BOKODI TÓ, MAJK, VÁRGESZTES, MÓR

Szervusztok!

Pár héttel ezelőtt nem tudtunk úgy felmenni a netre, hogy ne találjunk képet a lebegő faluról, a csodálatos úszó horgászfaluról, és más zengzetes jelzőkkel illetett hűtőtóról Bokodon. Nejem kitalálta, nézzük meg. Hát én azért tamáskodtam egy kicsit, mert a horgászok alaposságával, precizitásával, igényességével kapcsolatban voltak fenntartásaim. Elő a térképet, nézzük meg, hogy miként lehet a környéken egy jó kis hétvégét eltölteni.

Nézem a szállás lehetőségeket, megakad a szemem a Kata panzión Oroszlányban. A bemutatkozón ez szerepel:  A vírus okán "Elrendeltem a szobákban ...a naponta többszöri fertőtlenítést." Ez kell nekem! Nem csalódtam, patika tisztaság fogadott. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, mert kedvesek, szolgálatkészek.

Bringára pattanva meg sem álltunk Majkig a Kamalduli szerzetesség épületeit megnézni.
A porta mellett dicső tollnokunk, Eszterházy Péter fotója gúnyosan mosolyog ránk. Nem is kellett szólnom, az idegenvezető szabadkozott. A gróf csemete itt gyerekeskedett. Kedvenc szórakozása nagyanyja szeretett macskáit (volt belőlük sok) áthajigálni a kerítésen.

Ha eljuttok ide, márpedig érdemes, az idegenvezető részletesen elmondja a remeteség kalandos történetét. A lényeg, hogy a rend feloszlatása után a birtok az Eszterházy családhoz került vissza. Károlyi Margit grófnő a 13-as cellában lakott haláláig, 1975-ig.

Az épületeket jelenleg renoválják, a cellákat remény szerint jövőre lehet látogatni. Talán még néhányat kiadnak szállóvendégeknek is. Ha a regula szerinti hallgatást is be kell majd a vendégeknek tartani, lenne egy-két ötletem, kiket helyeznék el itt néhány napra.

Az épületegyüttesnek kalandos sorsa volt. A rend feloszlatása után volt itt posztógyártás, szövés, fonás, birkatartás, mígnem a főépületet az Eszterházyak vadászkastéllyá alakították át.

A főépületben jelenleg múzeum üzemel, a néma szerzetesek életét mutatja be.

A rendet Szt.Romuald alapította. Végignézte, ahogy apja párbajban megölt egy embert. Ez annyira feldúlta, hogy kolostorba vonult, és szerzetes lett, később rendet alapított. 

A remeték egyedül éltek a cellájukban. Ezek viszont luxus méretűek voltak. Kb. 60 nm. Évente csak két ünnepen szólalhattak meg. Ekkor a refektórium gyönyörű freskói alatt költhették el ünnepi étkeiket. Fehér csuhát viseltek, szakállukat hosszúra növesztették, tarkójuknál félkörbe nyírták a hajukat.

Őket barna csuhás fráterek szolgálták ki, akik a főépületben laktak és dolgoztak. A fenti képek mindennapi életük helyiségeit mutatják be. Ezen kívül művelték a szántókat, a gyümölcsöst, halászták a halastavakat.

A rend a mai napig működik többek kötött Lengyelországban. Kivételesen, egy évforduló kapcsán megengedték három fotósnak, hogy képeket készítsenek. Volt viszont egy feltétel. Legalább három hétre be kellett költözniük fotózás előtt a kolostorba, és az ő néma életüket kellett élni. Így készültek a fenti két képek is. 

