HAJÓS, BAJA, KALOCSA, NEMESNÁDUDVAR, ÉRSEKHALMA, CSÁSZÁRTÖLTÉS

Szervusztok!

Nincs olyan helye az országnak, ahol voltál már, és ne lenne értelme még egyszer elmenni. Mindig van valami új, valami érdekes, valami meglepetés. Bár Hajós volt az úti cél, először Baján tettük le a bringákat. Pár éve jártunk itt, és akkor is igencsak jól éreztük magunkat. Meleg lévén a legnagyobb csáberőt a fagyizó jelentette.

A Sugovica partján a "kedves ismerős" kép fogadott. A víz, az igényesen kiépített part és a szép környezetet sétálgatva élvező nyugodt emberek látványa megnyugtatja a rohanó Budapesthez szokott lelkünket.

Először a jobb parton tekertünk a Türr István kilátóig. Ide érdemes volt felmenni, mert a két folyó találkozásánál a varázslatos panorámát még néhány csónak, hajó látványa is fokozza.
Irány a másik part! A Petőfi sziget fő utcáján csárdák sora invitálja az utazókat. Miután a Tisza parton nevelkedtem, a bajai halászlevet nem igazán szeretjük, így nem álltunk meg ebédelni.

Tovább menve a meglepetés. Itt jártunk óta kerékpárút, és biciklis híd épült. Csak úgy suhantunk át a Pandúr szigetre.

 A part menti hétvégi házak egyszer csak elfogytak. Meleg is van, éhesek is vagyunk. Menjünk tovább? Földút vezet tovább. Na! Ne kíméljük az alfelünket!
És itt várt ránk a csoda. Kb. 10 km-es körút. Valami fantasztikus! Fák alatt tekertünk, az út mentén lápok, mocsarak, harsogó növényzet, vízi madarak, és sok-sok gyönyörűség.

 

Az alábbi fotóért több, mint húsz szúnyogcsípést kellett elviselnem.

Visszatérve a civilizációba a híd alatt lángosoztunk. Finom volt és úgy megrakták sajttal, hogy alig bírtam megenni. Még egy pillantás a szökőkútra, majd-

Bringák fel! Cél: Hajós Pincefalu!

A Judit panzióban szálltunk meg. Remek szállás, zárt parkoló, szívélyes vendéglátás. 9000 Ft/2fő/éj. A csúcs viszont a pacaljuk. Minden este ezt vacsoráztam. Kenyérrel, ecetes paprikával. Valami isteni!

Épp' hogy elhelyezkedtünk, rögtön "lóra" pattantunk. Pincefalu. És sehol egy pohár bor? Az nem lehet! Nicsak! Egy pince nyitva van!

Egy idős bácsi a gazda. Nagyoskodom. -Egy pohár száraz bort tetszik tudni adni? Türelmesen kínál. Nekem ez terem. A kis pincékben hagyományos módon, fahordókban, manipulációktól mentesen készül a bor. Könnyű, kellemes, rettentő finom nedű.  Újra kínál, elfogadom. Nem győzöm dicsérni.
Fizetnék. A bácsi elhárít. Még ő köszöni, hogy szépeket mondtam a boráról.

Hajós pincefalu. Európában a legnagyobb pincefalu. Szívélyes, sváb létükre egyenes, magyar érzelmű emberek. Az itteni  barátságos beszélgetések nyomán csak az forog a fejemben, miért is istenítjük Toszkánát, vagy a francia borvidéket, ahelyett, hogy értékelnénk a miénket.


Másnap Kalocsa felé vesszük az irányt. Megállunk Hajóson, a faluban is. A püspöki palotát nemrég újították fel. Most múzeumként üzemel.

A házat régi fényében restaurálták.

Talán a kert tetszett legjobban.

Tovább indultunk. Hosszú, forró, kb. 25 km-es unalmas úton szenvedünk Kalocsáig.

 A fő utcája kihalt, szobrokkal próbálták hangulatossá tenni. Nem sikerült. Utoljára, amikor itt jártunk, renoválták a székesegyházat. Egy óra után érkeztünk, az ajtó zárva. Jegyet kell váltani a múzeumban. Unott pénztáros közli, következő vezetés 3-kor. Mondom: - Egy imát szeretnénk elmondani, némi perselypénzt bedobni, és megnézni a templomot. A cerberus konok, hajthatatlan. Nem tudjuk megvárni, mert vissza kell érnünk, és különben is...

