Szervusztok!
Szerintetek egy nyaralásra mit a legfontosabb elhozni? A fogkefét? Vehetsz bárhol. Esernyőt? Ugyanúgy. De mi az, ami pótolhatatlan? Hát persze! A bringád!
Kőszegre igyekeztünk, a kedvenc városunkba. A kapcsolatunk nagyon régi. Innen jártunk az ősidőkben a sógorokhoz síelni. Minden reggel Soproni Zoli bácsi pékségében reggeliztünk. Most első utunk, és az üres hasunk rögtön oda vezetett. Megvan még? Megtaláltuk. És a mákos kifli változatlanul olyan finom, mint annak idején.
A várkapuban is megtaláltuk azt a márvány táblát, amely azt a hálátlanságot írtja le, amit Európa megvédéséért kaptunk Trianonban. Akkor az ilyen hangok abszolút megengedhetetlenek voltak, csodájára jártunk az itteniek bátorságának. A kisváros még szebb lett, a napfényben ragyogtak a frissen festett házak.
Nosztalgiázva indultunk a határ felé. Itt sosem volt sor, sosem piszkáltak bennünket. Most elárvulva,lepusztulva áll az átkelő épülete. Sajnáljuk. Ezer ötletünk lenne a hasznosítására. Miután késő van, csak egy kis körre jut időnk, fáradtak is vagyunk, igyekszünk a szállásunkra.
Cák, Velem, Bozsok a másnapi program. A navigáción a kevésbé emelkedős útvonalat állítottam be. Nos, az út elején egy olyan dombot kellett megmásznunk, hogy a tüdőnket majdnem kiköptük. Kárpótlásul egy különleges pincesorhoz érkeztünk, ami ma már múzeumként működik. Van itt minden. Még egy bővizű forrás is, ahol a hordók mosása is megoldható volt. Az árnyas gesztenyefák alatt olyan kellemes hűvös a klíma, hogy alig akaródzott tovább indulni.
Velem elsősorban a természeti adottságai okán csodálatos. Emellett tele van látnivalóval. Először a Hősök kapujához értünk. Az országban csak négy ilyet építettek. Van még Szegeden, Veszprémben és Kőszegen.
A második világháború emlékezetes helye a Stirling villa. Az utolsó országgyűlés itt zajlott 1944. december 23-án. A mögötte lévő bunkerben őrizték a szent koronát 1944. dec. 29. és 1945. márc. 19. között. Jelenleg tatarozzák. Mellesleg ezelőtt itt alkotóház működött. A szent Vid kápolnát csak alulról csodáltuk, ahhoz, hogy feltekerjünk túl meleg volt.
A községet elhagyva érdekes bejáratra lettünk figyelmesek: "Magyar Múlt Magyar Jelen" Másik táblán: Novákfalva, üdülőfalu, étterem és emlékpark. Bementünk. Itt minden volt, ami a magyar történelem szebb napjaival kapcsolatos. A 64 vármegye címerétől kezdve a hét honfoglaló törzsön át a királyi zászlókig, sőt hazánk nemzeti érzelmű íróinak szobráig mindent megcsodálhattunk. Kis házakban apartmanok lettek kialakítva téli, nyári szállásként. A hosszú tornácon kézzel festett asztaloknál és székeknél lehet megpihenni.
Bozsokon két kastély is található. Az egyik Batthyányi birtok volt, ami már teljesen romos. A másik a Sibrik. Ahhoz képest, hogy régen még egy hetet eltöltöttünk benne, mára szinte lakhatatlan. Most legfeljebb esküvői ebédeket tartanak benne.
Rohoncon (Reichnitz) terveztem ebédelni, egy igazi bécsi szeletet szerettem volna megenni. Az első csalódás az osztrák határellenőrzés volt. Csak a magyar rendszámú autókat állították meg, benéztek a csomagtartóba. Magyar helységnévtábla sehol sem volt, kitéve az egyetlen magyar nyelvű, hogy ne szemetelj. Ezen úgy megsértődtem, hogy a templomok megnézése után visszafordultunk, és a bozsoki vendégház éttermében rántott fogassal kárpótoltuk magunkat.
A Léka (Lockenhaus) várához szinte észrevehetetlen enyhe emelkedőn végig árnyékos, jó minőségű kerékpárúton juthatunk el. 1270-től a Kőszegi grófok tulajdonolták, 1636-ban Nádasdy Ferenc kibővítette, 1676-tól Eszterázy fejedelmi birtok volt.
Nem kell nagy fantázia, hogy ezt a harcost elképzeljünk a lovagteremben.
Utolsó hosszabb kirándulásunk Kirchschlagba vezetett. Végig jó, árnyékos kerékpárúton mentünk folyamatos emelkedővel. 213m szintkülönbséget kellett leküzdenünk 32km távon. A város határában megtaláltuk a régi megyehatárt. Becsületükre legyen mondva itt német nyelven emlékeznek meg Trianonról, ha nem is 100%-ig a mi szempontjaink szerint.
A folyócska partján épült városka kedves, tiszta és hangulatos. Egy szép kis várrom a magasból őrzi a városka békéjét.
Eljött a búcsú napja. Méltóan ünnepeltük, mert a cáki pincészetek bortúrát szerveztek. Vörös és fehér borokat kínáltak, hozzá olyan borkorcsolyákat, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Dehogy az ujjunkat! A torkunkat! Mélyvörös, száraz blauburgerrel. A legfinomabbat a Kampits pincészetben ittuk, a túra végén még ide visszatértünk, sőt itthon ereklyeként őrizzük a poharaikat.
Szerintetek egy pohár vörösbor hány kilométer tekerésnek felel meg? Ha jó a szorzó, akkor nagyon messzire jutottunk.
Kőszeg, egyik dicsősége többek között az Abért mesterséges víztározó. Nem csak a várost védi árvíz idején a Gyöngyös patak áradásakor, de úgy képezték ki, hogy szigeteket hagytak a vadmadarak életteréül. Többször álltunk meg itt pihenni, és a horgászokat nem zavarni.
A poncichter házakról sem tettem említést. Itt laktak a bortermelők, akik a szőlőtőkék között babot termeltek, innen jött a csúfnevük.
Összességben felhőtlen, nagyon szép nyaralást szerveztünk magunknak. Volt nap, amikor 35-40 km-t tettünk meg, volt, amikor 75-öt. Összesen 370 km-t. Az osztrák kerékpárutak kiválóak, de itthon is kisforgalmú utakat sikerült választani. Még családi nyaralásoknak is ajánlom, természetesen sokkal kisebb távokkal, mint amit mi megtettünk.