A kolostor elhagyása után Várgesztes felé vettük az irányt. Elmagyarázták, hogy a műúton a kapu előtt kanyarodjunk balra egy autók által is  jól járható földútra. Vártam, hogy valami kőből épített, vagy legalább egy épülethez tartozó bejárat előtt kell elmenni, hát nem. Csak egy drótkerítés által határolt terület megszakítása volt. Kanyar balra, a földút járható, biztosan ez lesz. Árnyékos úton szép helyen haladtunk egy darabig, majd mező, és látható a műút. Útelágazás. A jobb úton balra, "Kamerával megfigyelt terület". Nem baj, majd mosolygok. Útitársamra hallgatva visszafordultam, hát a másik irányban olyan mély homok fogadott, hogy kétszer is le kellett szállni, áttolni a nehéz terepen. Egy mezőőr segített. Mégis balra kellett volna mennünk.

Pillanatokon belül már Várgesztes felé, jó úton haladtunk. A községtábla előtt egy nagyon szép villapark (sajnos külföldi érdekeltség) található. Úszómedence, csúszda, játszótér, minden van itt, ami szem-szájnak ingere. 

Hegyek közé elbújva ragyogó környezetben takaros kis falu. No, itt megebédelünk. Egy helyi, negyvenes férfit kérdezünk. Meséli: volt itt étterem kocsma, stb. Szavába vágok. Jó jó, de ettől nem lakunk jól. Hát akkor menjünk el az élelmiszer boltba, talán még nyitva van. 

Egy padon ülve kolbászos zsemle volt az ebédünk ragyogó környezetben.

Utolsó tervbe vett programunk a Bokodi tó volt. Végig lejtőn, boldogan suhantunk vissza Oroszlányba, mert állítólag az a partja szebb. Lovasok igazítottak útba. A második dűlőn menjünk, mert onnan jó fotózni.

Nagyon hálás fotótéma, de szerintem itt az a kivételes helyzet, hogy képen sokkal mutatósabb,mint a valóságban.

Vacsorázni Majkra a "Négy remetéhez" voltunk hivatalosak. Először kicsit aggódtunk a szúnyogok miatt, hiszen a kerthelyiség a víz közelében volt. Hál' Istennek megúsztuk csípések nélkül. Kitűnő, bőséges volt a vacsora megfelelő árakon.

A panzió tulajdonosa megengedte, ha nagyon vigyázunk, hogy ne okozzunk kárt, bevihetjük az apartmanba a bringákat. Még sosem aludtunk igavonók társaságában. Csendesek voltak, nem horkantgattak, kellemesen telt az éjszaka, jót aludtunk. Ennél jobban csak a másnapi reggeli esett.

Kipihenten indultunk. Pusztavámra vezet egy közforgalom részére megnyitott magánút. Semmi forgalom, árnyas, két oldalról erdők szegélyezte aszfaltozott pályán boldogan karikáztunk. Sokkal hamarabb érkeztünk Mórra, mint számítottuk.

Mór egy szélesen elterülő, dombok közé bezárt városka takaros utcákkal. A főtere hatalmas. Égbe nyúló fák adnak árnyékot a padon üldögélő embereknek. A csendet csak a madárcsicsergés és a kerti tóban kuruttyoló békák hangja töri meg.

Ha Mór, akkor bor! Nem volt még dél, ilyenkor a pincék zárva. Nehezen, de megtaláltuk a Korb pincét. Ők az előző napi buli romjait tüntették el, de nagyon szívélyesek voltak, beinvitáltak a pincébe. Szervezési hibám folytán éppen hogy csak megkóstolhattam a hegy nedűt.

Zamatos, reduktív eljárással készült borokat kortyoltunk. Nekem a száraz muskotályos ízlett a legjobban. Névjegyüket megőrizem, legközelebb úgy jövünk, hogy már ne kelljen aznap vezetnem.

A várost a támfallal megerősített alapon álló neogótikus templom uralja. Renoválják, sajnos nem tudtunk bemenni. Kárpótlásul egy nagy kehely fagyival frissítettük fel magunkat, majd indultunk vissza.

Hazánk egy új, gyönyörű táját fedeztük fel ismét. Utunk mellett lépten-nyomon előtűnt egy-egy  szépen ápolt tavacska. Erdők, mezők, dombok, hegyek között, kis forgalmú utakon élmény volt a pedált tekerni.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 7 pontra értékelem.

