2019. március 2., szombat

BOLDOGKŐ VÁRA, VIZSOLY, TÁLLYA, BODROGKERESZTÚR



Szervusztok!

Hosszú a tél, unjuk a rossz időt, nem férek a bőrömbe. Valami olyat kellene kitalálni, hogy menjünk is, de ne fagyjunk halálra. Pörög az agyam, mit lehet ilyenkor csinálni. Megvan!!! Menjünk le Tállyára. A bor finom, megfelelő mennyiség elfogyasztása után már a hideg sem számít! De nem lehet csak úgy a bendőnk kényeztetésébe belefogni, előbb a szellemet is táplálni illik! Nézzük meg Boldogkő várát!

 


Bár alig volt 3 fok, a szél is fújt veszettül, ragyogó napsütésben érkeztünk.

A parkolóban reméltem, hogy felfúj majd a szél a kaptatón, de mivel pillangónak nem igazán nevezhető a testalkatom, így a vacogást felváltotta a szuszogás. A belépő jegyet érdemes később is megőrizni, mert lent a faluban van egy pálinkafőző, ahol meghívnak egy pálinkára ennek felmutatásakor.




Mesélik, hogy Rákóczi ebben a várban töltötte a mézes heteit.




Nem lehetett könnyű erre az andezittufa sziklára várat építeni. Biztos megérte, mert a falak szinte bevehetetlenek. 




A gyilokjáró kivezet a sziklaszirt tetején egy kilátóhoz, ahonnan szemmel lehetett tartani az egész falut alattunk. Rögtön elkezdtünk ötletelni: biztos a várúr innen figyelte a csinos menyecskéket, akiket később a belső szolgálatába fogadott.




A vár belsejében sokat megtudhatunk az erőd és a környék történelméről. A kiállított páncélokon és régi címereken kívül régi pénzeket és pénzverő estközöket is láthatunk. Nem feledkeztek meg a régi pénzhamisítók eszközeiről, sőt a hamisítványok bemutatásáról sem.




Talán véletlen, talán nem, hogy a Büdi család zászlaja az Alpáry család címere mellé került.




A tetőtérbe is érdemes felmászni. Csatajeleneteket hűen ábrázoló terepasztalok vannak. Festett ólomkatonák elevenítik meg a háborúk nagyobb ütközeteit.




A parkoló mellett egy pincében a "Castrum Boldva" lovagi étterem várja a fáradt turistát.

 Piros fegyverkabátot adnak a gyanútlan éhezőre. A harc mai formája: meg kell küzdeni a fatálon érkező irgalmatlan mennyiségű étellel. Csak kanál van, kés, meg a tíz ujjad. Egy tálban citromos vizet hoznak. Nem inni, kezet öblíteni. A bort cserépcsuporban kapod.






Ha lézengő ritterként nem tudod az illemet, az étlap elején megtalálod az etikai kódexet, melyet ajánlatos betartani.




Nagy bajban voltam. Mire a mosdóban megtaláltam, hogy lehet vizet varázsolni a tálba, igen csak minden leleményességemre szükség volt.

Miután párbajhősként alul maradtunk a csülökkel vívott csatában, Tállyára érkeztünk. Azaz Európa közepére. Az emlékmű körüli kötelező fotózkodás után megkerestük szállásunkat.







. A Borosi vendégházban szálltunk meg. (Kossuth u. 66.  T:+36 30 493 7045) Olyan tiszta és kényelmes volt, hogy egy szállodai elhelyezést messze túlszárnyalt. Tündéri háziasszonyunktól nem tudtunk olyat kérni, hogy ne teljesítse.


Most elmesélek egy történetet.
 Már sok éve elkerültem otthonról, éltem a saját életem, amikor egy borünnepre kimentünk Szentendrére. A Tállyai kiállítóknál megkóstoltam egy muskotályos furmintot.  Az íz, és az illat nyomán villámként sejlett fel bennem egy régi emlék. Édesapámnál van éppen baráti összejövetel. Vacsora után előkerül egy kis fonott demizson. Apám tölt, koccintanak, megszagolják a bort, kóstolnak, majd csettintenek a nyelvükkel. Ez még mindig fantasztikus Zoli!...

Az emlék olyan éles, nincs mese, ki kellett nyomoznom a bor eredetét.

 A következő hétvégén már Tállyán voltunk. Megtaláltuk id. Hollókői István bácsit, aki 90 körül járt. Kóstolhattuk azt a bort, amiért idáig autóztunk, sőt, olyan régi évjáratot is, amiből még szegény apám is ihatott. 
Azóta István bácsi is elment, most Kiss György úr viszi a borászatot. Folytatja olyan szeretettel és hozzáértéssel a hagyományos borkészítést, mint az elődök.




