2024. március 10., vasárnap

MILÁNÓ

 

 Szervusztok!

Egy vén tekergőnek van-e szebb karácsonyi ajándék, mint egy repülőjegy Milánóba? Meg volt az időpont, rögtön  elkezdtem a szervezést. Első a szállás. Mivel két napra mentünk, lényeges szempont volt, hogy legyen közel a városközponthoz, na meg az ára sem mindegy. Találtam, szívtam a fogam, közel 200 Eurót fizettem, de még mindig ez volt a legolcsóbb. A dómtól alig 100 méterre volt, így legalább a rövid időnk nem fog a tömegközlekedésre elmenni. Az egyéb foglalásokat és biztosítást a Városkártyák nevű cégnél foglaltam. Olyan pontos, részletes tájékoztatást kaptam az ügyintézőjüktől, hogy flottabbul nem is mehetett volna a kirándulás.



Hajnalban keltünk, irány a Ferihegy. Rutinosnak számítok, de a biztonsági szolgálat mindig tud meglepetést okozni. Most a kézkrémemet vették el, (amit az utolsó pillanatban dobtam be a táskába,) mert az folyadéknak számít, és 250ml volt. 

 

 

Egy órás késéssel indultunk és érkeztünk. Mindig a reptér legtávolabbi sarkába rakják a fapados gépeket, de így is kényelmesen elértük a Malpensa Expresst, a gyorsvasutat. Cadorna állomáson kellett leszállni, ahonnan három metrómegálló a dóm. Metrójegyet vagy automatából, vagy kasszánál lehetett venni. 

 


 

 Ahogy felértünk a felszínre a dóm hatalmas méreteivel ledöbbentett. (Olaszország második, a világ ötödik legnagyobb temploma.) 1396-tól épült gótikus stílusban, 1418-ban szentelték fel. Megszakításokkal, de folyamatosan alakították, szépítették, így nagyjából fél évezreddel később nyerte el mai végleges alakját.

 

 

Előtte a téren hömpölygött az embertömeg, lépni alig lehetett, pedig még csak február volt. Szerencsére a templomba nem engedték be a turistákat számolatlanul. Előre meghatározott időre kellett érkezni. A bejárat előtt biztonsági ellenőrzés volt. Az őr kiemelte a táskámból azt a lapos üveg Gordon gint, amit a duty free shopban vettünk, és amiből alig hiányzott egy kevés. Szeszes italt nem lehet bevinni. Elkullogtunk. Mit tegyünk? Annyit nem bírunk egyszerre meginni. (Bár én hajlottam rá.)  Alkoholt kiönteni? Soha!!! Megoldás: a nejem ásványvizes üvegébe átöntöttük az italt  és a hátizsákjának a külső zsebébe, jól látható helyre bedugtuk. Az őr alaposan megvizsgálta mindkettőnk táskájának belsejét, mindent rendben talált, bemehettünk.  

 


A lifttel felmentünk a felső teraszra. Tornyok, tornyocskák százai voltak márványból kifaragva, tetejükön, oldalukon szentek teljes alakos szobrai, az összekötő ívek, boltívek olyan csipkézettek, mintha a legügyesebb hímzőasszony keze alól kerültek volna ki. 

 


 


 


 


A dóm belső teréről néhány adat: hossza 158m, szélessége 66m,  és 35 000 ember fér el benne.

 



 



A tetőt 52db. 24,5m-es oszlop tartja. 

 


 

Már csak a Merkanti Attic Version nevű szállás elfoglalása volt hátra.  A recepción migráns kinézetű emberek fogadtak. A Bookingos vouchert átadva szerettem volna megnézni az apartmant. Közölte: ezt foglaltuk, ezt kapjuk. Fizettünk, majd egy díszes, elegáns, hangulatos kapualjba vezettek. Beszálltunk a felújított liftbe, ahol a régi kovácsoltvas ajtókat, rácsokat meghagyták. Felértünk a harmadikra. A meleg tekintetű kicsi ember közölte, még egy emelet lépcső vár ránk. Kinyitotta az apartmant. Ragyogó a tisztaság. Csak mint Gulliver Liliputban, úgy éreztem magam . Tetőtér beépítés lehetett, mert a gerendák szemmagasságban voltak.

 


 Jót nevettünk, majd visszamentünk egy kora tavaszi esti sétára.

 



 


 

A következő napot egy igazi olasz reggelivel indítottuk. Frissen facsart narancslé,  picit megmelegített prosciuttós szendvics, utána mennyei kapucsínó. 

A Viktor Emanuel bevásárló galériában (A Párizsi udvarhoz tudnám hasonlítani, csak lényegesen nagyobb) megtalálhatóak a világ legdrágább üzletei. Itt a kirakatokban nem divat az árakat kiírni. 

 


 

 



 

Volt üzlet, ahol több volt a biztonsági őr,  mint a vevő.

