2020. január 2., csütörtök

SÁTORALJAÚJHELY, SÁROSPATAK, TOKAJ, TISZADADA, TISZADOB


Szervusztok!

Minden Pünkösdkor szervezek egy-egy nagyobb kirándulást. Idén nem a megszokott csillagtúra jellegű túrát, hiszen három helyen aludtunk, ami szervezés szempontjából igen csak embert próbáló.  Megfelelő szállást találni még úgy is nehéz volt, hogy előző év novemberében kezdtem hívogatni a panziókat. Ez az év első olyan háromnapos ünnepe, amikor megbízhatóan nincs hideg. Egy nagyobb társaságnál nem elhanyagolhatóak az árak, a minőség,  plusz 30 főnél úgy megfelelni az igényeknek, hogy megfelelő számú két, ill. háromágyas szoba legyen, nem egyszerű. Végül összejött a dolog, ráadásul a luxus netovábbja, hogy a Balázs kerékpárbolt jóvoltából a bringák tréleren, mi kényelmesen kisbusszal utaztunk.


Viszonylag korán, 11h körül érkeztünk Sátoraljaújhelyre. Úgy próbáltam a programot összeállítani, hogy a nevezetességek megtekintése ne legyen egysíkú. Börtönmúzeummal kezdtünk. 



Rövid ismertetés után mehettünk a tárlók érdekességeit felfedezni.



Smasszer a háború előtt.


A Kádár idők büntetés végrehajtói.  Ilyen öltözékben verhették félholtra két hetenként apám barátját csupán azért, mert Csík vármegye főjegyzője volt.


És itt egy rabruha régen,


és most. Hát nem Armani tervezte!


Ugye látjátok! Az ajtó belső felén van! És még van kedve mosolyogni!


Túlzott óvatosságól levittük a bringákat az előtétbe. Felesleges volt. Hiszen a bűnözők egy emelettel feljebb hét lakatra be voltak zárva!



Sárospatakon a Huszár panzióban szálltunk meg. Reggelivel rendeltem a szobákat. Az egész panzió tiszta, jól berendezett, igényes, és még az ára is jó. Bőségesen reggeliztünk.



Tele hassal, jó kedvűen tekertünk a pataki kollégiumba.



Gyorsan számoljunk csak! 488 éves egyházi intézmény. Gondoljuk el! A reformáció megszületése után nem egészen negyed évszázaddal,  a mohácsi csata után 5 évvel már református kollégium állt ezen a helyen. Itt azért van hagyománya az oktatásnak!




Útban a vár felé szomorúan konstatáltuk, hogy a Borostyán szálló, ahol régebben szép napokat töltöttünk, már nincs többé.



A Rákóczi vár előtti parkban leparkoltunk, és már semmi akadálya nem volt a reneszánsz kori épület felfedezésének.



Ha az általam készített kép nem nyerte el a tetszésedet, vegyél elő egy ötszázast, rajta ugyan ezt az épületet láthatod.


A rombusz alakú várudvaron nyáron, különösen a zempléni napokon koncerteket adnak. Pár éve mi is voltunk itt, nagyon jó az akusztikája, és nem semmi ezek alatt a falak alatt zenét hallgatni, és közben nézni a csillagokat.





A falakról lenézve pompás kilátás nyílik mind a városra, mind a Bodrogra.





A Bodrog parti panorámát viszont a vár uralja.


Kicsit elbámészkodtuk az időt, indulni kéne, messze van még Tokaj. Hát nem ott jött velünk szembe egy fagyizó? Meleg is van, régen volt reggeli. Hát lehet kihagyni egy ilyen lehetőséget? Mondanom sem kell, olyan finom csoki fagyit kaptam, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. Nem beszélve arról, hogy az út hátra levő részében a pólóm elején hirdettem a fagyizás emlékét. Hűséges társam felajánlotta, hogy legközelebb elhozza a gyerek partedlijét.



Hiába az elhatározás, hogy Olaszliszkáig hajtunk, útközben egy frissítőre azért megálltunk. Bemegyünk a bezárt étterembe,  ott éppen egy esküvő előkészítése zajlott, de azért megsajnáltak bennünket, és elláttak frissítővel. Ha erre jártok, tudtok itt ebédelni, csak be kell jelentkezni előre. (Varga Pince, Vámosújfalu, Kossuth u 24. +36 30 294 9934)


Megérkeztünk a hírhedt faluba, Olaszliszkára. Nem mondom, hogy a lányok nem aggódtak egy kicsit, de fényes nappal mi baj lehet?


Megnéztük Szögi Lajos emlékhelyét. Itt verték agyon a kisebbségiek a tanár urat a kis gyerekei szeme láttára, mert azt hitték, hogy autóval elsodort egy kislányt. Elhatároztuk,hogy a túra további részét az ő emlékének szenteljük.