Már beesteledett, mikor eljutottunk a pincébe.




Odalent számos hordó fogad bennünket. A falakat vastag nemes penész borítja.. A hordókból a száraz furminttól a húsz éves aszúig jobbnál jobb borokat kóstolhattunk. Mondhatom, hazaérve nem kellett álomba ringatni bennünket.

Nehéz ébredés után a lóerőket Vizsoly irányába fordítjuk.




A bibliát őrző templommal szemben múzeum található.






A nyomda az ősi nyomatok készítésekor is ebben a fészerben volt. Bár farkasordító hideg volt, olyan érdekes előadást hallottunk, hogy érdemes volt dideregnünk.

 Megtudtuk, hogy a biblia készítése az osztrákok és magyar szövetségeseik szemében főben járó bűn volt. Tehát a szabadságával, a vagyonával, vagy a fejével játszott, aki ilyenre vetemedett. (A rebellis magyar. Ugye ismerős?)




Eredeti helyen, eredeti technológiával, eredetinek megfelelő papíron, eredeti betűformákkal után- nyomtak 200 db. bibliát, amelyből néhány példány még megvásárolható.

El kell mondani, hogy a műhely rekonstrukció mindenféle állami támogatás nélkül készült. Egy megszállott hazafi (Daruka Mihály) asztalos ezermester két keze munkájával, és nemzeti irányban elkötelezett támogatók segítségével a semmiből, egy pusztuló félben levő falu kellős közepén jött létre.




A templomba már nem sikerült bemennünk, nagyon nem is bántuk, mert a nagy hidegben kockára fagytunk. Egy kis kerülővel, a futóművet végsőkig megterhelő utakon Tolcsva érintésével Bodrogkeresztúrra hajtottunk.

Nem ok nélkül. Az ország három legjobb halászlevének egyikét kár lett volna kihagyni. A képen a Lebuj fogadó látható.




Hogy honnan indultak? Az alábbi képen láthatjátok.




Nem csalódtunk, a kaja finom volt, és egy nagyevőnek is megfelelő mennyiségű.




Már csak a hazaút, és a jövő heti fogyókúra következett.



Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.

2019. január 18., péntek

KURZRAS, MASO CORTO, SCHNALSTAL, VAL SENALES



Szervusztok!

Január 4-én este 9-kor indultunk egy hétre síelni  Kurzrasba. Arra számítottam, hogy kora reggelre lezavarom a 980 km-t. A Waze is 6h40-et mutatott, így bizakodtam, hogy szép, sima, kényelmes utunk lesz. Több dologra nem számítottam. Elsősorban arra, hogy végig erős hóesésben kell majd hajtanom. Arra sem, hogy nehéz útviszonyok lesznek. Arra viszont végképp nem, hogy erős forgalom lesz végig. A vendégmunkásoknak most ért véget a szabadságuk, így tömegesen mentek vissza Németországba. Volt, ahol 70-80 között cammogtunk az autópályán. A hókotrók nem győzték a havat eltakarítani (bár a mi irányunkban eggyel sem találkoztam), így az 5-10 cm vastag latyakot túrtuk majdnem a Brenner hágóig.  Reggel 1/2 7-kor feladtam, egy fél órára átadtam a vezetést.  Aludtam egy kicsit, majd a világosban folytattam. Kicsit meg voltunk sértve, mert hiába volt osztrák matricánk, a Brenneren legomboltak rólunk 15 eurót.




Nem hagytam fél állásnál jobban lefogyni az üzemanyagot, így az autópályán méregdrágán tankoltunk.





9 körül Bolzanóba érkeztünk. Találtunk egy jó kis reggeliző helyet, ahol nem csak a kávé volt zamatos, hanem a csokis croissant is igazán ínycsiklandozóra sikeredett..





Itt még tartott a karácsonyi vásár, az utca tele minden széppel és jóval. A dél-Olaszországi gyümölcsök, virágok tarka sokasága megfért az osztrák hentesek sonkái, hurkái mellett.










Rácsodálkoztam a reklám bringára. Mielőtt bemázolták, akár még saját bringának is elfogadtam volna.






A tér tele volt  fából faragott barátokkal, akik nem győztek csodálkozni, hogy a magyarok ilyen messziről ilyen korán érkeztek.






Száraz úton, kényelmes autózás után 11h körül megérkeztünk Kurzrasba, Bolzanótól kb 80 km-re északra. Ez egy síközpont, kizárólag a turistáknak épült 2011m magasan. Ha körbe nézünk, háromezres hegyek övezik.