 


 

Még egy célunk volt. A Scala. Szerveznek egyórás látogatást minden műsor nélkül. Azt terveztem, hogy ott a folyosón szép csendesen eléneklem a "Megismerni a kanászt" című nótámat. Így otthon a barátaimnak így kezdhettem volna a beszámolómat: "Tudjátok, amikor a Milánói Scalában énekeltem..." Sajnos a poén nem jött össze, mert  kettőnknek kb. 35000 forintba került volna. Kárpótlást az jelentett, hogy jelmezben kijöttek a színészek, és a közönség boldogan fotózkodott velük. 

 

 

 


 

A környező utcákban, a turistáktól viszonylag távol sétálgattunk. Csalódtam. Én úgy emlékeztem, hogy az olasz nők csinosak, jól öltözöttek. Hát sajnos nem. Vagy nem volt szerencsénk, vagy ez a világ már elmúlt. 

Elfáradtunk. Míg éttermet kerestünk, egy üzlet bejáratánál két oldalról egy-egy hosszú sor állt. Vajon mi lehet? "Panzerotti Luini." Ebben az üzletben készül állítólag a legfinomabb olasz töltött lángos. Nem álltuk végig a sort.

 


 


 

A Social Pizza belső helyiségében találtunk asztalt. Nagyon finom pizzát kaptunk. A közepe papír vékony volt harmonikusan összeállított feltéttel,finom, ropogós széllel. És mellé a ház bora!...

 

 

Következett a visszaút a valóságba. Terelés a Wizz Air gépbe, udvariatlan stewardess, kényelmetlen, lehasznált utastér, kétes tisztaság. Plusz az emléke egy ragyogóan sikerült kirándulásnak.



 

 

2023. október 27., péntek

KESZTHELY, KIS-BALATON


Szervusztok!

Bevallom, adósotok vagyok. Többször bringáztunk Keszthelyen és környékén, és nem írtam róla. Erre a mostani kiránduláskor jöttem rá, amikor meg szerettem volna nézni egy helyet, ahol régebben jártunk. Most pótolom. 



A hosszú ősz utolsó hétvégéjét bűn lett volna nem kihasználni. Még 25 fokos hőmérsékletet jósoltak. Pénteken korán felkeltünk, úgyhogy 10 előtt már a helyszínen voltunk. Valószínű, hogy a Balaton közelsége, vagy a be nem kalkulált éjszakai lehűlés megvétózta a rövid nyári szerelésben történő tekerést. Még a vastagabb öltözet ellenére is nagyon kellett nyomni a pedált, hogy felmelegedjünk.





A Kis-Balatont céloztuk meg. Hogy a főutakat elkerüljük, a hosszabb távot választottuk. Hévízre kitűnő bicikliút vezet, mely közvetlenül a tófürdő mellett visz.



A víz mellett elhaladva eszembe jutott, hogy ez a tó a polgári összefogásnak és Balogh Zoltán egykori kórházvezető bátor kiállásának köszönheti megmaradását. Az 1962-ben Apró Antal által kötött magyar-szovjet alumínium egyezmény titka az volt, hogy az itt bányászott bauxit magas titán tartalommal rendelkezett. Ennek érdekében a nyírádi bányákban 176-ról 60 méterre  vitték le a karsztvíz szintjét. Három Balatonnyi ivóvizet szivattyúztak ki a térségben.  Ennek hatására kis híján eltűnt a tó, ha ez a beavatkozás tovább folytatódik, akár a budapesti gyógyforrásokat is veszélyeztette volna. Ja, és a több tízmilliárd dollár, a titán értéke sohasem lett részünkre kifizetve!



Sármellék elsősorban  a légi közlekedéséről nevezetes. Az 1940-es években már volt itt ideiglenes reptér, de betonpályát csak 1950-ben kapott. 1961-ben a 47. Repülőezredet áthelyezték Pápára, helyüket a 515.szovjet vadászezred vette át 45 repülőgéppel. Mig 21-esek, később 23-asok és 29-esek állomásoztak itt az 1990. október 4.-i kivonulásukig.  Néhány siló még megvan, de sajnos a régi romos épületeket nem tették helyre, vagy bontották le.

 


Most Hévíz-Balaton Repülőtér néven várja az ide érkező utasokat.

 


Zalavárig eseménytelenül, kis forgalmú úton vezetett a navigáció, míg el nem értük a Kis-Balaton házat. A lényeg nem a helytörténeti, néprajzi kiállítás volt, hanem, hogy tudakozódjunk a további út minőségéről. 


 

Bár már nagyon igyekeztünk a tóhoz, nem hagyhattuk ki a pár méterre álló Árpád-kori templomot.

 


Még 100 métert tekertünk, és megérkeztünk. Jó minőségű úton elénk tárult a Kis-Balaton csodája. Szép úton mentünk, gyorsan fogytak a kilométerek. Nem csak a növényzet harsogóan buja, de a vízimadarak fajgazdagsága is lenyűgöző. Ennyi nemes kócsagot egy rakáson még sohasem láttam. 