DÖMÖRKAPU, PAP RÉT

   Szervusztok!

Most egy formabontó, a szokástól eltérő bejegyzést vagyok kénytelen írni. Korlátozás van, otthon kellene csücsülnünk. Már két, tavaly tervezett kirándulást is lemondtam, ill. le kellett mondanom. Csak sport célból szabad elhagyni az otthonunkat. Helyből elérhető célpontokat kell találnom, hogy ne mindig ugyanazokon az útvonalakon járjunk, amiknek minden fűszálát unalomig ismerjük. Tele vagyok energiával, sóvárogva bámulom a tárképet, és már a következő évekre is megterveztem azokat az érdekességeket, ahova feltétlenül el szeretnék jutni.
Tavaly nagy szerencsénk volt, mert szezon végén nagyon kedvező,visszautasíthatatlan lehetőséget kaptam két Haibike típusú elektromos rásegítésű kerékpár megvásárlására. Nagyker áron, raktáron maradt, két azonos gyártmányú biciklit ajánlottak. Mindkettőnek megfelelő erősségű motorja, komputere, akkuja Bosch gyártmányú,  így minden emelkedőre fölsegít, pedig nem vagyok egy pehelysúlyú szereplő. Most azokról az útjainkról írok, amiket rásegítés nélkül nem tudtam volna abszolválni.

Az első tavaszi nap már nem bírtam magammal, mennünk kellett.
Dömörkapu volt a cél. Szégyen ide, szégyen oda, az előző bringámmal ezen az úton igencsak megszenvedtem a feljutással. Most szépen zümmögött alattam a rásegítés, és nem sokkal nagyobb erőkifejtéssel, mint az asztallap simaságú úton, fogyott alattunk az emelkedő. Már csak a sorompót kell elkerülni, és csak gyalogos és bringás turistával találkozunk. Fogy az út, harsog a tavasz.

Elértük célunkat, a Sikárosi vadászházat, itt úgy döntünk: Mit nekünk az aszfalt, visszafelé inkább a turista úton teszteljük a gépeket. Hát, nem volt igazán jó döntés. A trekking bringát keskeny gumikkal nem erre találták ki.

Mikor harmadszor kellett áttolni a patakon, igencsak kerestük a kiutat a betonút irányába.

Már csak a kis hídon kellett átmenni és jött a megváltó simaság.

Fölfele kinéztünk egy jó kis tisztást, hogy ott költsük el a magunkkal hozott ebédet.  Otthonról kellett hozni, hiszen minden étkezőhely zárva. Nejem gusztusosan kipakolta a hozott kaját. Asszony! Hol az esszcájg? Otthon maradt! Ágas fából és az edényekről lementett folpack segítségével sikerül nem teljesen éttermi minőségű villákat eszkábálni. Esküszöm, a madárcsicsergésben elköltött ebéd jobban esett, mintha a legelegánsabb étteremben ettünk volna.

Lényeges!!! Amit magatokkal hoztok a természetbe, vigyétek is haza!!! Ne dobjátok a szemetet az ott kikészített szemetesbe se ! A kis állatok érzik az illatot, és szétszedik. Felhoztátok, vigyétek is haza!!! Nem szakadtok bele! Nincs rondább, mint a gyűjtő környékén éktelenkedő szemét! Sőt! A takarító őzikét sem találták még fel.

Tele hassal, boldogan suhantunk. Forgalom nélkül, hegyről lefele, majdnem hazáig.

Dömörkapu lett a legújabb kedvenc helyünk. Kevesen járnak erre. Hétről hétre zöldebb az erdő. Alig telik el néhány nap, és újra itt vagyunk. Most hosszabb utat tervezünk, egészen Pilisszentkereszt érintésével vissza Szentendrére. A dobogókői elágazás után kis tábla jelzi Prédikálószék felé az irányt. Ismét megszegjük a "Járt utat járatlanért el ne hagyj!" szabályt, és arra kanyarodunk. Elérjük a Királykúti kunyhót.  Igényesen kiépített pihenő. Még kemencét, WC-t is látunk, valószínű békésebb időkben kedvelt táborhely lehet.