Most itt az idő, hogy megmagyarázzam, miért négy meghatározás jelöl egy helyet. Dél-Tirol autonóm terület. Osztrákok lakják, csak az első világháború után az olaszokhoz csatolták. Használhatják a nyelvüket, önálló a gazdaságuk. (Most gondoljunk Székelyföldre!!!)  Kurzras németül, Maso Corto olaszul. A sírégió Schnalstal németül, Val Senales olaszul.  





A Top Residence Kurzban szálltunk meg.
Három csillagos apartmann hotel. Korrekt, tiszta, nem túl hivalkodó szállás. Érdemes időben foglalni, mert kedvező ára okán igen hamar megtelik. Uszodája, fedett garázsa van, utóbbi külön díj ellenében. Természetesen a fűtés osztrák módra itt is mérsékelt. Mikor ezt a recepción megpanaszoltuk, azonnal küldték a szerelőt. Meg is jelent egy kedves ember: Mit segíthetek? Zsolti volt  Csíkszerdából. Olyan fűtést rendezett, hogy attól kezdve még melegünk is volt!



Érkezésünkkor még borús, de száraz idő fogadott. Másnap leesett a hó. Reggel első dolgunk volt az ablakhoz rohanni, látjuk-e a napot. Az első három nap pocsék idő, mínusz 8 fok volt és szemerkélő hóesés. A pályákat friss porhó borította.





Csak néha-néha csillant ki a szürkeségből az ördög tojása. (Teufelsegg csúcs)




Na mi az ami segít ilyenkor? Hát persze! A hütte! Ami igazán felmelegít, az a bombardínó! Azaz bombardini, mert egy kevés!





A rossz idő ellenére délután felmegyünk a csúcsra.  Késő is van, rossz az idő, mi visszamegyünk lifttel. Csak a lányom, és egy haverja vállalják a lecsúszást. Már majdnem félúton járnak, mikor melléjük csúszik a mérges "pisten kontroller" (pálya ellenőr). Nemzetközi jelzéssel mutatja, hogy húzzanak le minél előbb, mielőbb teljesen besötétedik. Így megállás nélkül, díszkísérettel érnek a pálya aljára.


Végre kisütött a napocska!








Így már kedvünkre síelhető a több, mint 100 km sípálya. 2011m-en kezdődik, és 3225m-re visz a legmagasabbra szállító felvonó. Onnan lecsúszni a szállóhoz! Gondoljátok el!






A csúcsra 80 személyes lanovka visz fel.
Nem tudok jobb szót, így az északi szomszédaink meghatározását használom. (Bárcsak a lengyelek lennének!)






A gleccser tetején kb. 500 m széles, és 3000 m hosszú, gyönyörűen leratrakolt sípálya fogad.






Itt még az is megtanul carvingozni, akinek az idén volt először léc a lábán.







Kb 3 km-re innen találták meg Ötzit, a jégembert. Az 5300 éves múmiát mindkét ország magáénak vallja. A csúcson, a szálló egyik külső folyosóján kiállításon láthatjuk a vele kapcsolatos érdekességeket.










A hóhatárt egy befagyott gleccsertó jelzi. Ez még csak a lesiklás felénél található.  Csend van, ragyogás, csak a  a tükörsimára ledolgozott pályán sikló lécek surrogása hallatszik.

Az utolsó napokban estig szinte megállás nélkül síelünk.





Sajnos volt néhány pálya, amire nem maradt idő. Sebaj! Legközelebb bepótoljuk!





Minden jónak vége lesz egyszer. Fájó szívvel csomagolunk, indulás haza!
 





Hazafelé száraz úton, kényelmesen autóztunk. Hála az A1-es autópályán engedélyezett 140km/h-ás sebességnek, hamar hazaértünk.


Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 10 pontra értékelem.




2018. október 30., kedd

ŐRSÉGI TÖKFESZTIVÁL

Szervusztok!

A lányom tavaly óta meg van őrülve az Őrségért. Már a nyáron verte a tamtamot, hogy az idén menjünk le a Tökfesztiválra. Hiába mondtam, hogy ott dombok vannak, és nem igazán nekünk való ott biciklizni, nem hatott. Az sem  győzte meg, hogy itthon is van elég tök, ha akarja, én rendezek olyan fesztivált, hogy arról koldul. Ismét az erősebb "gyengébb nem" győzött, így szombat reggel elindultunk.
Talán van már tíz éve is, hogy egy barátom szervezett oda egy utat, ahol nagyon jól éreztük magunkat, és a régi fényképeket nézegetve az emlékek ugyan előjöttek, de a helyszíneket nem sikerült beazonosítani. Felhívtam, de neki is egy fél órába tellett, míg összeszedte a gondolatait, (talán még puskázott is,) mire a kért helyszínt beazonosította. 



Több, mint három órás autózás után értük el Nagyrákost, ahol a Boncz portán kaptunk szállást.




