Hogy miért pont ide? Mert dél-Olaszországban már jártunk, de sajnos Pompej kimaradt. Az őszi kirándulásunk célja pillanatnyi gondolkodás után nem lehetett más, mint Nápoly.
A "Városkártyák" irodájába személyesen bemenve megszerveztük a repülőtéri transzfert, (Az Alibus 20 percenként hordja be az utasokat a Garibaldi térre.) és a kirándulást, ami szintén a Garibaldi térről indult, így kézenfekvő volt, hogy a szállás is itt legyen.
A B&B Chez Moi apartmanházban foglaltunk. Kicsit nehezen találtuk meg, a navigáció hol jobbra küldött, hol balra, de a posztos rendőrök, akik éjjel-nappal őrzik a biztonságot, végtelenül kedvesen útba igazítottak. A kapualj, az udvar ódon, kopottas, omladozó. Na, ráfáztunk, gondoltam. Egy kétszemélyes keskeny lifttel mentünk fel az ötödikre, ahol recepció, és ragyogó tisztaság fogadott. Kényelmes, két szintes, modern bútorokkal berendezett, kifogástalan apartmant kaptunk pici utcai erkéllyel. És az utca. Kicsit koszos, kicsit büdös, de él, dobog, az emberek hangosak, szívélyesek, hajnaltól késő estig élnek, és az a zsongás, az nem zavar, sőt kellemes, és nyugtató. Ismét megállapítottuk, hogy nagyon szeretjük a mediterráneumot,
A csomagok lepakolása után, bár viszonylag késő volt a gép késése miatt, rövid sétát tettünk a környéken. Rettentő érdekesen alakították ki a pályaudvar és a metrók lejáratait. A föld színe alatt egy utcányi, vagy inkább térnyi közösségi teret hoztak létre. Itt üzletek, kisebb áruházak vannak az oldalakon, ám az igazán érdekes a tetőzet. A déli mérnökök bravúrja. Napvitorlák lettek kialakítva úgy, hogy a légmozgást bevezessék a mélybe. Így a kinti fullasztó hőségben is egy kellemes, hűvös teret nyertek.
Vacsorázni a Vicchiarelle (Öreglányok) étterembe ültünk ki. Bámultuk a város lüktetését. Olyan finom száraz fehér bort kaptunk az ételhez, hogy még egy palackkal rendeltünk. A lüktetés átélése így a legkisebb problémát sem okozta.
Reggel időben megérkeztünk a találkahelyre. Két "zászlós néni" várta a kirándulásra igyekvőket. Odamegyek egyikhez, nem vagyunk a listán. A másik közli, hogy nem az ő cége. Elindultak. Mi meg csalódottan ott maradtunk. Most mi lesz? Aztán látom, hogy több ember a környéken kétségbeesetten forgatja a fejét. Jó, akkor nem vagyunk egyedül. Befut a mi idegenvezetőnk is. Neki rajta vagyunk a listáján. Sietünk a buszhoz, ami kényelmes, légkondicionált. Zsonglőr módra vezeti a járművet a sofőr. Jobbra öt centi, balra kettő. És jól haladunk a zsúfolt forgalomban.
A csoportos idegenvezetés lényege: várunk, utána szaladunk. Megérkezünk valahova, ott mesél az idegenvezető, majd megvárjuk a szétszéledőket, utána trappolunk a következő helyre, megszámoltatunk, és így tovább. Mi sem úsztuk meg, bár az igazat megvallva olyan útvonalon vezetett, amit, ha önállóan jövünk, nem biztos, hogy ilyen tömören látjuk a fontosabb látnivalókat.
A romterületre betérve először az tűnik a szemünk elé, hogy legalább egy 8 méteres vulkáni hamuréteget kellett eltávolítani, hogy lássunk valamit. Az egész azért látványos, mert az ókori romok általában nem magasabbak fél méternél, és nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett valamikor. Itt megmaradtak magasságok. Könnyebb beleélni magát az embernek, hogy éppen ott sétál egy tíz, tizenötezer lakosú város utcáján a kifőzdék, vagy a boltok előtt, vagy a fórumon hallgat éppen egy szónokot. Az se mindegy, hogy a megmaradt régiségeket 79. augusztus 24.-e után (a vulkán kitörésének dátuma) 1748-ig (a feltárás kezdetéig) a vulkáni hamu őrizte. Nem hordták el a köveket, nem tettek tönkre mozaikokat, freskókat.
