2018. február 18., vasárnap

SOMOSKŐ


Szervusztok!

Egy vacsora alkalmával egy nagyon kedves ismerősömmel Nógrád megye szépségeiről beszéltünk. Ahogy a szebbnél szebb helyeket felidéztük, rákérdezett: "Jártál már a somoskői várban?" Mikor nemet mondtam, elkezdte a hely érdekességét ecsetelni. Harmadnap kocsiba vágtuk magunkat a nejemmel, és elindultunk hiányosságunkat bepótolni.

Csodálatosan sütött a nap, a hófoltok gőzölögtek az országút mellett. Hatvanig autópálya. (A Pest megyei matrica az 55-ös km-ig oda-vissza érvényes.) Onnan rákanyarodtunk a 21-esre.  Régen ez egy nehezen járható, kellemetlen út volt, most is erre készültem. Ezzel szemben most osztott pályás, bár hosszú szakaszokon folyik még az útépítés, jól járható. A sebességkorlátozást ajánlatos betartani, mert trafiznak. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a szembejövő villantott, kerestem a szememmel, honnan jön az áldás, hát egy dombtetőn, alig észrevehetően állt a járőrautó.

Salgótarján mit sem változott, ott mintha megállt volna az idő.

Ahogy Somoskőújfalu közepe táján jobbra lekanyarodtunk, fokozatosan visszatért a tél. Somoskőn legalább 10 cm vastag volt az előző nap frissen esett hó.  Az út rávisz a vár alatti parkolóra.



A belépőjegy szlovák nyelven íródott, bár forinttal fizettünk. A határ kb 50 méterre a vár alatt húzódik.



A trianoni békeszerződés 1920-ban Somoskőújfalut is Csehszlovákiának ítélte. Az ottani birtokos, Krepuska professzor, aki egy antant tiszt életét bravúros műtéttel mentette meg, el tudta érni, hogy hogy a két falu - a vár kivételével- magyar maradjon.  (Bővebben a Wikipédián.)
A rom szépen karban tartott. Azon kívül, hogy állandóan az járt a fejemben, hogy ez is egy magyar vár idegen kézen, nagy élmény volt körbejárni.  A felfelé vezető út folytatásában kb. 5 percre található bazaltorgonát is érdemes megnézni. Régen itt bánya volt, Bécs egykori utcakövei innen származtak.






A sétában sikerült rendesen megéheznünk. Vissza Somoskőújfaluba, majd át a határon az első faluban, Bukovinkán a Terasz étteremben ebédeltünk. Olyan sztrapacskát (brinzove halusky a szlovák neve) ettünk kedvező áron, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.




Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/ élmények alapján a kirándulást a lehető 10 pontból 7 pontra értékelem.