Tiszta, rendes, kedvező árú szálláshely. Ha az alattunk levő szobába nem engedtek volna két patkány méretű kutyával érkező házaspárt megszállni, kényelmesen alhattunk volna. De ez a két jószág a legkisebb nyikorgásra is olyan vonyítást csapott, hogy mindenkit fellármázott.





Őriszentpéteren a focipálya, és a környező utak mentén voltak felállítva a sátrak. Bicskától a levendula párnáig, tökmag olajtól a mangalica kolbászig minden kapható volt. És ez mind bio, kézműves, és tanyasi termék volt. Már ott végig sétálni egy lelki megújulást jelentett.(Már ha nem taszigáltak hátba a nagy tömegben.) A család hölgy tagjait, akik ettől extázisba jöttek, alig győztük lebeszélni újabb lim-lomok beszerzéséről.
Itt említem meg, hogy az ottani Tourinform szombaton is készséggel állt a rendelkezésünkre.
 Köszönjük a lelkes eligazítást.
 
Útban Szalafő felé egy Árpád-kori, román stílusú, 1230-ban épült templomot néztünk meg. Egy kedves hölgy elmesélte a templom történetét.









Az alábbi szobrot nem biztos, hogy az én angyali türelmem emlékére állították.


Szalafőn ismét tömeg, és vásári forgatag fogadott. A tájházat a sok árustól alig lehetett látni. Itt is minden bio, és tanyasi. És még egy bio-pálinkát se tudtam legurítani, mert vezettem.


Azért a régi házról nagy türelemmel sikerült egy-két tömeg-mentes fotót csinálni.


A 20 hónapos unokámnak a bölcső tetszett legjobban, nem értette, hogy miért nem lehet kipróbálni.



A cséplőgépet is csak oldalról tudtam lefotózni.




A vásári tömegben az emberfia megéhezik. Valami nehéz, magyaros, a reformkonyhát széles ívben elkerülő, ütős vacsorára vágytam. A környéken két éttermet  találtunk. Mindkettő körül irdatlan mennyiségű autó parkolt. Felmértem, ha még asztalt kapunk is, nincs az a konyha, ami ezt az embermennyiséget gyorsan ki tudja szolgálni. Elindultunk Körmend irányába. Pár kilométer megtétele után Csákánydoroszló határában a Kati bisztróhoz érkeztünk. Olyan pacalpörköltet kaptam, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána.





Vasárnap reggel az 1755-ben állított pankaszi haranglábat néztük meg. Kis domb tetejére kapaszkodtunk fel. Lenyűgöző a kilátás a környező dombokra.







A harangláb szomszédságában egy boronafalú kovácsműhely kis ablakán bekukucskálva a mesterség néhány eszközét vehettük szemügyre.



A reggeli kávét a magyarszombatfai Tűzzománc Szomjoltóban sikerült meginnunk. A kínálatban szerepelt a dödöle, de reggel lévén még nem kívántuk megkóstolni. Így csak a következő idelátogatáskor fogom megtudni, hogy milyen is az.




 Beljebb a faluban ismét vásári kavargás fogad. Valaki a 120 kilós tökére büszke. Ki is rakta a faluház bejáratához.





Helyben több fazekas is dolgozik. A vásárban szebbnél szebb cserepeket kínáltak. A lányokat alig lehetett onnan elrángatni. 




A gödörházi haranglábat egy porta közvetlen közelében találjuk meg.



Velemérben az Árpád-kori templom építését valószínűleg még szent István rendelte el. Minden tizedik falu köteles volt templomot állítani. Akkor Velemérnek kb. 600 lakosa volt. Most is annyi.




A templomban egy sértett emberke fogad. Mesél a templom történetéről. Közben nem győzi fegyelmezni a gyerekeket és a látogatókat. A freskókat Aquila János festette 1377-78-ban, az északi falon az önarcképét is láthatjuk. A tűzvész pusztítása után az épület sokáig tető nélkül állt, így csoda, hogy a restaurátorok a képeket meg tudták menteni.


A templom külön érdekessége a fények játéka. Jeles napokon a fény a freskók azon részeit világítják meg, amelyek az aktuális eseményt ábrázolják.



Szentgyörgyvölgy nevezetessége a fakazettás református templom. A bárányfelhő motívumok az alapjában kékre festett mennyezeten rendkívüli szép benyomást keltenek,és meghittséget árasztanak.






A kirándulás Kőszegen fejeződött be. Az óváros hangulatát az alábbi képekkel próbálom illusztrálni.








Ja, és a vacsora a Kék Huszárban. Mire eszembe jutott, hogy a szarvaspörköltet burgundi mártással és burgonya krokettel le kellene fotózni - hát - elfogyott. Bocsánat!!!


Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.