Az ásatásra belépve először a nagyszínház előtti négyszögletes térre érünk. Az előadások kezdete előtt és után itt gyűltek össze a polgárok egy kis békés beszélgetésre. Később a gladiátorok kapták meg ezt a területet kevésbé békés találkozókra.
A színháznak kitűnő akusztikája van. Nem volt, aki egy Petrarca szonettet előadott volna, de egy gyerek sírása úgy visszhangzott, hogy mindenkit meggyőzött. Az alsó sorok, a márvánnyal burkoltak a gazdagoknak voltak fenntartva.
Meghívlak Benneteket egy játékra!
Sétáltok. Nézitek a kereskedéseket. Állítólag újfajta fegyvereket hoztak Velencéből. Még finomabb anyagú tógák is érkeztek valahonnan keletről. Megálltok beszélgetni.
Beszélgetés közben megszomjaztok. Eléritek az utcai kutat, és a friss víz felélénkít.
Egy ókori városból a nyilvános ház sem hiányozhat. A kis szobák külső falán freskók vannak. Egy férfi, hatalmas tehetséggel. Hogy mi az illető hölgy specialitása? Nem rejtette véka alá. Felfestették a falra.
A város életének, hitének és közigazgatásának a központja a fórum volt. Fő helyen a Capitoliumi templom magasodott Jupiter, Juno és Minerva tiszteletére. A Basilica köz-, és igazságszolgáltatási funkciókat látott el. A Macellumban elsősorban piaci tevékenység folyt. A 142x38 méteres tér kiváló lehetőség volt a szónokoknak, hogy meggyőzzék igazukról az arra járókat.
Nem beszéltem még a vulkánkitörésről. Először a forróság,majd a vulkáni hamu ölte meg az embereket. A kutatók rájöttek, hogyha az üregeket gipsszel öntik ki, az emberek életének utolsó pillanatait sikerülhet megismerni.
A romok meglátogatása után egy igazi nápolyi pizzával pótoltuk elvesztett energiánkat, majd a csoport azon fele, akik befizettünk a délutáni programra is, átültünk egy kisbuszba. A déliek, különösen az olaszok fantasztikusak a forgalomban. Mind a városban, mind az országúton dinamikusan vezetnek. Három sávban négyen, vagy öten, a tükrök között pár centi, és ha az egyik húzódik egy irányba a többi is egy testként tartja az oldaltávolságot. A Vezuvra vezető szerpentin keskeny is, kanyargós is, de a kanyarban a két szembejövő sofőr teljesen megbízik a másikban, hogy az is lehúzódik fél kerékkel a padkára, így felesleges lassítás nélkül haladnak, közben integetnek, bohóckodnak, és mosolyognak egyfolytában.
Egy-egy pihenőnél megállva, mikor újra kapunk levegőt, kárpótol a látvány, a messzeségben Nápoly és a tenger.
Már csak egy fagyi, és a lávaajándékok megvásárlása, és elfogyott a nap. Még egy éjszaka a megnyugtatóan zajos városban, és irány a reptér, szállunk haza.
Összegezve. Amit bele lehetett sűríteni egy és két fél napba, azt megtettük. Fárasztó, de rendkívül tartalmas volt a kirándulásunk, és igazán kellemes emlékekkel tértünk haza.
Tíz éve kezdtem a blogomat írni. Ezalatt közel ötven olyan kirándulást tettünk, ami érdemes volt arra, hogy közzétegyem. A többiről vagy a lustaságom okán nem írtam, vagy nem találtam érdemesnek arra, hogy másokkal is megosszam. Ha ezzel csak egy pár embernek is segítettem a szabadidő hasznos eltöltésében, nem volt hiábavaló.
Szeretettel üdvözöllek Benneteket:
Vén Tekergő