Tovább indulva elfogy az aszfalt. Vagányak vagyunk, megyünk tovább. Az ösvény egyre keskenyebb, egyre meredekebb, egyre sziklásabb. Ez megint csak montival járható. Leszállás, tolva vissza. Háborgok. Ezért vettünk új biciklit?

Pár száz métert még felfelé tekerünk, majd elérve a Kovács patakot indul a lejtő. Már csak egy sorompó, és Pilisszentkereszt fölött kiérünk a dobogókői útra. Ez a lejtő is kellemes, leszámítva, hogy meglehetősen nagy a forgalom. Néha nem győzöm behúzni az alfelemet, olyan közel húznak el mellettünk az autók.


Újból böngészem a térképet. A skanzen után látok egy fölfelé vezető utat. Próbáljuk meg! Megint sorompó, utána kellemes aszfalt. Emelkedő, de rendesen. Harsogó zöld minden. Harapni lehet a levegőt! Itt egy pihenő. Esőház. Nézd csak! Tábla is van rajta! Horthy garázs! De mitől garázs?

A Sztaravoda patak szurdoka fölött megyünk el. Talán az teszi, hogy eső után vagyunk, de olyan hihetetlen élénkzöld minden, mint a mesében.

A Paprétig jutottunk el. A kidöntött fákat mintha a kirándulók pihenése érdekében rakták volna oda.

Ha nem olvassuk el a tájékoztató táblát, talán el is megyünk emellett a tavacska mellett.

No és a megérdemelt pihenés a kiépített padoknál.

Alig vettük elő az energiapótlást, lovasok jelentek meg. Elnosztalgiáztam a régi szép időkről, majd kifaggattam őket. Dunabogdányból jöttek a Stampok parkból. Még közös ismerősöket is találtunk.

Egy dolog van még hátra. A hölgy olvasóimnak küldöm az első tavaszi virágok egyikét.

Értékelést most nem írok, hiszen a szállásadók, a szervezők és a vendéglátók is mi voltunk. Jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak!

SÁTORALJAÚJHELY, SÁROSPATAK, TOKAJ, TISZADADA, TISZADOB

Szervusztok!

Minden Pünkösdkor szervezek egy-egy nagyobb kirándulást. Idén nem a megszokott csillagtúra jellegű túrát, hiszen három helyen aludtunk, ami szervezés szempontjából igen csak embert próbáló.  Megfelelő szállást találni még úgy is nehéz volt, hogy előző év novemberében kezdtem hívogatni a panziókat. Ez az év első olyan háromnapos ünnepe, amikor megbízhatóan nincs hideg. Egy nagyobb társaságnál nem elhanyagolhatóak az árak, a minőség,  plusz 30 főnél úgy megfelelni az igényeknek, hogy megfelelő számú két, ill. háromágyas szoba legyen, nem egyszerű. Végül összejött a dolog, ráadásul a luxus netovábbja, hogy a Balázs kerékpárbolt jóvoltából a bringák tréleren, mi kényelmesen kisbusszal utaztunk.

Viszonylag korán, 11h körül érkeztünk Sátoraljaújhelyre. Úgy próbáltam a programot összeállítani, hogy a nevezetességek megtekintése ne legyen egysíkú. Börtönmúzeummal kezdtünk. 

Rövid ismertetés után mehettünk a tárlók érdekességeit felfedezni.

Smasszer a háború előtt.

A Kádár idők büntetés végrehajtói.  Ilyen öltözékben verhették félholtra két hetenként apám barátját csupán azért, mert Csík vármegye főjegyzője volt.

És itt egy rabruha régen,

és most. Hát nem Armani tervezte!

Ugye látjátok! Az ajtó belső felén van! És még van kedve mosolyogni!