Az idegenforgalmi hivatalban érdeklődünk: -Mit érdemes itt megnézni? A paprika múzeumot. Már láttuk. És még? Csend. Enni hol tudunk? Menjünk Foktőre, ott van több étterem.

Mi is a vendégszerető város ellentéte? Adjatok ötletet, hogy Kalocsának adhassuk. Kalocsa volt a kivétele annak, amit a bevezetőmben mondtam.

Visszafelé Miske főterén pihentünk egy kicsit.

A kudarcos délután végén holt fáradtan, lógó orral értünk vissza a pincefaluba. Egy nyolc fős, helyi vidám, már nem szomjas társaság mellett visz el az utunk. Megszólítanak. - Egy pohár bort? A nejem menne tovább, de én elfogadom. Mindőjüknél egy-egy üveg. A hangulat fergeteges, az egymással való incselkedés a tetőfokára hág. Mondanom sem kell, hogy mindenki borát illett megkóstolni. Mind nagyon finom volt. Hát, nem kellett ringatni lefekvéskor.

Harmadnap Érsekhalma felé indultunk. Éppen aznap fogathajtó versenyt rendeztek.  Csodaszép lovakat, elegáns kocsikat, és szerszámokat láttunk.

Hilden keresztül a Duna-völgyi főcsatorna partján Nemesnádudvar felé vettük az irányt. Az út, bár szép volt, nem javaslom bringázásra, mert a traktorok feltúrták, így sokszor le kellett szállni a kerékpárról.

Nemesnádudvaron bormajális volt. 3500 Ft ellenében kaptunk egy boros poharat, és 9 pincét látogathattunk meg korlátlan borfogyasztással.

Itt már palackos borokat kínáltak. Hibátlan borok, kedves majálisozó társaság. Ismét egy szép napot zártunk. És hogy énekelve tekertünk haza? Hát - Istenem.


Hazaindulás előtt nem hagyhattuk ki Császártöltést.
Tipikus sváb falu. Az útbaigazító táblák három nyelven vannak megírva.

 Sajnos itt már nagyon kevesen foglalkoznak borászattal. A pincesorok még megvannak.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a hosszú hétvégét a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.

SOMOSKŐ

Szervusztok!

Egy vacsora alkalmával egy nagyon kedves ismerősömmel Nógrád megye szépségeiről beszéltünk. Ahogy a szebbnél szebb helyeket felidéztük, rákérdezett: "Jártál már a somoskői várban?" Mikor nemet mondtam, elkezdte a hely érdekességét ecsetelni. Harmadnap kocsiba vágtuk magunkat a nejemmel, és elindultunk hiányosságunkat bepótolni.

Csodálatosan sütött a nap, a hófoltok gőzölögtek az országút mellett. Hatvanig autópálya. (A Pest megyei matrica az 55-ös km-ig oda-vissza érvényes.) Onnan rákanyarodtunk a 21-esre.  Régen ez egy nehezen járható, kellemetlen út volt, most is erre készültem. Ezzel szemben most osztott pályás, bár hosszú szakaszokon folyik még az útépítés, jól járható. A sebességkorlátozást ajánlatos betartani, mert trafiznak. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a szembejövő villantott, kerestem a szememmel, honnan jön az áldás, hát egy dombtetőn, alig észrevehetően állt a járőrautó.

Salgótarján mit sem változott, ott mintha megállt volna az idő.

Ahogy Somoskőújfalu közepe táján jobbra lekanyarodtunk, fokozatosan visszatért a tél. Somoskőn legalább 10 cm vastag volt az előző nap frissen esett hó.  Az út rávisz a vár alatti parkolóra.

A belépőjegy szlovák nyelven íródott, bár forinttal fizettünk. A határ kb 50 méterre a vár alatt húzódik.

