2023. október 27., péntek

KESZTHELY, KIS-BALATON


Szervusztok!

Bevallom, adósotok vagyok. Többször bringáztunk Keszthelyen és környékén, és nem írtam róla. Erre a mostani kiránduláskor jöttem rá, amikor meg szerettem volna nézni egy helyet, ahol régebben jártunk. Most pótolom. 



A hosszú ősz utolsó hétvégéjét bűn lett volna nem kihasználni. Még 25 fokos hőmérsékletet jósoltak. Pénteken korán felkeltünk, úgyhogy 10 előtt már a helyszínen voltunk. Valószínű, hogy a Balaton közelsége, vagy a be nem kalkulált éjszakai lehűlés megvétózta a rövid nyári szerelésben történő tekerést. Még a vastagabb öltözet ellenére is nagyon kellett nyomni a pedált, hogy felmelegedjünk.





A Kis-Balatont céloztuk meg. Hogy a főutakat elkerüljük, a hosszabb távot választottuk. Hévízre kitűnő bicikliút vezet, mely közvetlenül a tófürdő mellett visz.



A víz mellett elhaladva eszembe jutott, hogy ez a tó a polgári összefogásnak és Balogh Zoltán egykori kórházvezető bátor kiállásának köszönheti megmaradását. Az 1962-ben Apró Antal által kötött magyar-szovjet alumínium egyezmény titka az volt, hogy az itt bányászott bauxit magas titán tartalommal rendelkezett. Ennek érdekében a nyírádi bányákban 176-ról 60 méterre  vitték le a karsztvíz szintjét. Három Balatonnyi ivóvizet szivattyúztak ki a térségben.  Ennek hatására kis híján eltűnt a tó, ha ez a beavatkozás tovább folytatódik, akár a budapesti gyógyforrásokat is veszélyeztette volna. Ja, és a több tízmilliárd dollár, a titán értéke sohasem lett részünkre kifizetve!



Sármellék elsősorban  a légi közlekedéséről nevezetes. Az 1940-es években már volt itt ideiglenes reptér, de betonpályát csak 1950-ben kapott. 1961-ben a 47. Repülőezredet áthelyezték Pápára, helyüket a 515.szovjet vadászezred vette át 45 repülőgéppel. Mig 21-esek, később 23-asok és 29-esek állomásoztak itt az 1990. október 4.-i kivonulásukig.  Néhány siló még megvan, de sajnos a régi romos épületeket nem tették helyre, vagy bontották le.

 


Most Hévíz-Balaton Repülőtér néven várja az ide érkező utasokat.

 


Zalavárig eseménytelenül, kis forgalmú úton vezetett a navigáció, míg el nem értük a Kis-Balaton házat. A lényeg nem a helytörténeti, néprajzi kiállítás volt, hanem, hogy tudakozódjunk a további út minőségéről. 


 

Bár már nagyon igyekeztünk a tóhoz, nem hagyhattuk ki a pár méterre álló Árpád-kori templomot.

 


Még 100 métert tekertünk, és megérkeztünk. Jó minőségű úton elénk tárult a Kis-Balaton csodája. Szép úton mentünk, gyorsan fogytak a kilométerek. Nem csak a növényzet harsogóan buja, de a vízimadarak fajgazdagsága is lenyűgöző. Ennyi nemes kócsagot egy rakáson még sohasem láttam. 





A kerékpárút melletti kilátóból az egész teljes vízfelületet belátni. Nagy kár, hogy nem hoztunk magunkkal látcsövet, mert akkor a különböző madárfajokat is nagy biztonsággal be lehetett volna azonosítani.


 

A zsilip környékén érdekes kiképzésű vízfelületet találtunk. Ez a hallépcső. Arra szolgál, hogy különböző vízmagasságoknál a halak át tudjanak úszni a csatornából a tóba, vagy vissza. Nem elvetendő a Kis-Balaton szerepe. Azért, hogy megtisztult víz érkezzen legszebb nyaralóhelyünkre, a vízügyi mérnökök újra álmodták a félig- meddig lecsapolt mocsarat, lakóhelyet adva sok-sok vízi élőlénynek.



Az orrunk után tekerve, (mert kiírva nem volt) elértük a Kányavári szigetre vezető fahidat. A különlegesen ívelt, három osztatú híd látványa már megérte az ideutat. Kár, hogy bicikli rámpát nem építettek, mert előtte kellett letenni a paripákat.









Azt, hogy szeretünk jókat enni, inni, nagyokat bringázni, az előző írásaimból is kitalálhattátok.  Sármellék közepén, a 315. számon van a Piros 7-es  étterem. Ajánlom Nektek, mert kedvező áron olyan nagy és finom adagokat adtak, hogy alig győztük megenni.

 


 

Nagy szerencsénk volt, hogy a szállásunkon éjszakára befűtöttek. Miután a napi túra több, mint 70 km volt, korán lefeküdtünk, és nagyot aludtunk.