Túlzott óvatosságól levittük a bringákat az előtétbe. Felesleges volt. Hiszen a bűnözők egy emelettel feljebb hét lakatra be voltak zárva!

Sárospatakon a Huszár panzióban szálltunk meg. Reggelivel rendeltem a szobákat. Az egész panzió tiszta, jól berendezett, igényes, és még az ára is jó. Bőségesen reggeliztünk.

Tele hassal, jó kedvűen tekertünk a pataki kollégiumba.

Gyorsan számoljunk csak! 488 éves egyházi intézmény. Gondoljuk el! A reformáció megszületése után nem egészen negyed évszázaddal,  a mohácsi csata után 5 évvel már református kollégium állt ezen a helyen. Itt azért van hagyománya az oktatásnak!

Útban a vár felé szomorúan konstatáltuk, hogy a Borostyán szálló, ahol régebben szép napokat töltöttünk, már nincs többé.

A Rákóczi vár előtti parkban leparkoltunk, és már semmi akadálya nem volt a reneszánsz kori épület felfedezésének.

Ha az általam készített kép nem nyerte el a tetszésedet, vegyél elő egy ötszázast, rajta ugyan ezt az épületet láthatod.

A rombusz alakú várudvaron nyáron, különösen a zempléni napokon koncerteket adnak. Pár éve mi is voltunk itt, nagyon jó az akusztikája, és nem semmi ezek alatt a falak alatt zenét hallgatni, és közben nézni a csillagokat.

A falakról lenézve pompás kilátás nyílik mind a városra, mind a Bodrogra.

A Bodrog parti panorámát viszont a vár uralja.

Kicsit elbámészkodtuk az időt, indulni kéne, messze van még Tokaj. Hát nem ott jött velünk szembe egy fagyizó? Meleg is van, régen volt reggeli. Hát lehet kihagyni egy ilyen lehetőséget? Mondanom sem kell, olyan finom csoki fagyit kaptam, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. Nem beszélve arról, hogy az út hátra levő részében a pólóm elején hirdettem a fagyizás emlékét. Hűséges társam felajánlotta, hogy legközelebb elhozza a gyerek partedlijét.

Hiába az elhatározás, hogy Olaszliszkáig hajtunk, útközben egy frissítőre azért megálltunk. Bemegyünk a bezárt étterembe,  ott éppen egy esküvő előkészítése zajlott, de azért megsajnáltak bennünket, és elláttak frissítővel. Ha erre jártok, tudtok itt ebédelni, csak be kell jelentkezni előre. (Varga Pince, Vámosújfalu, Kossuth u 24. +36 30 294 9934)

Megérkeztünk a hírhedt faluba, Olaszliszkára. Nem mondom, hogy a lányok nem aggódtak egy kicsit, de fényes nappal mi baj lehet?

Megnéztük Szögi Lajos emlékhelyét. Itt verték agyon a kisebbségiek a tanár urat a kis gyerekei szeme láttára, mert azt hitték, hogy autóval elsodort egy kislányt. Elhatároztuk,hogy a túra további részét az ő emlékének szenteljük.

Csodálatos tájon, a Kopasz hegy lábánál folytattuk utunkat. Gyerek koromban sokat motoroztunk erre. Úgy emlékeztem, viszonylag sík az út. Hát nem sík. A dimbes-dombos tájon az emelkedőkön igencsak elfogyott a szusz. Aki megfelelő edzettség nélkül elindul túrázni, az meg is érdemli, hogy úgy ziháljon a lejtőn fölfelé, mint egy gőzmozdony.

Bodrogkeresztúrnál megérkeztünk a Lebuj csárdához. Emlékeim szerint itt főzik az ország egyik legjobb halászlevét.

