BOLDOGKŐ VÁRA, VIZSOLY, TÁLLYA, BODROGKERESZTÚR

Szervusztok!

Hosszú a tél, unjuk a rossz időt, nem férek a bőrömbe. Valami olyat kellene kitalálni, hogy menjünk is, de ne fagyjunk halálra. Pörög az agyam, mit lehet ilyenkor csinálni. Megvan!!! Menjünk le Tállyára. A bor finom, megfelelő mennyiség elfogyasztása után már a hideg sem számít! De nem lehet csak úgy a bendőnk kényeztetésébe belefogni, előbb a szellemet is táplálni illik! Nézzük meg Boldogkő várát!

 

Bár alig volt 3 fok, a szél is fújt veszettül, ragyogó napsütésben érkeztünk.

A parkolóban reméltem, hogy felfúj majd a szél a kaptatón, de mivel pillangónak nem igazán nevezhető a testalkatom, így a vacogást felváltotta a szuszogás. A belépő jegyet érdemes később is megőrizni, mert lent a faluban van egy pálinkafőző, ahol meghívnak egy pálinkára ennek felmutatásakor.

Mesélik, hogy Rákóczi ebben a várban töltötte a mézes heteit.

Nem lehetett könnyű erre az andezittufa sziklára várat építeni. Biztos megérte, mert a falak szinte bevehetetlenek. 

A gyilokjáró kivezet a sziklaszirt tetején egy kilátóhoz, ahonnan szemmel lehetett tartani az egész falut alattunk. Rögtön elkezdtünk ötletelni: biztos a várúr innen figyelte a csinos menyecskéket, akiket később a belső szolgálatába fogadott.

A vár belsejében sokat megtudhatunk az erőd és a környék történelméről. A kiállított páncélokon és régi címereken kívül régi pénzeket és pénzverő estközöket is láthatunk. Nem feledkeztek meg a régi pénzhamisítók eszközeiről, sőt a hamisítványok bemutatásáról sem.

Talán véletlen, talán nem, hogy a Büdi család zászlaja az Alpáry család címere mellé került.

A tetőtérbe is érdemes felmászni. Csatajeleneteket hűen ábrázoló terepasztalok vannak. Festett ólomkatonák elevenítik meg a háborúk nagyobb ütközeteit.

A parkoló mellett egy pincében a "Castrum Boldva" lovagi étterem várja a fáradt turistát.

 Piros fegyverkabátot adnak a gyanútlan éhezőre. A harc mai formája: meg kell küzdeni a fatálon érkező irgalmatlan mennyiségű étellel. Csak kanál van, kés, meg a tíz ujjad. Egy tálban citromos vizet hoznak. Nem inni, kezet öblíteni. A bort cserépcsuporban kapod.

Ha lézengő ritterként nem tudod az illemet, az étlap elején megtalálod az etikai kódexet, melyet ajánlatos betartani.

Nagy bajban voltam. Mire a mosdóban megtaláltam, hogy lehet vizet varázsolni a tálba, igen csak minden leleményességemre szükség volt.

Miután párbajhősként alul maradtunk a csülökkel vívott csatában, Tállyára érkeztünk. Azaz Európa közepére. Az emlékmű körüli kötelező fotózkodás után megkerestük szállásunkat.

. A Borosi vendégházban szálltunk meg. (Kossuth u. 66.  T:+36 30 493 7045) Olyan tiszta és kényelmes volt, hogy egy szállodai elhelyezést messze túlszárnyalt. Tündéri háziasszonyunktól nem tudtunk olyat kérni, hogy ne teljesítse.


Most elmesélek egy történetet.
 Már sok éve elkerültem otthonról, éltem a saját életem, amikor egy borünnepre kimentünk Szentendrére. A Tállyai kiállítóknál megkóstoltam egy muskotályos furmintot.  Az íz, és az illat nyomán villámként sejlett fel bennem egy régi emlék. Édesapámnál van éppen baráti összejövetel. Vacsora után előkerül egy kis fonott demizson. Apám tölt, koccintanak, megszagolják a bort, kóstolnak, majd csettintenek a nyelvükkel. Ez még mindig fantasztikus Zoli!...

Az emlék olyan éles, nincs mese, ki kellett nyomoznom a bor eredetét.

 A következő hétvégén már Tállyán voltunk. Megtaláltuk id. Hollókői István bácsit, aki 90 körül járt. Kóstolhattuk azt a bort, amiért idáig autóztunk, sőt, olyan régi évjáratot is, amiből még szegény apám is ihatott. 
Azóta István bácsi is elment, most Kiss György úr viszi a borászatot. Folytatja olyan szeretettel és hozzáértéssel a hagyományos borkészítést, mint az elődök.

Már beesteledett, mikor eljutottunk a pincébe.

Odalent számos hordó fogad bennünket. A falakat vastag nemes penész borítja.. A hordókból a száraz furminttól a húsz éves aszúig jobbnál jobb borokat kóstolhattunk. Mondhatom, hazaérve nem kellett álomba ringatni bennünket.

Nehéz ébredés után a lóerőket Vizsoly irányába fordítjuk.

A bibliát őrző templommal szemben múzeum található.

A nyomda az ősi nyomatok készítésekor is ebben a fészerben volt. Bár farkasordító hideg volt, olyan érdekes előadást hallottunk, hogy érdemes volt dideregnünk.

 Megtudtuk, hogy a biblia készítése az osztrákok és magyar szövetségeseik szemében főben járó bűn volt. Tehát a szabadságával, a vagyonával, vagy a fejével játszott, aki ilyenre vetemedett. (A rebellis magyar. Ugye ismerős?)

Eredeti helyen, eredeti technológiával, eredetinek megfelelő papíron, eredeti betűformákkal után- nyomtak 200 db. bibliát, amelyből néhány példány még megvásárolható.

El kell mondani, hogy a műhely rekonstrukció mindenféle állami támogatás nélkül készült. Egy megszállott hazafi (Daruka Mihály) asztalos ezermester két keze munkájával, és nemzeti irányban elkötelezett támogatók segítségével a semmiből, egy pusztuló félben levő falu kellős közepén jött létre.

A templomba már nem sikerült bemennünk, nagyon nem is bántuk, mert a nagy hidegben kockára fagytunk. Egy kis kerülővel, a futóművet végsőkig megterhelő utakon Tolcsva érintésével Bodrogkeresztúrra hajtottunk.

Nem ok nélkül. Az ország három legjobb halászlevének egyikét kár lett volna kihagyni. A képen a Lebuj fogadó látható.

Hogy honnan indultak? Az alábbi képen láthatjátok.

Nem csalódtunk, a kaja finom volt, és egy nagyevőnek is megfelelő mennyiségű.

Már csak a hazaút, és a jövő heti fogyókúra következett.



Turisztikai szempontból: a kirándulás során tapasztalt benyomások/élmények alapján a túrát a lehető 10 pontból 8 pontra értékelem.