 


Keszthely, ha lehet reggel a legszebb. A mólón kezdtünk. A Balaton békés, szelíd.  Körben csend, nyugalom. A hajók kikötve, turista sehol. Nincs ellenemre a nyüzsgés sem, ám most, bár hűvös van,  nem tudtuk levenni a szemünket a hatalmas szelíd vízfelületről.


 


 


 



Ritka pillanat, a Városi Strand kapuja nyitva volt, nyugodtan bemehettünk. A páratlan szépségű,  békebeli, finom ízléssel megalkotott kabinsor 1927 óta várja a felüdülni vágyókat.

 

 

 Hát nem olyan, mint a mesében?

 


 


Egy találós kérdés: mik lehetnek a vízben lévő betongúlák? 

 

 

Jégtörők, amik megakadályozzák, hogy a mólót elnyomja a befagyott Balaton jege.

 


A lángosozó előtti padon ezt a táblát találtuk. Megosztom Veletek. 😆

 


 

 Azért, hogy a reggeli energiabevitel ne a zsírraktárakba jusson, eltekertünk Györökig. Útközben meg-meg álltunk, megcsodáltuk a vitorlásokat, megcsodáltuk a kikötőket.

 


 


Egy kicsit közelebbről is. 

 


 

 Középerős emelkedő után feljutottunk Keszthely központjába.  Az 56-os emlékműnél nyeltem egyet. A forradalmár hősök igényesebb munkát érdemeltek volna különösen akkor, ha a városban fellelhető többi művészeti alkotás után kerül a szemünk elé.

 


A főteret  a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom uralja. A 14. szd. második felében Lackfy István nádor, Nagy Lajos király hű szolgája építtette gótikus stílusban. Ő hívta be a ferenceseket a templom működtetésére. 1390-ben kivégezték, ma a déli oldalfalban található sírköve. Éppen mise volt, betértünk.

 


 


 Hozzá kapcsolódik az egykori ferences rendház épülete. Jelenleg a premontreieké, ahol szakiskola és kollégium is üzemel.

 


Deák Ferenc is tanult itt, ez külön büszkeség.



Hogy a  Szentháromság szobrot is egy Festeticsnek köszönhetjük, nem meglepő. Pál 1770-ben állíttatta.

 


És elértünk a nyáron oly forgalmas, zsibongó sétáló utcára. Kihalt, alig lézeng rajta egy-két ráérős járókelő.

 


Keszthely ékköve a Festetich palota. A család a kastély építését a 18.szd. közepén kezdte meg barokk stílusban. És az utód, gróf Festetics György mit hozott a városnak? Fellendítette a kulturális életet. A hagyománynak megfelelően a mai napig komoly és könnyűzenei koncerteket tartanak mind a kertben, mind pedig a Tükör teremben.

 


 

 

 

 

 Hogy nem egy koncert leírásával zárom írásomat, egy oka van. Sajnos itt fogyott el az időnk, haza kellett indulni. Ez is egy olyan város, aminek megismeréséhez egy-két nap nem elég. Bár már nem először jártunk itt, mindig tud sok újat, és érdekeset mutatni.


 

2023. szeptember 3., vasárnap

KŐSZEG KÖRNYÉKE ÉS AZ ŐRVIDÉK

Szervusztok!

Szerintetek egy nyaralásra mit a legfontosabb elhozni? A fogkefét? Vehetsz bárhol. Esernyőt? Ugyanúgy. De mi az, ami pótolhatatlan? Hát persze! A bringád! 





Kőszegre igyekeztünk, a kedvenc városunkba. A kapcsolatunk nagyon régi. Innen jártunk az ősidőkben a sógorokhoz síelni. Minden reggel Soproni Zoli bácsi pékségében reggeliztünk. Most első utunk, és az üres hasunk rögtön oda vezetett. Megvan még? Megtaláltuk. És a mákos kifli változatlanul olyan finom, mint annak idején. 

 


 

A várkapuban is megtaláltuk azt a márvány táblát, amely azt a hálátlanságot írtja le, amit Európa megvédéséért kaptunk Trianonban. Akkor az ilyen hangok abszolút megengedhetetlenek voltak, csodájára jártunk az itteniek bátorságának. A kisváros még szebb lett, a napfényben ragyogtak a frissen festett házak.

 


 


 

Nosztalgiázva indultunk a határ felé. Itt sosem volt sor, sosem piszkáltak bennünket. Most elárvulva,lepusztulva áll az átkelő épülete. Sajnáljuk. Ezer ötletünk lenne a hasznosítására. Miután késő van, csak egy kis körre jut időnk, fáradtak is vagyunk, igyekszünk a szállásunkra.

 

 


Cák, Velem, Bozsok a másnapi program. A navigáción a kevésbé emelkedős útvonalat állítottam be. Nos, az út elején egy olyan dombot kellett megmásznunk, hogy a tüdőnket majdnem kiköptük. Kárpótlásul egy különleges pincesorhoz érkeztünk, ami ma már múzeumként működik. Van itt minden. Még egy bővizű forrás is, ahol a hordók mosása is megoldható volt. Az árnyas gesztenyefák alatt olyan kellemes hűvös a klíma, hogy alig akaródzott tovább indulni.  