A trianoni békeszerződés 1920-ban Somoskőújfalut is Csehszlovákiának ítélte. Az ottani birtokos, Krepuska professzor, aki egy antant tiszt életét bravúros műtéttel mentette meg, el tudta érni, hogy hogy a két falu - a vár kivételével- magyar maradjon.  (Bővebben a Wikipédián.)
A rom szépen karban tartott. Azon kívül, hogy állandóan az járt a fejemben, hogy ez is egy magyar vár idegen kézen, nagy élmény volt körbejárni.  A felfelé vezető út folytatásában kb. 5 percre található bazaltorgonát is érdemes megnézni. Régen itt bánya volt, Bécs egykori utcakövei innen származtak.

A sétában sikerült rendesen megéheznünk. Vissza Somoskőújfaluba, majd át a határon az első faluban, Bukovinkán a Terasz étteremben ebédeltünk. Olyan sztrapacskát (brinzove halusky a szlovák neve) ettünk kedvező áron, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/ élmények alapján a kirándulást a lehető 10 pontból 7 pontra értékelem.

ST.JAKOB IM WALDE, SIELÉS

Szervusztok!

A városban főleg a kellemetlen oldalát érezhetjük a télnek. Ha már nem fér az ember a bőrébe, és valami igazán szépet akar látni, nincs más, mint autóba szállni, és kiválasztani valami kellemes síterepet.
...és eljön az indulás előtti este. A sícuccok összegyűjtött halma a plafonig ér! A teremtés koronájának ezt mind be kell pakolni az autóba! Egy-két halvány kísérlet: "Szívem! Ezt biztos, hogy el kell hozni?" A hosszú házas évek alatt rájön az ember, hogy felesleges minden ellenkezés. Ha platós ZIL-lel mennénk, az is kicsi lenne. 

Reggel indulás, nem túl korán, mert kb. 320 km az út. Csomagtartó úgy megpakolva, hogy csoda, hogy az első kerék még éri az aszfaltot.

Magyarországra vettünk matricát, Ausztriára már nem, mert Szombathelytől kb 80 km-re van St.Jakob im Walde.  Waze navigációval mentünk a faluig. Ott viszont nagyon kell figyelni a táblákat, mert könnyű eltévedni.

Ahhoz,  hogy felérjünk, hóláncot kellett szerelni. A Stiefelhausban szálltunk meg. Pályaszállás, csak ki kell lépni az udvarról, és máris lehet síelni. A honlapjuk nem túl barátságos, ezzel szemben, ha megérkezel, a tulajék (akik magyarok) szívélyesek, kedvesek, szolgálatkészek.

Az alsó szinten fűtött síléctároló, öltöző és biliárdszoba van, fölötte egy nagyméretű konyha és közös helyiség található. A harmadik, és negyedik szinten szobák, a folyosón megfelelő számú wc és zuhanyzó. Kellemes, tiszta, barátságos az egész ház. 

 

A négy felnőtt sípálya 1000-1200 m magasan van,  három piros és egy kék. Ezekhez két csákányos felvonó tartozik. A kezdőket egy tányéros viszi fel a lejtőn, a gyerekeknek is van külön gyakorlási lehetőség. Ápolt, jól megdolgozott az egész síterep.

A legnagyobb kuriózum az éjszakai síelés. Kedden és pénteken van rá lehetőség. Kevés szebb dolog van annál, mint a frissen leratrakolt havon lámpafénynél száguldani.

Utána a hütte. Nincs az a forró nyár, ahol olyan jól esik a sör, mint egy kiadós síelés után. A hölgyeknek "Heisse Hexe"(forró boszi) jár, ami forró kávé rummal tejszínhabbal a tetején.

Ja, és egy nagyon fontos dolog. A biztosítás! E nélkül egy lépést se! Egyik társunknak snowboardozás közben eltört a keze. Két óra alatt gyönyörű gipsz "boldog" tulajdonosa lett.

Értékelés:
Nagyon kedvező árú a szállás, a síbérlet vásárláshoz is kedvezményt adnak. A síkölcsönzés és a síbérlet ára is nagyon jó. A pályák nem jelentenek komoly kihívást gyakorlott síelőknek, viszont nagyon szépen karban tartottak. A kezdőknek fenntartott rész ideális.

 A hét nagyon gyorsan eltelt -a balesetet leszámítva - minden kellemetlenség nélkül.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a hetet a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.

TATA, VÉRTESSZŐLŐS

Szervusztok! 