A kerékpárút melletti kilátóból az egész teljes vízfelületet belátni. Nagy kár, hogy nem hoztunk magunkkal látcsövet, mert akkor a különböző madárfajokat is nagy biztonsággal be lehetett volna azonosítani.


 

A zsilip környékén érdekes kiképzésű vízfelületet találtunk. Ez a hallépcső. Arra szolgál, hogy különböző vízmagasságoknál a halak át tudjanak úszni a csatornából a tóba, vagy vissza. Nem elvetendő a Kis-Balaton szerepe. Azért, hogy megtisztult víz érkezzen legszebb nyaralóhelyünkre, a vízügyi mérnökök újra álmodták a félig- meddig lecsapolt mocsarat, lakóhelyet adva sok-sok vízi élőlénynek.



Az orrunk után tekerve, (mert kiírva nem volt) elértük a Kányavári szigetre vezető fahidat. A különlegesen ívelt, három osztatú híd látványa már megérte az ideutat. Kár, hogy bicikli rámpát nem építettek, mert előtte kellett letenni a paripákat.









Azt, hogy szeretünk jókat enni, inni, nagyokat bringázni, az előző írásaimból is kitalálhattátok.  Sármellék közepén, a 315. számon van a Piros 7-es  étterem. Ajánlom Nektek, mert kedvező áron olyan nagy és finom adagokat adtak, hogy alig győztük megenni.

 


 

Nagy szerencsénk volt, hogy a szállásunkon éjszakára befűtöttek. Miután a napi túra több, mint 70 km volt, korán lefeküdtünk, és nagyot aludtunk.

 


Keszthely, ha lehet reggel a legszebb. A mólón kezdtünk. A Balaton békés, szelíd.  Körben csend, nyugalom. A hajók kikötve, turista sehol. Nincs ellenemre a nyüzsgés sem, ám most, bár hűvös van,  nem tudtuk levenni a szemünket a hatalmas szelíd vízfelületről.


 


 


 



Ritka pillanat, a Városi Strand kapuja nyitva volt, nyugodtan bemehettünk. A páratlan szépségű,  békebeli, finom ízléssel megalkotott kabinsor 1927 óta várja a felüdülni vágyókat.

 

 

 Hát nem olyan, mint a mesében?

 


 


Egy találós kérdés: mik lehetnek a vízben lévő betongúlák? 

 

 

Jégtörők, amik megakadályozzák, hogy a mólót elnyomja a befagyott Balaton jege.

 


A lángosozó előtti padon ezt a táblát találtuk. Megosztom Veletek. 😆

 


 

 Azért, hogy a reggeli energiabevitel ne a zsírraktárakba jusson, eltekertünk Györökig. Útközben meg-meg álltunk, megcsodáltuk a vitorlásokat, megcsodáltuk a kikötőket.

 


 


Egy kicsit közelebbről is. 

 


 

 Középerős emelkedő után feljutottunk Keszthely központjába.  Az 56-os emlékműnél nyeltem egyet. A forradalmár hősök igényesebb munkát érdemeltek volna különösen akkor, ha a városban fellelhető többi művészeti alkotás után kerül a szemünk elé.

 


A főteret  a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom uralja. A 14. szd. második felében Lackfy István nádor, Nagy Lajos király hű szolgája építtette gótikus stílusban. Ő hívta be a ferenceseket a templom működtetésére. 1390-ben kivégezték, ma a déli oldalfalban található sírköve. Éppen mise volt, betértünk.

 


 


 Hozzá kapcsolódik az egykori ferences rendház épülete. Jelenleg a premontreieké, ahol szakiskola és kollégium is üzemel.

 


Deák Ferenc is tanult itt, ez külön büszkeség.



Hogy a  Szentháromság szobrot is egy Festeticsnek köszönhetjük, nem meglepő. Pál 1770-ben állíttatta.

 


És elértünk a nyáron oly forgalmas, zsibongó sétáló utcára. Kihalt, alig lézeng rajta egy-két ráérős járókelő.

 


Keszthely ékköve a Festetich palota. A család a kastély építését a 18.szd. közepén kezdte meg barokk stílusban. És az utód, gróf Festetics György mit hozott a városnak? Fellendítette a kulturális életet. A hagyománynak megfelelően a mai napig komoly és könnyűzenei koncerteket tartanak mind a kertben, mind pedig a Tükör teremben.

 


 

 

 

 

 Hogy nem egy koncert leírásával zárom írásomat, egy oka van. Sajnos itt fogyott el az időnk, haza kellett indulni. Ez is egy olyan város, aminek megismeréséhez egy-két nap nem elég. Bár már nem először jártunk itt, mindig tud sok újat, és érdekeset mutatni.