 


 

 


 

Velem elsősorban a természeti adottságai okán csodálatos. Emellett tele van látnivalóval. Először a Hősök kapujához értünk. Az országban csak négy ilyet építettek. Van még Szegeden, Veszprémben és Kőszegen.



 A második világháború emlékezetes helye a Stirling villa. Az utolsó országgyűlés itt zajlott 1944. december 23-án. A mögötte lévő bunkerben őrizték a szent koronát 1944. dec. 29. és 1945. márc. 19. között. Jelenleg tatarozzák. Mellesleg ezelőtt itt alkotóház működött. A szent Vid kápolnát csak alulról csodáltuk, ahhoz, hogy feltekerjünk túl meleg volt.




A községet elhagyva érdekes bejáratra lettünk figyelmesek: "Magyar Múlt Magyar Jelen" Másik táblán: Novákfalva, üdülőfalu, étterem és emlékpark. Bementünk. Itt minden volt, ami a magyar történelem szebb napjaival kapcsolatos. A 64 vármegye címerétől kezdve a hét honfoglaló törzsön át a királyi zászlókig, sőt hazánk nemzeti érzelmű íróinak szobráig mindent megcsodálhattunk. Kis házakban apartmanok lettek kialakítva téli, nyári szállásként. A hosszú tornácon kézzel festett asztaloknál és székeknél lehet megpihenni.

 


 
 

 
 

 

Bozsokon két kastély is található. Az egyik Batthyányi birtok volt, ami már teljesen romos. A másik a Sibrik. Ahhoz képest, hogy régen még egy hetet eltöltöttünk benne, mára szinte lakhatatlan. Most legfeljebb esküvői ebédeket tartanak benne.




Rohoncon (Reichnitz) terveztem ebédelni, egy igazi bécsi szeletet szerettem volna megenni. Az első csalódás az osztrák határellenőrzés volt. Csak a magyar rendszámú autókat állították meg, benéztek a csomagtartóba. Magyar helységnévtábla sehol sem volt, kitéve az egyetlen magyar nyelvű, hogy ne szemetelj. Ezen úgy megsértődtem, hogy a templomok megnézése után visszafordultunk, és a bozsoki vendégház éttermében rántott fogassal kárpótoltuk magunkat.

 



A Léka (Lockenhaus) várához  szinte észrevehetetlen enyhe emelkedőn végig árnyékos, jó minőségű kerékpárúton juthatunk el. 1270-től a Kőszegi grófok tulajdonolták, 1636-ban Nádasdy Ferenc kibővítette, 1676-tól Eszterázy fejedelmi birtok volt. 





Nem kell nagy fantázia, hogy ezt a harcost elképzeljünk a lovagteremben.


Utolsó hosszabb kirándulásunk Kirchschlagba  vezetett. Végig jó, árnyékos kerékpárúton mentünk folyamatos emelkedővel. 213m szintkülönbséget kellett leküzdenünk 32km távon. A város határában megtaláltuk a régi megyehatárt. Becsületükre legyen mondva itt német nyelven emlékeznek meg Trianonról, ha nem is 100%-ig a mi szempontjaink szerint.




A folyócska partján épült városka kedves, tiszta és hangulatos. Egy szép kis várrom a magasból őrzi a városka békéjét.





Eljött a búcsú napja. Méltóan ünnepeltük, mert a cáki pincészetek bortúrát szerveztek. Vörös és fehér borokat kínáltak, hozzá olyan borkorcsolyákat, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Dehogy az ujjunkat! A torkunkat! Mélyvörös, száraz blauburgerrel. A legfinomabbat a Kampits pincészetben ittuk, a túra végén még ide visszatértünk, sőt itthon ereklyeként őrizzük a poharaikat. 



Szerintetek egy pohár vörösbor hány kilométer tekerésnek felel meg? Ha jó a szorzó, akkor nagyon messzire jutottunk.

 

 

Kőszeg, egyik dicsősége többek között az Abért mesterséges víztározó. Nem csak a  várost védi árvíz idején a Gyöngyös patak áradásakor, de úgy képezték ki, hogy szigeteket hagytak a vadmadarak életteréül. Többször álltunk meg itt pihenni, és a horgászokat nem zavarni.




A poncichter házakról sem tettem említést. Itt laktak a bortermelők,  akik a szőlőtőkék között babot termeltek,  innen jött a csúfnevük.



Összességben felhőtlen, nagyon szép nyaralást szerveztünk magunknak. Volt nap, amikor 35-40 km-t tettünk meg, volt, amikor 75-öt. Összesen 370 km-t. Az osztrák kerékpárutak kiválóak, de itthon is kisforgalmú utakat sikerült választani. Még családi nyaralásoknak is ajánlom, természetesen sokkal kisebb távokkal, mint amit mi megtettünk.