Egyik kedvenc túrahelyünk Tata. A tókerülés legfeljebb a futóknak sportértékű, bringával alig néhány órát vesz igénybe. A nap hátralévő felét a környék felfedezésével töltöttük, ennek eredményeként sikerült egy tartalmas programot összeállítani.

Vértesszőlősről érdemes indulni. A Múzeum utca tetején található az a kiállítóhely, ahol Vértes László 1965-ben megtalálta a 320 000 évvel ezelőtt élt előember tarkócsontját. Előző alkalommal feltekertünk. Embertelen emelkedő. Másodszor már taktikusabbak voltunk. Fent kezdtük a túrát, a múzeum megnézése után lecsorogtunk a kocsikkal az utca aljába, és ott vettük le a bringákat.

Igényes bringaút köti össze Tatát Tatabányával. Vértesszőlősről érkezve az öreg kőhídnál  jobbra kell  kanyarodni. Ha szerencsénk van, útközben vízisiklóval is találkozhatunk.
A biciklis pihenőhelyen padok, szemeteskukák, ismertető és tájékoztató tábla szolgálja a kerékpárosok (és természetesen a futók) kényelmét.

Ez a környék maga a horgász Kánaán. Minden tisztáson egy-egy révedező sportoló. Rajtuk kívül profi  halászok is vannak. A tó sekély részeiben kócsagok álldogálnak, a horgászok meg irigykedve nézik a kormoránt, aki elviszi az orruk elől az áhított zsákmányt.  

 

A Nagy és a Kis Kacsás tó mellett elhaladva

 elérjük az Által Éri Ülepítőt. Hétvégi házak egész sora épült a tó köré a gazdag halzsákmány reményében. 

Kellemes, árnyas út végén kanyarodunk balra. Az Öreg tó nyugati oldalán megyünk tovább sima földúton. Kis vizes élőhelyek, hidak teszik változatossá utunkat. A vadregényes környezetben vigyázni kell a bámészkodó gyalogos turistákra, gyerekekre és a hozzájuk tartozó kutyákra.

A vár előtt a dombon levő szürkésfehér épület jelenlegi funkciója régen izgatta a fantáziánkat. Nosza feltekertünk. Egy iskola működik benne. Az ott tanítók, tanulók igazán nem panaszkodhatnak a kilátásra.

Visszaérve a tópartra vásári forgatagba kerülünk. Török jelmezes fiúk, lányok mindenütt. Most zajlik a Tatai Patara. A küzdőtéren hagyományőrző csapatok vívnak egymással.

A várban, a forgatagban hatalmas durranás. Nézzük az okát, hát elsütötték a mozsárágyút. Egy kis téren szakállas puskával lövöldöznek. Nekünk az ütközet legnehezebb része a tömegen áttolni a bringákat.

Trombitaszó hívogat. Induló hangjaira ütemesen tekerünk az óratoronyhoz. Miután katona koromban nem tanították meg nekünk a biciklin való díszelgést, ezért leszálltunk, és úgy hallgattuk az indulót.

A kapucinus templom kellemes meglepetés. Kívülről puritán, belépve azonban a gazdag barokk belső teljes ellentéte az egyszerű homlokzatnak. 

Tatáról mindenkinek az Öreg-tó jut eszébe, de van itt más meglepetés is.  A város keleti felén található a Cseke-tó. 1783-ban az Esterházy család itt építtette fel Magyarország első angol kertjét. Az Angolpark északi részén romantikus műromok épültek. A romokhoz egy kis kőhídon át juthatunk.

A török mecset is csak díszlet, sosem volt egyházi funkciója.

A kis sziget megközelítéséhez  fahidat építettek.

A copf stílusban épült "Kis kastély" az Esterházy család nyári pihenőhelye volt. Tudták, hova érdemes építeni a hétvégi "vityillót".

Az elmúlt századok hangulatból  korgó gyomrunk billent vissza a valóságba. Múltkori kirándulásunkkor nagyon jót ettünk a Szálka Bárban. Most ismét halászlét rendeltem. Ha az országban evett halászleveket rangsorolnom kellene, ez benne lenne az első háromban. Sűrű, finom, és az ára is kedvező.

Zárásképpen még egy utolsó felvétel a tóról. Az egész nap megtett táv kb. 25 Km.

Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a bringatúrát a lehető 10 pontból 9 pontra értékelem.