Nem csalódtunk. A kajájuk finom, bár az áraik kicsit magasak. Ez a csárda egy apró kifőzdének indult. Volt néhány pad a bodega előtt, ott lehetett megenni az ételt. Tokajban két csárda volt. Az öreg halász és az új. Hol az egyikben volt jó a halászlé, hol a másikban. A jó szakácsot hol ide, hol oda csábították. Az árak is emelkedtek. 5 kilométerrel odébb nyitott a Lebuj, rettentő finom, és olcsó ételekkel. Hát az emberek átszoktak ide. Lépésről lépésre egyre nagyobb, és szebb a csárda. A minőséget megőrzik, a 37-es út mentén ez az egyetlen jól menő étterem.  

Azért már ez sem fenékig tejfel. Előjegyzést nem fogadtak. Útközben próbáltam hívni őket, a telefont sem vették fel. Szerencsére 4 óra felé érkeztünk, sikerült helyet kapnunk.

Megbocsátottam nekik amikor megláttam a lengyel-magyar zászlót a pincészet falán.

Még egy rossz pont. Hangsúlyozom: novemberben kerestem szállást Tokajban júniusi időpontra. 15 panziót felhívtam. Az első 10 közölte, nincs már hely Pünkösd vasárnapra. A következő közölte, hogy borünnep lesz, és ő nem adja ki egy napra. Mondtam neki, remélem, a nyakán marad. A többi is elutasított, de ők finomabban. Mérgemben már majdnem feladtam, de kaptam egy tippet. Próbáljam meg a kollégiumot. Ott nagyon kedvesen, első szóra foglalták a helyünket. A szobák tiszták voltak, de puritán egyszerűséggel kellett beérnünk. Sajnos kelet-Magyarországon még nincs mindenütt kultúrája a vendéglátásnak.

Néhány pillantást vetettünk a két folyó találkozására, egyet sétáltunk a fő utcán, és indultunk Tiszatardos irányába. Az alábbi kép mindent elmond a hőmérsékletről.

Szerencsére a komp épp akkor indult, így nem vesztettünk időt a Tiszán való átkeléssel.

Fillérekért átvittek, és még kellemes hűvös is volt a folyó felett.

Útba ejtettük a tiszalöki erőművet. Monumentális építmény.  Rákosiék ezt is politikai és hadifoglyokkal építtették.

No, egy következő bosszúság. Tiszadadán, az Öreg Halász étteremben 2 órára foglaltam asztalt. Tekertünk a forróságban, hogy időben odaérjünk. Majdnem két órát várakoztattak, mire lett asztal. Ráadásul a főnök sem jött oda elnézést kérni.

A kaja ízletes volt, bár ha kiéheztetik a vendégeket, minden jól esik.

Tiszadobon minden igényt kielégítő, szép apartmanokat kaptunk a Diófa vendégházban, jutányos áron. Ez a ház tökéletes akár családdal nyaralóknak, akár vízi túrázóknak, akár olyanoknak, akik nyugalomban szeretnék eltölteni a nyaralásukat. Őszintén tudom bárkinek ajánlani.

Egy nyugodt, kellemes éjszaka után már felrakva a bicikliket a trélerre indultunk az Andrássy kastélyba.

Az épületet gróf Andrássy Gyula építtette, franciaországi száműzetéséből hazatérve a Loire menti kastélyok mintájára.

A pompásan kialakított belső tereket a gazdagon díszített bútorok teszik még gyönyörűbbé.

Egy kis asztal képe mozaikkal van kirakva. Ha nem hívják fel rá külön a figyelmemet én esküszöm, festett képnek néztem volna.

A télikert Rózsáskert című üvegablakát Róth Miksa készítette.

A kertet szépen rendben tartják, fentről nézve labirintusban érezheti magát az ember.

Összegzésképpen: az északkelet-magyarországi természeti szépségek, és látnivalók hihetetlen gazdagságban állnak rendelkezésre. Így ez a régió a turizmus kánaánja lehetne. Az itt élő embereknek meg kellene tanulniuk a vendéglátást, a jó modort, és a szívélyességet. Szerencsére társaságunk kedves, toleráns volt így jó hangulatban, felszabadultan viseltük a nehézségeket.



Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapapsztalt benyomások/élmények/ alapján a túrát a lehető 10 pontból 4 pontra értéskelem.