Csodálatos tájon, a Kopasz hegy lábánál folytattuk utunkat. Gyerek koromban sokat motoroztunk erre. Úgy emlékeztem, viszonylag sík az út. Hát nem sík. A dimbes-dombos tájon az emelkedőkön igencsak elfogyott a szusz. Aki megfelelő edzettség nélkül elindul túrázni, az meg is érdemli, hogy úgy ziháljon a lejtőn fölfelé, mint egy gőzmozdony.



Bodrogkeresztúrnál megérkeztünk a Lebuj csárdához. Emlékeim szerint itt főzik az ország egyik legjobb halászlevét.


Nem csalódtunk. A kajájuk finom, bár az áraik kicsit magasak. Ez a csárda egy apró kifőzdének indult. Volt néhány pad a bodega előtt, ott lehetett megenni az ételt. Tokajban két csárda volt. Az öreg halász és az új. Hol az egyikben volt jó a halászlé, hol a másikban. A jó szakácsot hol ide, hol oda csábították. Az árak is emelkedtek. 5 kilométerrel odébb nyitott a Lebuj, rettentő finom, és olcsó ételekkel. Hát az emberek átszoktak ide. Lépésről lépésre egyre nagyobb, és szebb a csárda. A minőséget megőrzik, a 37-es út mentén ez az egyetlen jól menő étterem.  


Azért már ez sem fenékig tejfel. Előjegyzést nem fogadtak. Útközben próbáltam hívni őket, a telefont sem vették fel. Szerencsére 4 óra felé érkeztünk, sikerült helyet kapnunk.


Megbocsátottam nekik amikor megláttam a lengyel-magyar zászlót a pincészet falán.






Még egy rossz pont. Hangsúlyozom: novemberben kerestem szállást Tokajban júniusi időpontra. 15 panziót felhívtam. Az első 10 közölte, nincs már hely Pünkösd vasárnapra. A következő közölte, hogy borünnep lesz, és ő nem adja ki egy napra. Mondtam neki, remélem, a nyakán marad. A többi is elutasított, de ők finomabban. Mérgemben már majdnem feladtam, de kaptam egy tippet. Próbáljam meg a kollégiumot. Ott nagyon kedvesen, első szóra foglalták a helyünket. A szobák tiszták voltak, de puritán egyszerűséggel kellett beérnünk. Sajnos kelet-Magyarországon még nincs mindenütt kultúrája a vendéglátásnak.

Néhány pillantást vetettünk a két folyó találkozására, egyet sétáltunk a fő utcán, és indultunk Tiszatardos irányába. Az alábbi kép mindent elmond a hőmérsékletről.


Szerencsére a komp épp akkor indult, így nem vesztettünk időt a Tiszán való átkeléssel.


Fillérekért átvittek, és még kellemes hűvös is volt a folyó felett.


Útba ejtettük a tiszalöki erőművet. Monumentális építmény.  Rákosiék ezt is politikai és hadifoglyokkal építtették.


No, egy következő bosszúság. Tiszadadán, az Öreg Halász étteremben 2 órára foglaltam asztalt. Tekertünk a forróságban, hogy időben odaérjünk. Majdnem két órát várakoztattak, mire lett asztal. Ráadásul a főnök sem jött oda elnézést kérni.


A kaja ízletes volt, bár ha kiéheztetik a vendégeket, minden jól esik.


Tiszadobon minden igényt kielégítő, szép apartmanokat kaptunk a Diófa vendégházban, jutányos áron. Ez a ház tökéletes akár családdal nyaralóknak, akár vízi túrázóknak, akár olyanoknak, akik nyugalomban szeretnék eltölteni a nyaralásukat. Őszintén tudom bárkinek ajánlani.


Egy nyugodt, kellemes éjszaka után már felrakva a bicikliket a trélerre indultunk az Andrássy kastélyba.


Az épületet gróf Andrássy Gyula építtette, franciaországi száműzetéséből hazatérve a Loire menti kastélyok mintájára.


A pompásan kialakított belső tereket a gazdagon díszített bútorok teszik még gyönyörűbbé.



Egy kis asztal képe mozaikkal van kirakva. Ha nem hívják fel rá külön a figyelmemet én esküszöm, festett képnek néztem volna.


A télikert Rózsáskert című üvegablakát Róth Miksa készítette.



A kertet szépen rendben tartják, fentről nézve labirintusban érezheti magát az ember.


Összegzésképpen: az északkelet-magyarországi természeti szépségek, és látnivalók hihetetlen gazdagságban állnak rendelkezésre. Így ez a régió a turizmus kánaánja lehetne. Az itt élő embereknek meg kellene tanulniuk a vendéglátást, a jó modort, és a szívélyességet. Szerencsére társaságunk kedves, toleráns volt így jó hangulatban, felszabadultan viseltük a nehézségeket.



Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapapsztalt benyomások/élmények/ alapján a túrát a lehető 10 pontból 4 pontra értéskelem.