LÁZBÉRCI VÍZTÁROZÓ, DÉDESTAPOLCSÁNY, SZILVÁSVÁRAD

           

 Szervusztok!

Ha össze akarnám foglalni ezt szép hétvégét: kétnapos bringázás május utolsó hétvégéjén, ahol majd megvett az Isten hidege. A fagyos szentek, ha két hetet késtek is, kimutatták a "foguk fehérjét"vasárnapra olyan hideget szállítottak a messzi északról, hogy a fogunk is belecsikordult. Ám a Bükk szépsége mindent feledtetett. Megint sikerült az ország egy olyan részére eljutnunk, ami érintetlen, nem hemzseg a turistáktól, bár kerékpárút alig van, de a forgalom olyan ritka, hogy teljes biztonsággal kerekezhettünk csodaszép tájakon.

 Dédestapolcsányban a Gereblye vendégházban találtunk szállást. Egy igényesen, a régi, néprajzi értékeket megbecsülve felújított, hangulatos, 8-10 személyes parasztházban voltunk hárman. Bár fűtés csak úgy lett volna megoldható, hogy tüzet rakunk a kandallóban, ennek ellenére ragyogóan éreztük magunkat.

Komoly csábítás volt, hogy használjuk a konyhát, de erre sem időnk, sem alapanyagunk nem volt.

 

Az emeleti gyereksarok az egész házat vonzóvá teheti a kicsikkel utazó társaságok részére.

 

 Az első néhány pedálmozdulat után elénk tárult a víztározó. Ahogy a tó vizén visszatükröződtek a hegyek, olyan érzése volt az embernek, mintha meséskönyvet lapozgatna.

 

Később egy hatalmas sziklák övezte völgyben vezetett az utunk. Ha a mesénél tartunk, a két óriás, Sziklanyüvő és Hegyhengergető vitájának helyszínén érezhettük magunkat.

A tó északnyugati végén Uppony faluba érkeztünk. Kedves kis falu. Elnézelődtünk. Éhesek és szomjasak is voltunk, az első útba eső embertől étterem iránt érdeklődtünk. Nemleges válasz után lejjebb adtuk. Kocsma? Bolt? Bezárt délben. Talán Borsodbótán egyig nyitva van.

 Lóra! Vágta! Talán elérjük! Az utolsó pillanatban bezuhantunk a boltocskába és olyan lunch pakettet vásároltunk össze magunknak, hogy az árnyékos padon elfogyasztott ebéd után mind a tíz ujjunkat megnyaltuk.

Sáta és Nekézseny érintésével a szállásunkig kerekeztünk, mialatt nem győztük csodálni a Bükk szépségét.

Dédestapolcsányban volt ugyan étterem, de az zárva volt, úgyhogy a benzinkút melletti "Szevasz Ferihez" címzett  "luxusétteremben" vacsoráztunk. Feri kitett magáért, olyan  finom vacsorát rittyentett, hogy nem győztük lebiciklizni.

Vasárnapra csikorgó hideget ígértek, be is jött. Minden magunkkal vitt ruhát felhúztunk, még így is fáztunk. Szilvásváradra érve a "Nagymama rétesezője" jött velünk szembe. Egy forró tea kiolvasztotta a dermedtséget a tagjainkból, viszont eldöntöttem, hogy szerencsém volt a nagymamámmal. Ha még élne, összecsapná a kezét! Hogy kerülhet tészta a rétes töltelékébe?

 

A (Hét) Fátyol vízesés és az odavezető út még ebben a hidegben is sok látogatót vonzott. Ez egy olyan hely, ahol a saját gyerekoromban, később a gyerekeinkkel, majd az unokáinkkal is készültek fényképek.

A sziklából kiömlő forrás is hálás fotótéma. Rögtön egy tavacskát képez. Hiába próbáltunk pisztrángot felfedezni benne, nem sikerült.

Ellenben azok mellett a medencék mellett mentünk el, ahol tenyésztik az értékes halakat.

 

Egy kis vadaskert is látható az út mentén, itt főleg dámszarvasokat etethet és simogathat a boldog gyereksereg.

Mire kicsit felmelegedett az idő, indulhattunk is haza. Megint egy gyönyörű helyén jártunk az országnak, ahol lehet, hogy nehéz kényeztető infrastruktúrát találni, de a táj érintetlen szépsége minden esetleges nehézségért kárpótol. Küldetésemnek tartom, hogy a kerékpáros társadalommal megismertessem, hogy a Balaton, Mátra, Tisza tó háromszögön kívül vannak még megismerésre érdemes vidékek hazánkban.