felső részén annyi kövér pisztráng gyűlt össze, hogy egy egyszerű kézihálóval is ki lehetett volna emelni néhányat.
Egy kis kellemetlenség. A tó északkeleti oldalán vezető út omlás miatt le volt zárva. Nem adtuk fel, a kör meglesz, elmegyünk az omlásig erre, a másik oldalon ugyanúgy.
Nem bántuk meg, az út szép volt, és minden forgalomtól mentes. Azért a túloldalról visszanéztünk, hátha látunk valamit.
A déli oldalra visszakanyarodva jött a csoda.
Kb. egy kilométeres alagút, amiből ha akartunk, ki lehetett kerekezni a fényre. A kinti 30 fok körüli hőmérséklet után bent szinte fáztunk. Nagyon, nagyon jól esett a felüdülés.
Láttunk ám csoda dizájnt is. Teraszon, állványon lógó kristálycsillárt. Erre mondják: nem semmi.
Kora délután jött az igazi forróság. A tervezett út felén már túl voltunk, találtunk egy strandot, amik ott ingyenesek, csak az autók parkolásáért kell fizetni. Stég, WC, öltöző állt a rendelkezésünkre. Vízben csücsülve vártuk ki a hőség enyhülését, mielőtt hazaindultunk.
Krotensee
Tulajdonképpen egy kis horgásztó. Jelentősége nem sok, csak szép.
Wolfgang-see
A tavat a Mondsee déli oldalán, az alagúton keresztül tudtuk elérni. Minden alkalommal élvezet és felüdülés volt az alagutat magába foglaló útszakasz. Miután tegnap elsősorban azzal voltunk elfoglalva, hogy csakazért is meglegyen a tókerülés, nem mentünk be a tó nevét viselő városkába. Hangulatos főutcája egyenesen a Szt. Mihály bazilikához vezet.
Kolostorát 748-ban II. Odilio bajor herceg alapította. A mai, késői gótikus csarnoktemplomot 1470 körül kezdték építeni. Az 1700-as évek elején gazdag barokk stílusban alakították át. Ikertornyai 52 méter magasak. Basilika minor rangra 2005-ben emelték. A bencés szerzetesi közösséget 1810-ben feloszlatták, jelenleg múzeum, ill. kastélyhotel működik a helyén.
Az egyik oltár előtt álló aranypalástba öltöztetett szobrocskának érdekes története van. Ő a Fekeete Madonna, melynek eredetijét Alttöttingben találjuk. A 14. században készült szobor első csodatétele az volt, hogy amikor egy 3 éves patakba fulladt kisfiú édesanyja a szobor előtt hosszan imádkozott, a kicsi lélegezni kezdett, és felépült. Ennek, és több további csodának hatására zarándokhellyé vált. Másolatot készítettek róla, megáldották, így került a mondseei templomba. Sokan mind a mai napig imádkoznak előtte, virágot hoznak, vagy gyertyát gyújtanak a tiszteletére.
Hogy kerül egy csacsi a templomba? Barátságos kis gyereksarkot rendeztek be a kicsiknek.
Szt. Wolfgangba eljutni a tó keleti csücskét megkerülve meglehetősen egyhangú úton lehet, ezen még az sem segít, hogy útközben ilyen nyugágy szerű teleszkópos padok kínálnak némi kényelmet.
Lekűzdve a lustaságot nagy nehezen elértünk a városkát. Olyan hangulatos, hogy kár lett volna kihagyni.
Befutottunk a Hotel Peter teraszára. Ennél szebb helyen ebédelni! Nem is lehetett kívánni többet.
Ráadásul igazi, hamisítatlan borjú bécsit kaptunk.
A hölgyek örömére csinos, bőrnadrágos pincérek szolgáltak fel.
Itt említem meg, hogy eljött előttünk egy szép korú 20 fős turista csoport. Az átlag életkor 90 plusz lehetett. Azt néztük, hogy egyik-másik után ki viszi az infúziót! Így szép megöregedni. (Szégyellem, de annyira lekötött a borjú bécsi, hogy elfelejtettem őket lefotózni.)
Az északi oldalon út híján nem lehet végighajtani. De -és itt csaltunk- van egy komp, amivel le lehet vágni pont a legunalmasabb útszakaszt. Becsületünkre mondva így is megvolt az 54 km.
Vidáman indult a reggel, terv az ötödik tó. Ballagunk a biciklikhez. Egy defekt a defekttűrő gumiban. Gyorsan a házinénit, hátha tud szerelőt. Tudott, sőt beütötte az útvonaltervezőbe a címet. A patronnal felfújtam, már indultunk is. A hegyoldalban egy igazi öreg vagabund fogadott, Herr Wolfgang Purkhart. Előbb kissé távolságtartóan, aztán pillanatok alatt megjött az összhang. Megmutatta, hogy egy hegyes üvegdarab volt a bűnös. A végén kedvesen búcsúztunk.
Irrsee
Ha olyan tavat keresel, ahol alig van beépítettség, és igazán a természet szépségére vagy kíváncsi, ide gyere. Mondseetől alig néhány kilométerre van Zell am Moos. De az a néhány kilométer, ha a bicikliutat követed, igen csak hegyek-völgyek között zakatol. 10 kilométernél rövidebb távon nemigen szoktunk pihenni. Hát itt félúton beültünk egy hársfa alatti padra, hogy letöröljük az izzadságot, és hogy kapjunk levegőt.
A német nyelvterületen való barangolásaink kapcsán szívfájdalmam volt, hogy eltűntek a helyi ételek. Mindenütt az európai túristakonyha ételeit kínálták, a rántott és sült húsok változatait sült krumpli körettel. Itt az idős tulajdonosnő felügyeletével igazi hagyományos helyi konyha üzemel, Olyan helyi ételekkel, hogy nehéz volt választani. Fantasztikus őzragut ettem zsemlegombóccal.
A tóban való felfrissülés után úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk a kacskaringókat, emelkedőket, jöttünk az autóúton. Lássatok csodát! Amellett is volt végig kerékpárút.
A még hátra levő két napban azokat a helyeket kerestük fel, amiket előzőleg nem volt időnk alaposabban megnézni. A délutáni nagy fürdések sem maradtak el.
A leírt kirándulások általában 50 km körül teljesíthetőek. A Salzkammergut Radweget a táblák jól láthatóan jelzik, bár nem árt az óvatosság. Volt, hogy felvezetett egy murvás hegyi ösvényre, ráadásul eső után, ahol szégyenszemre tolva csúszkáltunk, míg aszfaltozott területre nem értünk. Máshol olyan útra vezetett, ahol nagyon szép környezetben, de nagy emelkedőket leküzdve haladtunk, majd felfedeztük, hogy sokkal rövidebben, kisebb erőlkötéssel is célhoz érhettünk volna.
A hazaút fárasztó volt. Mind az osztrák, mind a magyar autópályák tele voltak dugókkal, útjavításokkal, sebességkorlátozásokkal. Fáradtan érkeztünk haza. Ennek ellenére arra a kérdésemre, hogy visszamennél-e, gondolkodás nélküli igen volt a válasz.
